Budapest, 1982. (20. évfolyam)

4. szám április - Sz. G.: „Aki tanít, kétszeresen tanul”

PRO URBE 1982 „Aki tanít, kétszeresen tanúr — Itt születtem Pestlőrincen, itt tanultam, a „piros iskolában", ahol 1945 óta tanítóskodom, és innen szeretnék majd nyugdíjba menni. A taní­tóképzőt Budapesten végeztem, de pályámat Nagyváradon kezdtem a háború alatt, édesapám odavalósi. Egy év után, 1944 májusában újra itt­hon voltam, Lőrincen, a szülői házban, a Kossuth Lajos utca 17-ben. Nehéz hónapok következtek, a háború, az ostrom itt is sokat pusztított. Január 5-én szabadult fel a város — mert akkor még ön­álló város volt Pestlőrinc —, és tíz nap múlva, 15-én már itt voltunk az iskolában, megkezdtük a tanítást. Fáztak, éhesek, rosszul öltözöttek vol­tak a gyerekek, akárcsak mi, tanitók. Nálunk se volt ez akkor másképp. Egy-egy osztályteremben ötven gyerek is zsúfolódott, nehéz volt a tanítás és a tanulás. — Mind a négy alsó osztályban sokáig tanítot­tam, de legjobban a harmadikat, negyediket sze­retem, mert a 8 —9 éves gyerekek már túl vannak az iskolai fegyelem, a rendszeretet alapjainak meg­ismerésén, érdeklődőbbek. A lényeg ezekben az években — a kötelességre nevelés és a tanulás megtanítása, a szaktárgyi oktatásra való felkészí­tés. — Évek óta környezetismeretet tanítok III. osztályosoknak. Az új tantervben nagyobb hang­súlyt kap a sokoldalú megfigyelés, tapasztalat­szerzés, a tanulókísérlet. A gyerekek megismer­kednek az élő és élettelen természetben végbe­menő kölcsönhatásokkal. Megfigyeléseik, kísér­letezéseik eredményeit meg is fogalmazzák. A kí­sérletek főleg fizikai, kémiai, biológiai jellegűek. A tanterem ilyenkor kis laboratóriummá válto­zik. Öröm nézni a gyerekeket, érdeklődő, izgatott vizsgálódásukat. Szinte elfelejtik, hogy iskolában vannak. — Tapasztalatból tudom, hogy az alsó tagoza­ton az egyik legproblematikusabb tárgy a kör­nyezetismeret, s mint szakfelügyelő is látom a gondokat. 1967-től az elmúlt évig egyedül voltam a kerület alsó tagozatos szakfelügyelője, most ket­ten vagyunk, így a 18 iskolából 9 felügyelete az enyém. A tanítás —tanulás folyamatának irányí­tása, a tanulók tevékenykedtetése sok szaktárgyi ismeretet, gondos tervező-szervező munkát igé­nyel. Az általános iskolákban a közepes képességű gyerekekből van a legtöbb, nem könnyű megva­lósítani náluk az új tanterveket. Sok a pályakezdő, fiatal pedagógus, elsősorban nekik kell segíteni gyakorlati munkájukban. Nálunk, a 31 tagú tan­testületből most heten vannak gyesen, helyettük jórészt képesítés nélkülieket tud foglalkoztatni az iskola. Őket meg kell tanítani egy-egy osztályfő­nöki óra, családlátogatás, szülői értekezlet meg­tartására is. — A pedagógusok szaktárgyi ismereteinek bőví­tése, a nevelés-oktatás új elemeinek megismerése, szellemének átvétele nélkül egy napig sem lehet boldogulni az iskolában. Erre szolgál a pedagó-Dr. Rajta Ferencné, a XVIII. kerületi Vörös Hadsereg útja 100. szám alatti általános iskola tanítónője Pro Urbe kitüntetést kapott. Ebből az alkalomból megkértük, hogy beszéljen életéről, pályájáról gus továbbképzés, de ez kevés. Legfontosabb a szüntelen önképzés, enélkül lemarad az ember. Könyvekből, folyóiratokból és nem utolsósorban az életből, a kollégáktól sokat lehet tanulni. Ma sem szégyellek kérdezni. Nincs olyan ember, aki­től ne lehetne valami újat, hasznosat hallani. S tudom, hogy aki tanít, az kétszeresen tanul. — A kerületi tanács művelődési osztálya nagy figyelmet fordít arra, hogy a lemaradóit gyere­kekkel külön is foglalkozzunk. Szívesen tanítjuk őket, hogy felzárkózzanak, az alapkészségeket jól elsajátítsák. Jó dolog az is, hogy mozgalom jött létre az iskola és a közművelődés összekapcsolá­sára. Nem messze, a Városház utca végén van a művelődési ház, ahol szakkörök, klubok, önképző csoportok és egyebek várják a gyerekeket. A kör­nyékbeli iskolákból a mi iskolánk uszodájába jön­nek úszni, innen meg a Lakatos úti iskola torna­termébe, illetve a kerület sportcsarnokába járnak tornászni a gyerekek. — Nagyon sok szakmai segítséget kapunk a Fő­városi Pedagógiai Intézettől a kerületi továbbkép­ző tanfolyamok szervezéséhez, a didaktikai mód­szerek elmélyítéséhez. Programjaikban én is részt veszek előadásokkal, konzultációkkal. A Tanitó című szaklapban megjelenő írásaimmal segítem a pedagógusok munkáját. Az utóbbi évek pedagó­giai tevékenységében központi helyet foglalt el az új tantervekre való felkészítés. Az iskolánkban folyó komplex fővárosi kísérlet eredményeit al­kalmaztuk az egész kerületben, s így sikerült jól előkészíteni a tantervek bevezetését. Vidékről is jöttek kollégák, és tanulmányozták nálunk az új tantervek előkészítését. — Húsz éve dolgozom a Hazafias Népfront XVIII. kerületi szülői bizottságában. Klubnapo­kat, ankétokat szervezünk a szülőknek, főleg azoknak, akik évszámra feléje se néznek az isko­lának. Az új tanterv szerinti matematika tanfolya­munkra viszont eljöttek a szülők s a gyerekekkel együtt oldották meg a feladatokat! Említettem, hogy mindenkitől szívesen tanulok, a matemati­kában például a gyerekeim segítenek. Velük an­nak idején nem sok gondom volt, mindig jól ta­nultak. A fiam építészmérnök, a lányom villa­mosmérnök. Van két unokám is, Judit kétéves, Attila ősszel iskolába megy. A férjem már nyug­díjas, s így ő jobban kiveszi részét a nagyszülői programokból, örömökből. — Ma is úgy érzem, hogy tanítónak még szebb lenni, mint tanárnak, mert a kisgyerek mindenre fogékonyabb, s könnyebben formálható. Azt ta­pasztalom, hogy a nagyon elfoglalt szülők mel­lett kicsit az anyát is pótolni kell náluk. Sok gye­rek már hajnali hatkor itt van az iskolában, és szinte este van, mire hazaér. Nagyon vágynak a szeretetre, egy simogatástól boldogok. A taní­tónak az a legnagyobb öröme, ha mosolygó, vi­dám gyerekeket lát maga körül. Sok régi tanít­ványom lett pedagógus, itt is vannak többen fia­tal kolléganőim között, ez is jó érzéssel tölti el az embert. Ők ma is Zsuzsa néninek hívnak. — Gyakran hallani, olvasni mostanában arról, hogy sok pedagógus elfásul a sokféle megterhelés­től. Harmincnyolc éve tanítok, igaz, kissé elfá­radtam, de fásultságot nem érzek. Sőt, úgy érzem, belül fiatal maradtam. Terveim vannak és ked­vem, hitem választott hivatásomhoz. Azt hiszem, az a „titok" nyitja, hogy amit nagyon szeretünk csinálni, az jó hatással van testi-lelki-szellemi közérzetünkre. Ez a több mint hetvenéves isko­la a második otthon. Öt éve naponta három órát utazom ide, s vissza a II. kerületi lakásomig, mert a lőrinci Kossuth Lajos utcai szülőházamat sza­nálásra ítélték. De így is megéri. Egyedül azt sajnálom, hogy már nem sok év van hátra, egy­szer csak abba kell hagynom. De egyelőre nem is gondolok erre. Annyit tudok csak mondani, ha most kezdeném, ha idén érettségiző, pályaválasz­tás előtt álló fiatal lennék, megint ezt csinálnám. Sz. G. 7

Next

/
Thumbnails
Contents