Budapest, 1982. (20. évfolyam)

3. szám március - Vámos László: Fényképeim Kodályról

/tsYf/ Fényképeim Kodályról Kodály Zoltánt 1932 decemberében Kecskeméten ismertem meg. amikor szülővárosa az 50. születésnapján ünnepelte. Emlékezetem szerint a Vásárhelyikórus énekelt. A műsor után rózsacsokrot adtak Kodálynak, amit ő azonnal szétosztott közöttük. Ott álltam a színpad szélén, talán azt gondolta, odatartozom. Mosolygott, mikor közölte, hogy nekem nem jutott. Nem is járt nekem, véletlenül voltam ott. 1961-ben a Magyar Híreknél voltam fotóriporter. Kodály 80. születésnapjára készültünk. Sok képet akartunk közölni. „Vállalod?" — kérdezte tőlem Szántó Miklós. Gondolkodás nélkül igennel válaszoltam. Kodályék lakása pár lépésnyire volt a szerkesztőségtől. Bemutatkoztam, elmondtam, mi a tervünk s mi a feladatom, illetve feladatunk. „Hogy-hogy? Az én feladatomat is meg akarja magyarázni?" — kérdezte Kodály. Még mielőtt válaszolhattam volna, elmesélt egy történetet: „Tudja, az Akadémián volt a munkahelyem, és egy napon beállít hozzám Vikár László, hogy őt idehelyezték. Miért, — kérdeztem —, talán maga kakaskodni akar a szemétdombon? — Lehet — mondta Vikár. —Jó, jó, de a kakast idővel levágják, de a domb marad". Azután elmondtam, hogy szeretném elkísérni útjain, iskolákba, próbákra, sétákra és mindenhová, ahol érdekes fényképeket készíthetnék. Soha semmiféle nehézség nem volt. Saját kocsijukon is elvittek, de néha a Világszövetség Cadillacje is megtette. (Kodály ebben az időben elnökségi tagja volt a Magyarok Világszövetségének.) Sokszor izgultam kocsikázás közben, hátha nekem is szolmizálni kell. Biztos, hogy nem sikerült volna. így nagyon jól jött, hogy elég sokat tudtam Goethéről, Adyról, Beethovenről, Hindemithről, de Sosztakovicsról majdnem mindent Kodálytól tanultam meg 1961 kora nyarán új programra tettem javaslatot: „Szeretném, ha Tanár úrék néha feljönnének a budai Várnegyedbe". „Nem bánom, felmehetünk, de ha valamit kérdezek a Várnegyedről, tud arra válaszolni?" „Tessék kérdezni!" „Miért nevezik a kaput Bécsi-kapunak?" Szerencsém volt, tudtam, hogy régen Szombat-kapunak hívták. A mai elnevezés török kori emlék, Becs-kapuszu. Hozzátettem: a mostani kapu akkor készült, amikor a Budavári Te Deum. A vári séták igen jól sikerültek. Nem volt több kérdés, inkább én tanultam sokat. Például, hogy mi volt a Hébé-kút. Az Úri utca majd minden lépcsőházába, udvarába bementünk. A Szentháromság téri Pallas Athénészoborról is megtudtam, hogy hol van az eredeti. Amikor úgy láttam, hogy fáradtak — én legalábbis az voltam —, javasoltam, menjünk be a Ruszwurm cukrászdába egy kávéra. „Én nem szoktam ilyenkor kávét inni" — hárította el a Tanár úr. „Talán a Tanár úr még nem is járt itt benn? Lehet mást is fogyasztani, még a Habsburgok is be-betértek ide" — próbáltam érvelni. „Látja, ezért nem voltam itt soha" — válaszolta Kodály. Erre már nem tudtam mit válaszolni. Végül Sárika segített, mondván: ő megnézné belülről is, és megkóstolná a híres krémest. így is lett. Vámos László 21