Budapest, 1982. (20. évfolyam)

4. szám április - A Budapest postája

1076 Garay utca 5. A Budapest postája A Felszabadulás téren lángoló, foszforeszkáló betűk hirdetik az ünnepi vásárt. Még február 15-én is hirdetik. De aki hisz a föliratnak és be akar menni vásárolni, zárt ajtóba ütközik. Ha nagy lendülettel indul, az orrát is beverheti. Volt itt ünnepi vásár, karácsony előtt. Ünnep előtt. A kereskedők — dicsérendő élelmességgel— kihasználták az időt a Belvárosi étterem bezárása és a renoválás megkezdése között. Nagy volt itt a forgalom, kellett a figyelmet felhívó felirat. Aztán elvonultak a kereskedők, otthagyva a tovább lángoló, de már szerepüket vesztett feliratokat. Utánunk az özönvíz (a renoválás) felkiáltással. A renoválás, persze, nem kezdődött el a vásár utáni napon. Héten sem. Hónapon sem. A feliratok február végéig terjesztették a téveszmét, hogy még mindig áll a vásár. Akárhogy van is: a kereskedői illemkódex azt diktálja: közterületen egy napig sem szabad otthagyni olyan reklámot, feliratot, táblát, amely érvényét vesztette, amely immár nem létezőt ajánl, kínál, hirdet. S ki mit fölszerelt, kiragasztott, szedje is le idejében. Az igazság a lustitiáról Lapunk 1982/1. számában a Honismeret c. folyóirat közleménye alapján írtunk Stróbl Alajos lustitia-szobráról. Zsigmond Attila, a Budapesti Képzőművészeti Igazgatóság főigazgatója a következő választ adta kérdéseinkre: „A megjelent kritika, a feldolgozott ismeretek és a hivatkozások pontosításra szorulnak. A Honismeret c. folyóirat interjúja és információja téves, ugyanis Stróbl Mihály 1978. II. 14-én intézményünkhöz írt levelére egy héten belül az alábbi válaszlevelet kapta: »A Művelődésügyi Főosztályhoz írt levelének másolatát megkaptam. Szeretném írásban is rögzíteni mindazt, amit személyesen elmondtam már Önnek. A lustitia-szobor közel harminc éve áll a Károlyi-palota kertjében, a nagyközönség elől elzárva. A volt Kúria épületéből szállították ide, amikor az épület rendeltetése megváltozott. Többször próbáltunk már megfelelő helyet biztosítani a szobor számára, az elmúlt évig sikertelenül. A fővárosi múzeumok raktárai, beleértve a Magyar Nemzeti Galériát is, olyan kis méretűek s telítettek, hogy oda az Ön által is jól ismert, nagyméretű szobrot elhelyezni nem lehetett. A Károlyi-kert évek óta a metróépítkezés felvonulási területe, és ebben az évben megkezdték a Károlyi-palota födémcseréjét is. A lustitia-szobrot mindenképpen el kellett volna szállíttatnunk régi helyéről. 1976-ban az Igazságügyi Minisztérium megkereste intézményünket, s kérte, hogy a szobrot helyeztessük a Pest megyei Bíróság épülete elé. A lustitiaszobor témája és mérete indokolta kérésük támogatását. A végső döntés előtt még egyszer megkérdeztük a volt Kúria épület jelenlegi gazdáját, a Néprajzi Múzeumot, ahonnan megerősítették, hogy a szoborra nem tartanak igényt. Ezután kértük a szakemberekből álló zsüribizottság összehívását. A zsűri egyértelműen a közterületi felállítás mellett döntött. Szakszerűen restauráltattuk a szobrot, s elkészíttettük az új helyre vonatkozó építészeti tervet. Mivel a lustitia eddig is szabad téren állt, áthelyezése után, a XIV., Hungária körúton sem kerül rosszabb körülmények közé. Téli takarásáról változatlanul gondoskodunk...« E részletes indokló tájékoztatót a mester fia 1978. március 1-én újabb levélben nyugtázta: „Köszönettel nyugtázom II. hó 21-én kelt rovatolt tárgyú ajánlott levelét. Változatlanul hiszem, hogy a tárgyi szobor tervezett felállítása nem felelne meg néhai Stróbl Alajos művészi törekvéseinek. A szobornak az eredeti — műemlékileg is védett helyére kellene visszakerülnie — és csodálom, hogy Magyarország műemlékvédelme közömbös ebben a kérdésben. Nem vonom kétségbe a vezetése alatt álló Intézmény jóindulatát, a befektetett munka, tervezés, restaurálás, későbbi takarás tekintetében mégis aggodalommal néznék a bíróság előtt történő felállításnak elébe . ..« A szobor és környezete szobrász és építész kívánatos és eredményes közös munkájaként egységes műként valósult meg a hajdani Kúriában. Valóban belső térbe készült, amit azért kell hangsúlyozni, mert hazánk időjárási viszonyai és a légszennyezés árt a márványszobroknak. Szomorú példa erre a Vörösmarty-szobor. Gondos téli takarásuk csak a durva hatásoktól képes megóvni e műveket. Az ülő figura trónusa levételekor tönkrement, de éppen belsőtéri és konkrét helyre komponáltsága miatt sem lett volna szerencsés a rekonstrukciója. A Magyar Nemzeti Galériában látható kisebb méretű bronzváltozat trónusa eltér az eredetitől. A kemény mészkőből — szándékosan eltérő kőanyagot választva — készített posztamenst nem tekintettük valódi trónusnak, inkább utalásnak. Támla kiképzésére is csak azért volt szükség, mert a szobor hátoldala nagyoltan faragott; korábbi felállítása nem igényelte a nem látható hát kidolgozását. Öszszegezve: a gyönyörű lustitia felállítása a Pest megyei Bíróság előtt szakmailag előkészítetten, a helyzet felelős felmérésével, mérlegelésével történt, és erről Stróbl Mihály az illetékes választ időben megkapta. Kár, hogy ezeket az információkat nem hozhattuk időben a cikkíró tudomására, hasonló esetben erre mindig készen állunk. A szobor köztéri felállítását átmeneti állapotnak tekintettük és kerestük a belső térben felállítás lehetőségét. Örömmel jelentem be, hogy a Legfelsőbb Bíróság új székházában (V. kerület Markó u. 16.) szívesen fogadja lustitiát, így az épület auláját díszíti a jövőben. 48 Ünnepi vásár és kereskedői illemkódex