Budapest, 1982. (20. évfolyam)
7. szám július - Kertész Péter: Az egyiket viszik, a másikat nyomjuk
KERTESZ PETER Az egyiket viszik, a másikat nyomjuk „Ha olvasó nép még nem vagyunk is, újságolvasók már igen." (Ismeretlen szerző) Révész Tamás felvételei Rikkancsok. Előkelő üzletben, összkomfortos pavilonban vagy éppenséggel széllelbélelt, szűkre méretezett bódéban, félig nyitott portán vagy az isten szabad ege alatt terjesztik az igét. Naphosszat talpon, csúcsforgalomban a gépkocsik közt, illegálisan. Kánikulában, dermesztő hidegben, mikor odafagy a pénzt visszaadó kéz a vaskasszához. Zajban, benzingőzben. Van, aki az élete árán is megvédené, ki tudja miként szerzett hivatalát, más meg gazdag standról álmodik valahol a Paprika utca sarkán, ahol jó, ha minden órában kerül egy vevő. Az utcák egykori dervisei ma, ha úgy tetszik, agitátorok, akik rangos politikai küldetést teljesítenek — még ha legtöbbjük fejében meg se igen fordul ez. Mondjam, hogy a meglevőnél több társadalmi megbecsülést érdemelnének? Annál is inkább, mert az újság soha az életben nem fog a saját lábán elmenni az olvasókhoz. Bulla Sándortól — akinek az édesapja és négy rokona ma is újságos — a Budapesti Hírlapterjesztő Üzem tapasztalt vezetőjétől tudom, hogy 1981-ben száznyolcvanmillió-háromszázezer belföldi lap talált gazdára utcán át a fővárosban, s ez nagyjából az összes értékesített újság 60 százaléka. Vidéken fordított az arány, sőt van ahol a kézbesített újságok hányada eléri a 80, esetleg 90 százalékot. — Mi ennek az eltérésnek az oka? — Budapesten nagyon sok alkalmi kiadvány fogy, amelyeket előfizetésben nem lehet terjeszteni. És hát a hírlapárusi hálózat kiépülése is hozzájárul ehhez. Bár véleményem szerint ez túlméretezett volt... — Volt? — Volt, mert az utóbbi öt-hat évben, elsősorban munkaerőhiány miatt, sok árusítóhelyet nem tudtunk fenntartani. Főleg azokat a standokat szüntettük meg, amelyeknek a forgalma nem változott vagy csökkent, s így alacsony jövedelmet adott. Hiába, két Esti Hírlapot nem lehet ugyanannak a vevőnek eladni. — Úgy tudom, az 1977-es bérreform, éppen a kis standokon dolgozók védelmében, a jövedelmek kiegyenlítődését irta zászlajára. — Jól tudja. Azonban ez csak a kiemelkedő jövedelmeket fogta vissza valamelyest. A kicsik így sem tudtak többet termelni, ezért jó részük elment az üzemtől. — Mekkorák ma a hivatalos keresetek? — Van néhány háromezer forint alatti jövedelem, s hétezer feletti is vagy tíz — már papíron — az ötszáz-valahány hírlapárusból. Tehát az a hiedelem, hogy itt tízezreket megkeresnek az emberek, a múlté. Hogy mennyi a borravaló, persze, nem tudjuk. Az tény, hogy a két egymást követő, 40, illetve 20 százalékos áremelés nem ösztönöz különösebben az adakozásra. Az se, hogy olyan szerencsétlen ára lett a lapoknak. Azelőtt a legtöbb nyolcvan fillérre végződött, hogy legyen húsz fillérje annak a szegény újságosnak. Ezek jórésze megszűnt, „pontosabb" lett a kalkuláció. Most kerek áraink vannak, a napilapok kivételével. így aztán, főleg eleinte, a vevők dacoskodtak, mintha az árusok rendelték volna el az ismételt áremelést. Ettől függetlenül ma is vannak borravalós többletjövedelmek. — A terjesztésben tapasztalt visszaesés megmagyarázható csupán az áremeléssel? — Azt hiszem, hogy nem. Az eladhatóságot a tartalom és a forma is meghatározza. Az ofszet nyomású újságokat ma már nem szívesen veszi a kezébe az olvasó. Ugyanakkor több lapnál is tapasztalható, hogy visszaesett a példányszám, mert ezekért az árakért már elvárják a jobb minőséget. És hát sokszor uniformizáltak az újságjaink, tisztelet a kivételnek. Vannak belső problémáink is, különösen az első, 1979-es, 40 százalékos áremelés óta. Ez rendesen mellbe vágott bennünket. Akkor került előtérbe, hogy most már nekünk kell a vevőt megfogni. Tudomásul véve azt a megmásíthatatlan igazságot, hogy a posta nem kiadó, vagyis azt kell eladnia, amit kap. Ehhez azonban apparátusra van szükség, amely képes korszerű kereskedelmi szemlélettel dolgozni. Persze, az igazság az, hogy nem voltunk erre felkészülve. Az áremelés után közvetlenül arra törekedtünk, hogy ne essen vissza a példányszám. Szorítottak bennünket, mi is szorítottuk az embere-18