Budapest, 1982. (20. évfolyam)

1. szám január - Ambrus Péter: Pillantás a kocsmába

biztos, hogy ezeknél a rétegeknél a jelenleg várható életszínvonalromlás az alkoholfogyasztás csökkenésének irányában hat, ellenkezőleg, a fogyasztás növekedése várható, mégpedig a tartós fogyasztási cikkek és a minőségileg értékesebb táplálkozás rovására. Az élelmiszerárak emelkedése miatt ugyanis nem képesek viszonylag rövid időn belül tartalékokat képezni a tartós fogyasztási cikkek megvásárlására. Megszerzésük lehetősége oly távolivá válik, hogy már nem is érdemes rá gyűjteni. Napi szinten ugyanez zajlik le: az olcsóbb (és természetesen, táplálkozási szempontból értéktelenebb) élelmiszerből fognak többet venni, s nem marad pénz rá, hogy — legalább időnként — a magasabb tápértékű drágát vegyék meg. Általános élethelyzetük romlására az alkohol marad gyógyírnak. bolt, van söröző, borozó, büfé, bisztró és van vendéglő. A kocsma szó a köztudatban olyan erősen pejoratív értelmet nyert, hogy nincs az a vendéglátóipari vállalat, amely ki merné festeni valamelyik „egységének" cégérére. Kocsma természetesen van. Alert bármit festettek is egy-egy italméréssel foglalkozó vendéglátóhely cégérére, ahogy a helyiségbe lép az ember, azonnal tudja, hogy kocsmában van-e vagy sem. Sőt, a legtöbbször be se kell lépnie, mert ez már az utcán is eldönthető. A kocsma szembetűnő megkülönböztető jegyeit az is felismeri, aki talán soha nem járt, még ilyen helyen. A köztudatban a kocsma koszos, füstös, hangos, büdös, veszélyes és gyanús hely, ahol lumpen elemek, bűnözők, alkoholisták, kétes egyének, kiöregedett prosti-E cikk keretén belül nem áll szándékomban az alkoholproblematikát részletesen taglalni; a kérdéskomplexumból kiragadott néhány bevezető gondolat is azt hivatott érzékeltetni, hogy az alkoholizmus olyan bonyolult, önmaga keretein jóval túlmutató probléma, aminek okát és következményeit magával az alkohollal nem tudjuk megmagyarázni. Az alábbiakban az egyik olyan formális intézményt szeretném bemutatni, amely az alkoholfogyasztás köré szerveződött, ahol a több mint 400 ezer mértéktelenül italozó túlnyomó többsége, ki naponta, ki hébe-hóba, ki időnként, de rendszeresen, ki pedig futó vendégként, de mindenképpen megfordul: a kocsmát. Kocsma pedig nincs. Van italtuáltak, lelkiismeretlen apák és anyák isznak, duhajkodnak, rondítanak, verekednek, késelnek, ölnek, rabolnak. Alig akad még egy olyan szavunk, amiben a társadalmi megvetés annyira egyértelműen kifejeződne, mint a kocsmatöltelék szóban. A tömegkommunikációs eszközök és a közvélemény szokatlanul egységes az ítéletben: a kocsma a társadalom kloákája. Nos hát, előítéleteinket kívül hagyva, lépjünk be egy kocsmába, és vegyük szemügyre egy napját! Az első, amit feltétlenül észreveszünk — érkezzünk bár nyitáskor—, itt kötelező alkoholt fogyasztani. Vagyis olyan vendéglátóipari helyről van szó, amely igen hatásosan szűkíti nyilvánosságát. Ezen túlmenően, a falai közt lehetséges cselekvések és szolgáltatások teljes körét szigorúan az alkoholfogyasztáshoz köti, amely a legfőbb szolgáltatása, egyúttal azonban összes vendége számára közös tevékenységi alapul szolgál (amivel persze nem kötelező élni). Ez a közös tevékenységi alap teszi alkalmassá a kocsmát arra, hogy a betérők elszigetelt időtöltését spontánul alakuló csoportos tevékenységgé alakítsa át. A kocsmának éppen ebben a sajátosságában rejlik legfőbb vonzereje: intézményes formában szállít az alkohol mellé — a szó legtágabb értelmében vett — kapcsolatokat, a szabadidő eltöltésének társas lehetőségeit. A kocsma szinte mindenkinek, aki elfogadja a belépés feltételeit, egyfajta együvétartozás érzését nyújtja, mielőtt egyetlen kortyot inna. Az embert jóleső biztonság és feszültség oldó otthonosság érzése tölti el, függetlenül attól, hogy milyen osztályhoz vagy réteghez tartozik, hogy egyedül szándékozik-e maradni vagy sem. Olyan helyre érkezem, ahova mindenki ugyanazért jött; egymás közt vagyunk, és ez biztonságot nyújt, ezért, ha akarom el is engedhetem magam; itt mindenről beszélhetek, itt senki sem illetéktelen. Érdemes megfigyelni a kocsmába egyedül belépő embert, ahogyan végighordozza tekintetét a helyiségen és a többieken, ahogy poharával odalép vadidegen emberek mellé kapcsolatok létesítésére készen, vagy ahogy metakommunikativ módon azonnal bekapcsolódik valami történésbe, készen arra, hogy az első adódó alkalmat kihasználva beszédbe elegyedjék. Minden rezzenése és mozdulata arról árulkodik, hog}7 ismerősként lépett be ide, akkor is, ha először van itt. A kocsma valami olyasmit kínál, amit egyetlen más intézmény sem képes nyújtani (legfeljebb a kávéházak, ezek azonban nálunk nincsenek), nevezetesen: a családon kívüli otthonosság és intimitás légkörét. Ezért alkalmas hely a kocsma baráti közösségek kialakulására, vagy ami még lényegesebb: azok ápolására és fennmaradására. A ka«mát látogató emberek magánszférájának alapvetően két pólusa van. Az egyik a család a maga kötöttségeivel, örömeivel és bánataival, rokonsági kapcsolataival, a másik a kocsma a baráti körével, ahol az egész társasági és (részben) társadalmi életét éli. Tévedés lenne azt hinni, hogy a kocsma a társadalom valamiféle „szemétgyűjtő telepe". (Bár kétségkívül ilyen funkciója is van.) Valójá-FORUM ban meg csak nem is a szabadidő eltöltésének egyik helye. (Persze ez is fontos funkciója.) Mindezeknél jóval több: sajátos társadalmi fórum, ahol a kocsmán túlmutató bonyolult érdekszövetségek és viszonyok megteremtődnek, illetve, ahol ezek az érdekek ütköznek, és megoldódnak. Ezenkívül komoly információs és véleményformáló központ is. A kocsma avval, hogy csoportos emberi cselekvéseknek ad teret, beépül egy-egy szűkebb környék társadalmi szövetébe, s ennek révén az adott környék társadalmi rétegeinek fórumává válik. A kocsma egyik legjellemzőbb tulajdonsága érhető itt tetten: hallatlan erős az összefonódása avval a réteggel, melynek közegében működik. Mégpedig kettős értelemben is: a környéken lakókkal és a környéken dolgozókkal. A kocsmák többsége, mint az közismert, a külvárosokban és munkáslakta kerületekben van. így aztán a kocsma elsősorban a különböző munkásrétegek élettevékenységének terc. A kocsmák közönsége meglehetősen strukturált. Sokféle szempontból az. így például a különböző napszakokban különböző típusú csoportok jelenléte a jellemző. Napközben főleg a környező munkahelyek dolgozói töltenek el itt több-kevesebb időt az ebédidejükből. Ritkán jönnek egyedül, főleg az építőipari és szállítási dolgozók. Már ekkor megjelennek a környék törzsvendégei is, akik délutáni műszakban vagy betegállományban vannak, vagy alkalmi munkából élnek. Az utóbbiak a nap folyamán több kocsmában is előfordulnak. Meglepően sok hivatalnok is ekkor látogatja a kocsmákat, általában egyedül és viszonylag rövid időre. És persze vannak alkalmi vendégek is, akiknek éppen errefelé volt dolguk, és csak beugranak egy italra. Egy és két óra között a délutáni műszakba menők érkeznek, ők is állandó vendégek, azaz itt isszák meg munkakezdés előtti szokásos italukat. Közülük sokan, bár külön jönnek, együtt távoznak. Kettő után nő a kocsmák forgalma, a betérők itt töltött ideje hosszabbra nyúlik. Ekkor jönnek a környező üzemek dolgozói, többnyire csoportosan. Ők viszonylag állandó társaságnak számítanak. Egyre több helybéli vendég is érkezik, többségük azonban majd a késő délutáni, esti órákban. (Jelenleg jó részük a munkatársaival egy munkahelyéhez közelebb eső kocsmában van.) Az esti órákban a helybélieké a döntő fölény. Napközben viszonylag kevés nő van itt, ezek is törzsvendégek; estefelé 29