Budapest, 1981. (19. évfolyam)

12. szám december - Oszlay István: Egy centiméter hó — félmillió forint

szélgetni a vállalat téli felkészüléséről is. S mint kiderült, nem éppen ez a kedvenc témája. — Őszintén szólva nem is örültem neki. Mert most, 25 fokos melegben beszélni arról, hogy tél lesz, hó lesz és hogy mi lesz...? — Tapasztaltam, hogy idegenkednek attól a megfogalmazástól, hogy felkészülés, mivel a télre nem lehet felkészülni, legfeljebb csak készülni. Inkább téli munkarendről beszélnek. Ez a címe az előttem levő füzetnek is, mely jóval vaskosabb a tavaszi, nyári vagy az őszi munkatervet tartalmazó „testvéreinél". Kerületekre, utcákra, gépekre, személyekre címezve vannak kijelölve-megtervezve az elvégzendő téli munkák, számításba véve egy elemi csapással felérő havazást, a IV. készültségi fokozat: a „rendkívüli állapot" elrendelését is. A táblázatokból az is kiderül többek között, hogy a tél mintegy versenyre kelt a vállalat javuló-emelkedő termelési mutatóival. A bázisév (1978, ekkor alakult a vállalat — A szerk.) óta egyre több hó esett, 1980/81-ben például kétszer annyi, mint az előző téli szezonban. Kerülve tehát a felkészülés szót, úgy kérdezném: mi van, ha kemény telünk lesz? — Tavaly az volt. November 10. előtt leesett az első hó — hogy ne érhessen meglepetés, az idén tíz nappal korábban, november 1-én lép életbe átéli munkarendünk —, december elején ötvencentis hó esett huszonnégy órán belül. A fővárosban azonban nem állt le a közlekedés, kiváltképp a tömegközlekedés nem. Igazolhatja ezt a BKV és a Közlekedési Főigazgatóság is. Lehet, hogy egy taxi nem tudott bemenni valamelyik mellékutcába. De nem fog az idén se — ha akkora hó lesz. Csak az úgynevezett második ütemben, amikor a tömegközlekedési útvonalak tiszták, csaknem szárazak, akkor kerül sor a hó eltakarítására a mellékútvonalakon. S ha netán ismét esik húszcentis hó, akkor sem a mellékutcákba vonulunk fel először. Nekünk elsőrendű kötelességünk — s ezt a párt és a Fővárosi Tanács írta elő —, hogy mindenáron biztosítsuk Budapest tömegközlekedését, hogy ne késsen el több ezer vagy tízezer ember a munkahelyéről, s ne származzék ebből jelentősebb termeléskiesés. Most még nincs hó, csak az eső esett, s máris lelassult a forgalom. Télen ez még inkább érezhető: hó esik és ónos eső, olvadásra fagy jön. — Síkosak az utak, elkerülhetetlen a szórás. A sózásként emlegetett művelet nem éppen népszerű. Elősegíti a korróziót, kikezdi a lábbelinket, pusztítja a növényzetet, különösképp a fákat. (Lapunk 1980/9. számában Sok a sóból is megárt című írás ezzel is foglalkozott. — A szerk.) — A korróziót valóban elősegíti. De a növények veszélyeztetettségéről különvéleményünk van. Ecseri úti lakótelepünkön színes fényképeket készítettünk a „sóhegy" szomszédságában: a sóval átitatott talajon egészséges növényzet tenyészik. — Ezek a gyomnövények nem azonosak a platánokkal, amelyek közismerten sóérzékenyek, s igencsak pusztulnak... — De nem elsősorban ettől. Hogyan is juthatna a sós lé a gyökerekhez, amikor a fa nincs kitányérozva, szinte az aszfaltból nő ki. A hólé a csatornába kerül. Viszont minden évszakban ártalmas a fákra a kipufogó gáz, a levegőben levő kén-dioxid, a korom. Nem azt akarom mondani, hogy a sózás használ a fáknak. De hát a közlekedés nem állhat meg. A világon mindenütt ezzel szórnak, ahol a miénkhez hasonló az időjárás. Használunk mi magnézium-kloridot is, csakhogy az sokkal drágább a homok-fűrészpor-só keveréknél. A kalcium-klorid még ennél is... Nagyon sokba kerül a téli munka. Tavaly például a 151 centiméteres hó eltakarítása több mint 75 millió forintjába került a fővárosnak. — Csak a téli munka? — Csak a téli munka. Viszont volt közlekedés, a gyárakban nem állt le a termelés. Ezért nem lehet megszüntetni, bár sokan ellenzik. Erre a télre is van 31 ezer köbméter sós keverékünk és 4500 tonna magnézium-kloridunk. — És ez elég lesz, mármint egy kemény télre? — Igen, de ha nem, lehet pótolni. Kemény télnek tartom a tavalyit, mert nem emlékszem, hogy az utóbbi tíz-egynéhány évben ötvencentis hó esett volna egyvégtében. Ennél az ötvencentis hónál felhasználtuk a hintőanyag egyharmadát. Kiszámítottuk: egycentis hó félmillió forintba került. Bécsben egymillió schillingbe — ha hozzányúlnának. De nem nyúlnak hozzá. Tavaly ott sem volt kisebb a hó. S amikor jött osztrák partnerünk, igencsak elcsodálkozott, hogy nálunk mindenütt szárazak az utak, Bécsben pedig leállnak az autók. A hó eltakarításához bizonyos idő kell. Amikor eláll a hóesés, attól számítva 10—12 órán belül feketék lesznek a főutak. — Milyen erőkkel vonulnak fel? — Ekézésre, seprésre, szórásra, rakodásra és a hó elszállítására 247 célgép áll bevetésre készen. — Mostanában sok a hó, és kevesen jelentkeznek alkalmi hómunkásnak, pedig majd öt-hatszorosát fizetik, mint az ötvenes évek elején. Akkoriban jó néhányszor magam is órákig álltam sorba, hogy lapáthoz vagy hótolóhoz Juthassak. — Kevés a hómunkás, talán nem kell a pénz. Jó az életszínvonal. Egyébként három műszakban veszünk fel alkalmi hómunkásokat, s ezt plakátokon idejében meghirdetjük. Reggel hatkor jobbára azok jelentkeznek, akik egyúttal alkalmi úttisztítók is. Délutánra, de főként éjszakára jönnek — ha jönnek — a diákok, a nyugdíjasok, meg akik egy kis mellékeshez akarnak jutni. Naponta 2—300 ember jelentkezett, holott nekünk kétezer kellett volna — minden műszakra. Viszont kétezernél többet nem is tudunk foglalkoztatni. Nincs annyi saját emberünk — csapatvezetőnk —, akikkel irányíthatnánk egyegy tízfős alkalmi brigád munkáját. — Úgy látszik, ezek a köztisztasági gondok egyikének-másikának „téliesedett" változatai. Az egyik az előbb már említett hómunkóshiány — nyáron utcaseprőhiány; a másik, hogy az úttest már fekete — nyáron tiszta —, a járdán azonban csúszkálnak, bokáig-térdig érő hóban botladoznak a járókelők. — Ami a közjárdákat illeti: az idén négy új gépet szereztünk be, melyekkel az Erzsébet-, illetve a Margit-híd járdáiról gyorsan eltávolíthatjuk a havat, továbbá ugyanezekkel szüntetjük meg a síkosságot is. Azon pedig, hogy ön vagy a Rákóczi út valamelyik házának lakója a kapun kilépve ne térdig érő hóba huppanjon, önöknek, illetve — karöltve az IKV-val — a tanácsoknak kell gondoskodniuk. De sem önök, sem a házmesterek nemigen söpri k el a havat. Moszkvában azonban megteszik a grazsdanyínok. Nem várnak IKV-ra, házmesterre, hómunkásokra... Szóval le kellene szoknunk a tétlen szemlélődésről, és többet kellene tennünk, így válhatna ez is— miként a tisztaság, amiről korábban már beszélgettünk — társadalmi üggyé. Tudniillik, ha egyszer nincs, aki csinálja, de ezt a várost a magunkénak érezzük, akkor nekünk kell csinálni. — Szép gondolat, s hatásos befejezése is lehetne beszélgetésünknek, de, sajnos, nem így van. — Sajnos. Hadd folytatom hát prózaibb dolgokkal. Például: díjtalan a szemétszállítás Ön könynyen mondhatja, hogy hetente ne kétszer vigyük el a szemetet, hanem háromszor vagy többször. Mibe kerül önnek, hogy szóvá teszi? Legfeljebb egy telefonba. Ha fizetnie kellene, én megkérdezhetném: hányszor parancsolja, hogy elvigyük? Négyszer? Ötször? Hogy mennyibe kerül? Ennyibe. Azt felelné: köszönöm,elég lesz heten ként csak egyszer. — Ha már így esett, vállalom továbbra is az átlagfővárosi szerepét. Kimutatásuk szerint évente megközelítően egy köbméter házi és utcai szemetet „termel" egy fővárosi lakos. Számoljuk ki, mennyit kellene fizetnem egy köbméter háztartási szemét elszállításáért. — Az önök házának 38 lakója a hat kukáért havonta 48 forint kölcsönzési díjat fizet. Tehát a hivatalos kölcsönzési díjból — négytagú családokkal számolva — évente önre három forint hetven fillér jut. Vállalatunknak 64 forintjába kerül egy köbméter szemét elszállítása. De mint ismeretes, a tanácsi lakások bérlői semmit sem fizetnek. — Jó, de akkor miből él a vállalat, hiszen eltartja magát, sőt, nyereséges is? — Megrendelőnk: a Fővárosi Tanács fizet a benyújtott számláinkra. Tavaly például 400 milliót utalt át 3,2 millió köbméter szemét elszállításáért. A lerakóhelyek, a gödrök-bányák azonban lassan betelnek, s egyre messzebb kell szállítanunk majd a szemetet. A költségek tehát növekednek. Nos, hogy ne kelljen „iemennünk a térképről", többek között ezért is épült a szemétégetőmű — az elégetésből származó egyéb haszonról most nem beszélek. Egyelőre, persze, az égetőmű messzebb van, mint a jelenlegi lerakóhelyek egyike-másika, de ha idővel netán negyven kilométerre kellene vinnünk a szemetet, úgy lesz ez mindig közelebb, s maholnap már sajnálni fogjuk, hogy még nem épült meg a második szemétégetőmű. Oszlay István .. .és 31 ezer köbméternyi „sóhegy" 5