Budapest, 1982. (20. évfolyam)

6. szám június - Berey Katalin: Szanáltak minket...

FORUM kezet/ lakást? — Hogyan teremtik elő a fizetnivalókat az idősebbek, a nyugdíjasok? — Volt-e olyan, aki azért cserélte el a lakását, mert nem tudta fenntartani? „Ki kellett fizetni, mert ezt kaptak, szövetkezetit a tanácstól. Hát zúgolódnak ám, persze. Van, aki könnyebben fizeti, van, aki nehezebben. De ki kell, hogy fizesse. Nagyon sok idős lakó van. Többször megkérdezték, hogyhogy ezt adták... Én választ nem tudok adni. Csak ők tudnának, hogy miért. Sokan zúgolódtak a tanácson. A lakásügyi osztályon mondták, hogy vagy elfogadja, vagy nem kap semmit." „Kérem szépen, én úgy hallottam, hogy aki nem vállalja el a lakást, a szövetkezetit, egy, kettő, három, akkor elpakoltatják. Mert én láttam olyan dolgot, hogy nem akart elmenni az illető... hát szükséglakásba, tetszik érteni... Hát mink nem is próbáltuk meg a tanácsi lakást, mert megmondták, hogy nem jár." „Nekünk még mindig az nyomja a begyünket, hogy az a bizonyos rendelet nem volt jól megfogalmazva. Mert ott 1500 forint volt egy személyre, az a bizonyos összeg, hogy aki az alatt van, az kaphat tanácsi lakást. Nem vették figyelembe, hogy az ember elmegy nyugdíjba. Én pont akkor mentem, és bejött a húsáremelés. Úgy ki tudtuk fizetni, ugye, hogy mind a ketten dolgoztunk. Én még bejárok a régi vállalatomhoz, a nejem is foglalkozik itt egy kis munkával, takarít. így kijövünk, de nem lehet dúskálni." „A beköltözés után egy évre kivettem 190 forintért ezt a tárolót a tizedik emeleten. Több ilyen van, a pincében is van, aki bérel. Most munkakesztyűt mosok. Van, amikor azbesztkesztyűt csinálok, mikor kendőt szegek. Mosom, varrom, mikor mi. Eljárok a tanácshoz takarítani az irodákat, meg családokhoz is." „Ide jöttünk, be kellett fizetni a 25 ezer forintot, meg a többi, ami még volt. Volt egy kis pénzünk, úgy spórolgattuk, amikor még dolgoztam. Akkor költöztünk, amikor a férjem nyugdíjba ment. Szólt a gondnok nekünk, hogy nem-e szeretnénk elvállalni itten a házat takarítani. A férjem azt mondta, vállaljam el, majd ő besegít. Kétszer le kell söpörni, egyszer lemossuk, [gy vállaltam el. Most már nehéz. Betöltöttem a hatvanat, ő hatvanöt éves. De csináljuk mégis, nem akarunk nélkülözni. Úgy is ki tudnánk fizetni, talán, csak akkor semmire nem lehet igényünk. Ameddig tudunk, dolgozunk." „Nehéz volt a rezsi. Ott 63 forintot fizettem, a régi lakásban. Hát ugye, az nem mindegy, hogy itt 256 forint a lakbér,meg a többi még hozzá." „Kétezer forinton aluli nyugdíjas nem nagyon tudja ezt tartani. Nekem van kétezerkétszáz forint nyugdíjam. Itt van 270 forint a fűtés havonta. Jó, hogy csak hat hónapig. 254 a lakbér, 120 a melegvíz, 38 a gáz. 48 a lakásbiztosításom. Azt mondom, amit én rezsinek számítok. 88 forint az újságom, nem tehetek róla, igényes vagyok. Van havonta 60 forint, a tévé, a rádió. 30 forint az átalány, amit fizetek, 20 forint az életbiztosításom, a telefon 40 forint, csakhogy itt áll a készülék. 20 forintért veszek átlagban villamosjegyet. Lemondtam a bérletemről, hadd legyek még olcsóbb. Úgyse utazok. Moziba nem járok, színházba nem járok, a gyerekek itt laknak. Ez van, ezt adja öszsze." Tervezik-e, hogy elköltöznek az új lakásból? — Elköltöznének-e, ha lehetne? — Hová menne a legszívesebben? — Szívesen maradna-e a környéken? „Énnekem nem vót szándékom onnan eljönni, sose..." „Én itt maradnék, a munkahelyem miatt. A férjem is itt dolgozik, én is itt dolgozom, a Pamutgyárban. Csak másik házba mennék." „Nekem ez egy új valami volt, hogy ide kerültünk, de nagyon jól érezzük magunkat. Jó szomszédaink vannak, a lakás is megfelelő... Viszonylag kényelmesebb, mint ami volt... A volt szomszédok közül ketten is itt laknak. A házban hallok egy párat. .. nem tudja megszokni... idősebbek, sokan... szanálták őket." „Nem költöznék, Isten őrizz! Engem innen már csak a Szent Mihály lován visznek el." „Van olyan, aki cserélt, családi házba cserélt, Dunakeszire. Egy, aki a kilencediken lakott, beteg ember volt, mindig kirohant az erkélyre. Féltek, hogy esetleg leugrik. Nem bírta a kilencediket." „Már a fiamnak is mondtam, adjuk le a két lakást egy kisebb házért." „Innen messzire el lehet látni, látom a régi házamat. Egy évig még hazajártam. Nem volt már meg a ház, de megvolt a négy gesztenyefa. Az egyik pont az ajtó előtt állt, a konyha előtt." „A lakásból, ahova először tettek, nézegettem az ablakból errefelé. Azt mondtam, hogy én nem halok meg, míg vissza nem költözök. Visszacseréltem. Itt van a nővérem. Itt van a fiam is. Itt a temető is. Az összes halottaim itt vannak a temetőben. Ez mind mérvadó volt nekem." „Én sem mennék. Már nem bírnám. A kislányom itt van eltemetve. Az édesanyám, az édesapám is. Úgyhogy én már nem hagynám őket itten. Addig legalábbis, amíg én ki tudok menni a temetőbe." „Az öregekre nem gondolnak... Olyanokat építenének, mint az üdülők. Nem szeretetház, ahova négyet, hatot, tízet beraknak egy szobába, hanem saját szoba. Csak egy kicsi szoba, mint itt ez a félszoba. Ilyet adnának. És kérem, adja le a nyugdíjának egy részét, és azért megkapja, hogy reggeli, ebéd, vacsora, orvosi ellátás... Ha ilyesmi volna itt a környéken, én boldogan belemennék. Leadnám a másfél szobás lakást, adják egy házaspárnak. Máshol tárgytalan, mert én innen már nem megyek el." A beszélgetésekből kiderül, hogy idősebbek és fiatalok egyaránt kötődnek korábbi lakóhelyükhöz. Mégis szerencsésnek mondhatók azok a családok, akik a megszokott városrészben maradhattak, láthattuk, erre nem volt túl nagy esélyük. A helyi tanács a megépült lakásoknak csak körülbelül egyharmada fölött rendelkezik. Ennél sokkal többen szeretnének ott maradni, ahol születtek, ahol felnőttek, ahol dolgoznak, ahol megöregedtek. Miért nem tekintjük értéknek egy-egy városrész maradni akaró, a megszokott környezethez ragaszkodó lakosságát? Miért nem rendelkezhet a helyi tanács az új lakások jelentősebb részével? Miért nem építenek nyugdíjasházakat azokban a városrészekben, ahol sok idős ember által lakott lakást bontanak le? A környékbeli szanált lakásokból származó „őslakók" és a máshonnan ideköltözött „jövevények" közt ellentét van. S nem azért, mert az őslakók mind komolyak, tisztességesek, a jövevények pedig mind „barbár", „szedett-vedett" emberek. Inkább arról van szó, hogy az egymást személyesen ismerő emberek közössége jobban ellenőrzi a viselkedést. A problémák felsorolását lehetne tovább folytatni, de felesleges, az idézetek önmagukért beszélnek. 31