Budapest, 1982. (20. évfolyam)

1. szám január - Dobos Ilona: Újra Budapesten a nagymama teteme!

Tettamanti Béla rajza DOBOS ILONA Üjra Budapesten a nagymama teteme! Azt hihetnénk, hogy napjainkban, amikor az újságok több milliós példányban árasztják el az országot, s az emberek rendszeresen hallgatják a rádiót, nézik a televíziót, a szóban terjedő híreknek, híreszteléseknek, a kitalált történeteknek nincs többé létjogosultságuk. Hogy lejárt a szóbeliség ideje. Pedig dehogyis járt le! Ma is szép számmal terjednek szájról szájra olyan híresztelések, amelyek — úgy látszik — több emberhez jutnak el, mint a sajtó közlései. Lehetnek ezek kurta, egykét mondatos közlések, amelyeknél a hír vagy álhír elterjesztése a lényeg. De számtalan olyan kerekded történet is közszájon forog, amelyeket nemcsak közlés, hanem szórakoztatás céljából is mesélnek egymásnak az emberek. Csak emlékeztetnek néhány, a folklórhoz hasonlóak szóban terjedő, máig is eleven műfajra. A legismertebbek a viccek, amelyek nagy része vagy obszcenitása miatt nem jelenhet meg nyomtatásban. (Bár nincs messze az az idő amikor „a nyomdafestéket nem tűrő" kifelyezást már csak egyes nyelvészeink fogják érteni és magyarázni a kíváncsiskodó közönségnek.) A rémhírek az elmondok számára legtöbb esetben nem is „rémesek", hanem éppen vágyalmaik kifejezői. A rémhír fogalmába, persze, egészen különböző híresztelések beleférnek. Mert olyan eset is van, amikor a rémhír alapjában véve igaz, csak a szóbeliség pontatlanná teszi. Hogy egy etlen példát említsek: a második világháború alatt a németek vereségeiről szóló híresztelések tárgyi tévedéseik ellenére hívebben fedték a valóságot, mint a „tervszerű elszakadásokról" szóló hivatalos kommünikék. Szóban terjednek napjainkban városban és falun egyaránt a világ végét vagy valami más nagy elemi csapást — így legutóbb a gellérthegy-bicskei földrengést — beharangozó jövendelések. De ezeken kívül még számtalan kisebb-nagyobb földrajzi területet behálózó valótlan történet jár szájról szájra nálunk és más népeknél. Az emberek úton-útfélen, vonaton, várótermekben, talponállókban és presszókban ismeretlen szerzőktől származó valótlan, számos változatban élő sztorikkal traktálják egymást. Ezeknek a történeteknek indítéka, „eszmei mondanivalója" néha kitapintható, máskor homályban marad. így Észak-Magyarországon néhány éve elterjedt egy rémtörténet egy cigány traktorosról, aki bosszúból agyontaposott egy „magyar" kisfiút. Ennek a sztorinak éltetője nyilvánvalóan az országban sajnálatosan tapasztalható cigányellenesség volt. Megfogalmazódott ilyen történetben a generációs ellentét is, a hippiktől való félelem. A régimódi, derék öregek és a városból hosszú hajjal, szakállasan visszatérő fiatalok ellentéte. Egy fiú szakállának a felét álmában leborotválják a szülei, mire az barátaival összefogva brutálisan megöli az édesanyját. Ezeknél a történeteknél gyaníthatjuk, hogy népszerűségüket a mögöttük meghúzódó előítéleteknek köszönhetik. Vannak azonban olyan, több világrészt is bejáró abszurd történetek, amelyeknek bajos megérteni mindent elsöprő sikerét. Ilyen a nagymama elrejtett hullájáról szóló rémhistória. Ez a sztori egy jól körvonalazható típuscsalád tagja. Valamennyi változatban közös a kiindulás: egy nagymama hirtelen meghal. Az esetet (úgy látszik, ez a dolgok rendjel mulatságos fejlemények követik. A halott tetemével vagy haló poraival történik valami szokatlan dolog. A hagyományos folklórban a mesék, mondák, balladák között mindig akad néhány, amely hasonló egymáshoz: változatok egész hálózata szövődik. Új keletű abszurd történetek is képesek ilyen variálódásra. Történetünknek — amely láthatóan nagyvárosi termék, és a hatvanas években nálunk Budapest volt a centruma - van egy falun is kedvelt változata. Előzményt akartain írni, de a keletkezés sorrendjében sohasem lehetünk biztosak. 21