Budapest, 1981. (19. évfolyam)

1. szám január - Császár Nagy László: Papa kerestetik

•w-^i portom szereplőinek a r^T nevét megváltoztattam, •A. V. hogy megóvjam őket a sorsukbál fakadó megvetéstől és kiszolgáltatottságtól. Napjaikon és gondjaikon úgysem segít sem a szánakozás, sem a megvetés. — A húgomat a fiújánál találja — igazít útba a fiatalember, aztán nagy nehezen elárulja a címet is. És miközben tekintetével bizalmatlanul a kapuig kísér, utánam hajítja a kérdését: — Csak nem tett megint valami rosszat ez a lány? Nem tudom, hogy valóban sikerült-e megnyugtatnom, az azonban bizonyos, hogy Csopaki Judit eddig nem tett rosszat. Esetét kizárólag azért tartják nyilván a tanácsnál, mert a tizenkilenc éves lány idejekorán túljutott az anyaság örömén, és miután a vér szerinti apára nem deritett fényt sem az emlékezet, sem pedig az utánajárás, a kisfiút a rendezetlen családi jogállású gyerekek között tartják nyilván. Hosszú út vezetett idáig. Judit még ma is megborzad, amikor gyerekkorának gyakori élményét, a bódult állapotban rendezett féltékenységi jeleneteket említi. Nem meglepő, hogy ilyen családi háttérrel az iskolában sem jeleskedett. A nyolcadik osztály befejezése után az volt a munkája, hogy napi nyolc órában leszedje az egyik önkiszolgáló étterem asztalairól az ételmaradékot éía mosatlan edényeket. Ez a munka pedig tálcán kínálja a lehetőségeket fér fiismeretségekre. A szülés után csak annyit mondott a választottjáról, hogy az a János névre hallgat, és az egyik ingatlankezelő vállalat dolgozója. — Pedig nem futó kaland, hanem fél évig tartó kapcsolat volt — tördeli sorra a keze ügyébe kerülő gyufaszálakat —, ma is emlékszem a nevére. A barátja mondta is, hogy menjek a Jánosomhoz feleségül. Vele azonban nem találkoztam. A kórházban sem látogatott meg. Nem tudom, mi történt vele. Van, aki azt mondja, börtönben van, mások szerint külföldre szökött. Most már úgyis mindegy. Nem lettem a felesége. Amikor apám megtudta, hogy mi történt velem, kitagadott. De most már megbékélt. Anyám örült, de a házban mindenfélét mondtak rám. Még azt is a szememre vetették, hogy nem adom oda az államnak a gyereket. A kórházból egyenesen az elvált barátnőmhöz költöztem. Jól megvoltunk. Kélte, adjam neki a fiamat, én még szülhetek akár hármat is. Szerencsére Attilát hamar felvették a bölcsődébe, így öt és fél hónap után munkába állhattam. 3600 forintból mégis könnyebben élünk, mint a gyermekgondozási segélyből. Három hónapja költöztünk ide, Palihoz. 0 21 éves, és van ez a szoba-kenyhás lakása. Nyugodtan élünk. Már beszéltünk atról, hogy be kellene menni a tanácshoz, hogv a nevére írják a fiamat. Nemsokára megesküszünk, és megígérte, hogy elvállalja. A fiatalember bólint, aztán megtoldja jövendőbeli asszonya szavait: Hallja, máris Pali apunak szólít! Az nem zavar, hogy ricm a vér szerinti gyerekem, his/en jól élünk. Rakodómunkásként megkeresem a négy-ötezer forintot. A katonaidőm letöltése után pedig még jobb lesz a sorsunk. Azt pedig őszintén megmondjuk majd a gyereknek, hogy nem én vagyok az igazi apja. Nincs értelme a hazugságnak, előbb-utóbb úgyis elszólja magát valaki. És én azt ta -nultam, hogy mindig őszintének kell lenni. Akár kezdhetjük is. Attila sorsa a jelek szerint rövidesen megoldódik. Beszéljünk a többiekről, a rendezetlen családi jogállású gyerekekről. A számok jelen esetben megoldatlan sorsokat takarnak, a jövő nemzedékének egy nem lebecsülhető töredékét. És mivel a törvényhozás megszüntette a házasságon kívül született gyerekek hátrányos megkülönböztetését, ritkán esik szó róluk a tanácskozásokon. Ők azok, akik általában egyéves koruk előtt bölcsődébe kerülnek. Akikért mindig az anyjuk megy az óvodába. Akik az ajtón bekopogó férfiakban gyakran vélik az apjukat felfedezni. Ők azok, akik csak ritkán látnak maguk körül ideális családmodellt, és a meglopott érzelmek miatt eleve hátránynyal indulnak. Jórészt közülük kerülnek ki azok, akik előbb a korosztályuk, majd a társadalom perifériáján találják magukat. Róluk van szó meg rólunk, mert köztünk élnek. Teszünk-e eleget értük ? íiiTM^iiiMiíiíyiff^ Csigó László felvétele Nem csupán a házasságon kívül szülő anyákat nehéz megközelíteni, hanem a gyerekek sorsát hordozó aktákat is. A XIII. kerületi Tanács portása a megbeszélés ellenére kitessékel az utcára. Igaz, bennem van a hiba, mert a megbeszélt időpont előtt két perccel érkeztem. Hiába, rend a lelke mindennek. Dalia Lászlóné, a gyámügyisek csoportvezetője viszont annál készségesebben és felkészültebben fogad. Az elmúlt hét év statisztikai adatait is átnézte a riport kedvéért. A számok érdekes képet festenek a rendezetlen helyzetű gyerekekről, és törvényszerűségeket sejtetnek. A kerületben évente általában 110—150 ilyen gyerek aktáival foglalkoznak. Csak az 1979-es esztendőben szökött magasra a képzeletbeli görbe, akkor ugyanis 259 gyerek sorsával foglalkoztak a hatóságnál. Ebben szerepe volt annak is, hogy az előző évről sok, családi jogállást tisztázó per húzódott át. Az 1980-as év első háromnegyed évében viszont mindössze hatvanhat XIII. kerületi illetőségű újszülött vér szerinti apjának kilétét fedte homály. De nincs még itt a lelkendezés ideje, hiszen a statisztikák arról is vallanak, hogy minden évben az utolsó negyedév adja a legtöbb munkát a gvámügyiseknek. A hatvanhat megoldatlan sorsú gyerek közül 47 csecsemő esete teljes hatályú apai elismeréssel zárult, tíz gyereknek jogerős bírói ítélet nevezte meg a vér szerinti apját, kilenc születési anyakönyvi kivonatba pedig képzelt apát kellett bejegyezni. Az elmúlt háromnegyed év adatai arányaikban is megegyeznek az elmúlt esztendők adataival. Kár lenne tagadni: a szépszámú elismerésben néha szerepet játszik az is, hogy sokan még a gyerek születése előtt elismerő nyilatkozatot tesznek. De amikor a születés után rádöbbennek kötelezettségük tartalmái a, megtagadják elismerő nyilatkozatukat. Ám a gyerek érdekében a bírói gyakorlat rendszerint elfogadja a keltezés időpontjában jogilag még nem releváns elismerést. A jog a gye-8