Budapest, 1982. (20. évfolyam)

7. szám július - id. Nádas Béla: Nyílt levél Könczöl Csabának

ID NÁDAS BÉLA FÓRUM Nyílt (-nak szánt) levél Könczöl Csabának Állampolgári szégyenpír öntötte el arcomat cikke olvastán1

, mert Ön — kellő spirituszgyártási, nemzet- és közgazdasági ismeretek nélkül — nem átallotta tollhegyre tűzni a szeszesital-féleségek és az avinált borok Ön szerint „rogyásig" tapasztalható (szerintem és a hivatalos álláspont szerint csak a magyar fogyasztók igényeihez mindenben igazodó, a teljes áruválasztékot magában foglaló) dicséretesen hiánytalan kínálatát! Joggal bírálták Önt más helyütt,2

hogy mint elefánt tör be abba a porcelánboltba, melynek „tisztes" polcain hiánytalan „terítésben" sorjáznak a 96 százalékosról 40 százalékosra hígított, és fél százalék műfuzlival (kozmaolajjal) „cseresznyésre", „barackosra", „sligovicásra", „rumosra", sőt, „borpárlatosra" büdösített állami műtömények, aminek köszönhetően sikerült elérnünk, hogy az egy főre eső töményszeszfogyasztásban a világrangelsők közé tartozunk, magunk mögé utasítva olyan iparilag fejlettebb — de egyéb vonatkozásban honi viszonyainkkal sok tekintetben összehasonlítható — országokat, mint Svájc, Norvégia —, hogy a hajdani „listavezetőről", Svédországról ne is beszéljünk! Gúzsba kötve táncolni igyekvő szaklapunk, az Alkohológia által „kiszivárogtatott" néhány statisztikai adatnak és saját vegyészmérnöki szakismereteimnek a felhasználásával talán sikerülni fog meggyőzni Önt — kedves Könczöl —, hogy amit Ön rossznak vél, az a jó, és amit Ön nehezményez, az alapjaiban rendítené meg belső piacunkat, megnehezítené a „kiáramoltatott béreknek" egészségesen egészségrontó Wsszaáramoltatását a közös alapokba, és még számos — szinte felsorolhatatlan — zavart okozna belgazdasági rendszerünk tisztes rendjében. S ezt Ön sem akarja — feltételezem — komolyan! Legföljebb a „történelemelőtti" szerzők kritikátlan tanulmányozása akadályozza meg Önt abban, hogy modern korunk modern közgazdasági kategóriáiban gondolkodva megértéssel, sőt, állampolgári büszkeséggel tekinthessen állami 40 százalékos mű-spirnyák gyártásunk dinamikus fejlődésére. Mert nézze csak: Ön jószerivel még azt sem tudja, hogy alapvetően két szeszkategória létezik. A „palackba zárt szesz" és a „funkcionális szesz". A „palackba zárt szeszt" általában finánckísérettel viszik ólomzárolt palackokban gyártól gyárig. Többnyire ipari célokra használják (vegyi oldószereként stb.), mert emberi fogyasztásra alkalmatlan. Szeszfoka 96 százalék; gyanútlan (és edzetlen) felhörpintőjéből fulladásos rohamot vált ki. E „palackba zárt szesz" literjének 40 százalékosra hígításához mindössze 23 perc a társadalmilag szükséges munkaidő. Ez mindaddig így igaz, amíg az 1783-ban papírra vetett Gay—Lussac-féle erjedési törvényt egy új keletű pénzügyminiszteri vagy belkereskedelmi miniszteri rendelet hatályon kívül nem helyezi. A Gay—Lussacképlet szerint ugyanis 100 kilogram vízmentes keményítő alkoholos elerjesztéséből, elméletileg, 57 kilogram (71,5 liter) 100 százalékos tisztaszesz keletkezik, míg gyakorlatilag a „kihozatal" „csupán" 63 liter, vagyis az elkerülhetetlen veszteség („hatásfokcsökkenés") 12 százalék3. Ezen adat ismeretében, néhány logarléctolás segítségével (és annak figyelembevételével, hogy a szeszgyári cefre kitűnő marhatakarmány, a marhaürülék pedig műtrágya „kiváltására" alkalmas, és ez megnöveli a szeszkrumpli-kihozatalt stb.) kijön, hogy mindent figyelembe véve — egy zárt ciklusú, jól szervezett palackbazártszeszgyártó üzem literenként 23 munkaperc (napi áron számított) forint-ellenértékét „áramoltatja ki" a fogyasztói piacra, miközben egy liter (40 %-osra átszámolt) tiszta szesz kerül az ólomzáras ballonokba. Ami ezek után ennek a „palackba zárt szesznek" „funkcionális szesszé" (állami 40 százalékos mű-töménnyé) történő „avanzsálása" során történik (erre hivatott gyárainkban és gyárrészlegeinkben) az az igazi magyar „gazdasági csoda", és ennek még akkor is meg kell dobogtatnia minden igaz magyar ember szívét, ha az illető nem idült alkoholista — nem is alkalmi nagyivó, sőt, még csak nem is „társasági ivó". A metamorfózis egyszerűen megy végbe: a 96 százalékos szeszt a lehető legtisztább csapi vízzel „lehigítják" 40 százalékosra, majd hozzákeverik a „tájjellegének" megfelelő „cseresznye", „barack", „rum" stb. ízű félszázaléknyi kozmaolajat, azután a vidéki csehók részére demizsonokba, rangos városi közértek, önkiszolgálók és ABC-áruházak (Alkohol, Biomassza, Cukorka) részére elegáns palackokba töltik, címkézik, lezárják stb. Mindezzel további maximum kettő (napi áron számított) munkaperc forintértékével növelve az alap-szesz 23 munkaperc ellenértékének megfelelő munkabér „kiáramoltatását". A piacon pedig az átlag magyar dolgozó átlag magyar fizetésének átlag 423 munkapercének átlag forintokban elszámolt átlag ellenértékéért megvásárolja.4 Vagyis minden liter 40 százalékos állami mű-tömény eladása révén, nettó 398 „kiáramoltatott" munkaperc értéke áramlik viszsza a közös alapokba. Ez olyan fantasztikusan jó „cserearány", hogy magasan túlszárnyalja összes ismert (és nem ismert) bel-és külkereskedelmi „sikereinket". Hozzátéve, hogy e csodás cirkuláció jelentős része még fizetésnapon lezajlik. Hogy ennek a „cserearány-bravúrnak" a nagyszerűségét, és a nálunk iparilag fejlettebb nemzetek e téren tapasztalható lemaradását, plasztikusan érzékeltessem Önnel — kedves Könczöl —, idézem ugyanebből a forrásból4

: a svájci átlagmelósok a kezeikhez „kiáramoltatott" 202 munkaperc ellenértékéért juthatnak hozzá egy liter 40 százalékos állami mű-töményhez (sőt, még az sincs kizárva, hogy valódi magyar kecskeméti „fütyülős" barackhoz — a „kiszivárogtatott" adat ugyanis csak annyit tud, hogy Svájcban a „tömény" literje 202 1 Könczöl Csaba: Kínálat rogyásig, Budapest, 1982. május, 28. oldal 2 Fekete János: Vita az alkoholizmusról. Alkohológia, 1982. 1. szám, 56. oldal 3 Ost-Rossow: Lehrbuch der Chemischen Technologie. 26. ki-adás, 818. oldal. 4 Nagy György: Jelentés az italfrontról. Alkohológia, 1981/2. 89. oldal. 32 Öntsünk végre tiszta, 10 tokos műtöményt a söröskrigle