Budapest, 1981. (19. évfolyam)

2. szám február - Ruitner Sándor: Aranyat érő ólom

RUITNER SÁNDOR Aranyat érő ólom Bartók szlovák népdalgyűjtésének kliséi Előzmény: Bartók Béla 1920 és 1935 között — a Matica Slovenska megbízásából — rendszerezte és sajtó alá rendezte a szlovák népdalok gyűjteményét, de a kötet megjelenése meghiúsult, nyomdai munkái megszakadtak. H é . áromkilónyi ólom -— semmiség. Beolvasztásra váró nyomdai hulladék. Ám ha ez a kiselejtezett anyag egy közel ötvenesztendős, megvalósítatlan álom emlékét őrzi, akkor felbecsülhetetlen érték. Nekem legalábbis az. A története pedig olyan, mint egy mese. . . Az előzmény ismeretében tíz évvel ezelőtt dokumentumfilmhez kerestünk Bartók-emlékeket Csehszlovákiában. A forgatás során eljutottunk Martinba (Turócszentmárton), hogy felderítsük a Szlovák népzene 1935-ben meghiúsult kiadásának valódi történetét a Matica Slovenskánál. Hosszan beszélgettünk Anton Bánik docenssel, aki fiatalkorában amatőr népzenegyűjtő volt, s akit Bartók avatott be a rendszeres gyűjtés és feldolgozás, valamint a fonográfról való lejegyzés rejtelmeibe. (Az általa gyűjtött anyag aztán bekerült a kiadványba, nevének feltüntetésével.) Bánik professzor elmondta, hogy a Matica archívumában a levelezésen amely már nyomtatásban is megjelent Demény János gyűjteményében —, a fonográfon, amelyet Bartók szlovák gyűjtőútjain használt és a hengereken kívül már nem találhatunk más do' ~ .'rntumot Martinban. A kéziratokat Bratislavába küldte a kiadó, ahol Elschek pro-Megmentett ólomlemezek fesszor éppen most rendezi sajtó alá a gyűjtemény második kötetét Irány Bratislava! Elschek professzor nemcsak elmagyarázta a rendszerezés tudományos értékeit, s megengedte, hogy betekintsünk a kéziratba, hanem érdekes dokumentumokat is mutatott: az első 44 oldal levonatát, Bartók saját kezű korrekcióival. íme tehát a bizonyíték, hogy a harmincas években megkezdték a gyűjtemény nyomdai munkálatait is. A professzor még egy érdekességre fölhívta figyelmünket: néhány nap múlva elkészül a munkával, és küldi az anyagot Prágába, mert az új kiadvány ugyanabban a nyomdában készül, ahol annak idején: a 9. sz. poligráfiai üzemben, a volt Ipari Nyomdában. Gyors tervmódosítás. Ez a „lépés" nem szerepelt a terveinkben, de igazi filmes lehetőség: a 44 oldalnyi levonat után a gépből kiömlő lapok sokasága... múlt és jelen ellentéte... az álom megvalósulása. .. Irány a prágai nyomda! És egy újabb álom: talán van még a nyomdában egy-két olyan munkás, aki a harmincas években ezen a 44 oldalnyi levonaton dolgozott. A nyomda igazgatója készségesen fogadott, meghallgatta elképzeléseinket, beavatott a tervekbe, rögzítette az időpontokat, majd a kottametsző műhelybe kalauzolt. Ennek vezetője a legidősebb nyomdászok egyike, talán ő emlékszik, talán segíteni is tud... Bár negyven év távlatából... A metszőműhely kis pulpitusain még ma is a „régi technikával" dolgozik néhány kiváló mester. Oldalnagyságú ólomiemezekre kézi munkával „róják" az öt vonalat, egyenként ütik helyükre a kottafejeket és egyéb jelzéseket. A munka szépsége szinte feledtette jövetelünk valódi célját, ám az idős mester, Josef Havlek szavai abba a másik, régi világba terelték gondolatainkat: — Inas voltam, tehát az én dolgom volt, hogy kimenjek Bartók úr elé az állomásra. Cipeltem a nehéz bőröndjét, ami tele volt kéziratokkal. Egyenesen ide jöttünk a nyomdába, mert Bartók úr látni akarta a levonatot. Odaállt ahhoz a pulthoz... kikereste a kéziratok közül a megfelelőt. Addig nem mozdult onnan, amíg el nem készült a teljes korrekcióval. .. csak ezután mentünk el a szállodába... Belém bújt az ördög. - Mondja, kedves mester — szakítottam most én ki az álmodozásból —, annak idején is ilyen ólomlemezekre metszették azt a 44 oldalnyi levonatot, amit Pozsonyban láttam? — Azt még igen! — felelte büszkén. -