Budapest, 1982. (20. évfolyam)

5. szám május - Dr. Ficsor Mihály: Gépek, művek, jogok

A számítógépek gyors fejlődése nyilván újabb dimenziókat is megnyit majd. Szó van például már olyan számítógépes zenegépek gyártásáról, amelyeknek memóriájába úgynevezett mátrixműveket (valójában gépi programokat) táplálnak be. Ezek a művek — bizonyos tág kereten belül — a hallgató ízlése szerint formálhatók, variálhatók. Mindebből a komponálás, az előadás és az egyéniesített műélvezet olyan kusza keveréke jöhet létre, ami nyilván komoly megpróbáltatások elé állítja a technikai fejlődéssel egyre gyorsabb és rugalmasabb alkalmazkodásra késztetett szerzői jogászokat is. Most azonban még ne bonyolódjunk bele ebbe, várjuk meg, amíg valóra válnak ezek az újabb fenyegetések is. A számítógépekkel kapcsolatos szerzői jogi kérdéseknek egy másik problémája a védett műveknek a gépi memóriákba való betáplálása. A számítógépes adattároló rendszerek tipikus alkalmazása olyan eseteket ölel fel, mint a személyi és anyagnyilvántartás, a raktárkészletek és a megrendelések számontartása, a könyvelés, a bérelszámolás, a termelési programok ellenőrzése és így tovább. Az itt feldolgozott és tárolt adatok kívül esnek a szerzői jog hatáskörén (bár más jogágaknak vannak teendőik, például a titokvédelem biztosítása vagy az időnként előforduló számítógépes bűncselekmények elhárítása tekintetében). Léteznek, és szaporodóban vannak azonban az olyan információs rendszerek is, amelyek érintenek a szerzői jog által védett műveket is. A szerzői művek háromféleképpen szerepelhetnek az ilyen rendszerekben. A leggyakoribb az, hogy csak az azonosításukhoz szükséges legfontosabb adatokat tárolják a gépben (a szerző nevét, a mű címét, esetleg a témáját és a kiadás adatait). A következő lépcső a műkivonatok (úgynevezett abstractok) tárolása, amelyek közelebbről ismertetik a mű tematikáját, sőt, például összefoglalhatják egy-egy tanulmány legfontosabb megállapításait is. Végül a harmadik szint maguknak a műveknek a „betáplálása". A teljes szövegek számítógépes tárolása ma még ritka, és a tárolt anyagok jelentős része nem áll szerzői jogi oltalom alatt. Terjedőben van például a gépi jogszabály-nyilvántartás. (Magyarországon is folynak munkálatok az Igazságügyi Minisztériumban egy ilyen rendszer kiépítésére.) A törvények és rendeletek szövegét viszont nem védi a szerzői jog. A tudományos és technikai dokumentáció és információ területén azonban már működnek olyan számítógépes rendszerek, amelyek felhasználnak teljes műveket vagy jelentős műrészleteket is (tanulmányokat, cikkeket, könyvismertetéseket stb.). Ezeknek a rendszereknek a kapacitása nemcsak a tárolási technika fejlődésével növekszik rohamosan, hanem azáltal is, hogy az adatbázisokat — az egymástól távol esőket is — összekapcsolják és együtt működtetik. (Közismert például az amerikai Lockheed-hálózat, amely mintegy száz adatbázist ölel fel. Európában Róma közelében működik egy számítógépes központ, amely közel húsz nyugat-európai műszaki adatbankot kapcsol egybe.) A technikai lehetőségek ma már szinte korlátlanok. Nagy iramú a fejlődés mind az adatbevitel, mind a tárolás, mind pedig a visszanyerés eszközeiben. Optikai és mágneses leolvasószerkezetek könnyítik meg a szövegek és ábrák gyors gépre vitelét, a mikrofilmes technológia és a gépi memória különböző változatokban való együttes alkalmazásával többszörösre növelik a tárolókapacitást, és egyre szélesebb körben válik lehetővé, hogy hozzájuthassunk a szükséges információkhoz. Egyszerű telefonvonalon is létesíthető kapcsolat a komputerekkel, de működtethető képernyős terminál, sőt, a szövegek kiírására és másolására szolgáló kiegészítő egység is. A földrészek között pedig már műholdak közvetítik az adatokat és a „betáplált" műveket. Nehéz előre látni a fejlődés határait. Különösen korai megmondani, hogy mennyi realitás van az olyan előrejelzésekben, amelyek szerint a nyomdai és a reprográfiai módszerek fokozatosan visszaszorulnak, és előbbutóbb eljön az idő, amikor a tudományos, irodalmi, színpadi, zenei stb. alkotások jelentős részét gépi memóriák tárolják, ahonnan aztán műholdak, kábelek, telefonvonalak és televíziós terminálok útján gyakorlatilag az egész világon közvetlenül felhasználhatják. (Ray Bradbury vázolt egy könyv és papír nélküli társadalmat Fahrenheit 451 című művében. Reméljük, az ilyenfajta rideg világ azért örökre megmarad sci-fi-víziónak.) Az UNESCO és aWIPO égisze alatt tartott értekezletek, amelyek a számítógépekkel öszszefüggő szerzői jogi kérdéseket vizsgálták, részletesen állást foglaltak a gépi memóriákban tárolt alkotások védelméről is. Mindenekelőtt arra igyekeztek választ adni, hogy mire terjed ki a jogvédelem. A művek azonosítását szolgáló adatokra egymagukban még nem, a teljes műre viszont nyilvánvalóan igen. A kivonatos ismertetések megítélése volt nehezebb csupán. Az ismertetés mélysége ugyanis eltérő lehet. Elvi tételként az szögezhető le, hogy ha a kivonat a lényeget tekintve már a mű elolvasását is helyettesítheti, akkor engedély nélküli felhasználása sérti a szerző jogait. Szó esett az adatbázisokat összeállítók jogairól is. Megállapította a bizottság, hogy — akár védett, akár nem védett művekről, szövegekről, adatokról van szó — az összeállítás készítőjét szerkesztői szerzői jogok illetik meg, amennyiben a kidolgozott rendszer egyéni, eredeti jellegű. A legnagyobb vitát az váltotta ki, hogy a felhasználás mely szakaszában kell érvényesíteni a szerzői jogokat, már a „betápláláskor" (input) vagy csupán a művek „visszanyerésekor" (output). Végül is az UNESCO/ WIPO bizottság egyetértésre jutott abban, hogy már a gépi memóriába való bevitelhez kell a szerző engedélye, hisz a mű sajátos reprodukálásáról van szó, ami ráadásul nehezen ellenőrizhető további hasznosításokat tesz lehetővé. Az sem volt vitás, hogy a „lehívott" szöveg kinyomtatása vagy más módszerrel való másolása külön felhasználásnak számít, amelynek megítélése attól függ, hogy a reprográfiát és a magáncélú másolatké-Í5