Budapest, 1981. (19. évfolyam)
10. szám október - Vargha János: Mindennapi ivóvizünk II.
A dél-pesti szennyvíztisztító telep Országos Vízügyi Hivatal kebelén belül a FOKA vette át a kotrási tervek készítését. Az, hogy szép csöndben változott a helyzet, nem puszta szóvirág. A Magyar Hidrológiai Társaság 1977-ben tartott Dunai ankétján már csak a szomorú következtetéseket lehetett levonni: „Az 1970-es évek elején végzett vízhozammérések hívták fel a figyelmet arra, hogy az addig közismerten állandó nagymarosi vízállás-vízhozam kapcsolat kisvízi szakasza megváltozott... A leszívás magyarázatát keresve vontuk be a vizsgálatokba az ipari kotrások adatait, és kerestünk összefüggést a vízszintsüllyedések és a kotrások között... A Budapest fölötti szakaszon kilenc év alatt kikotort 18 millió köbméter kavicsot összehasonlítottuk a hordalékszállításról rendelkezésre álló — igen hiányos — adatokkal is . . . . .. megállapítható, hogy a folyó a 18 millió köbméter nnyaghiányt belátható időn belül nem tudja pótolni. Az ipari kavicskotrás tehát a folyó életében gyakorlatilag végleges és megfordíthatatlan változást jelent." [Laczay István (VITUKI)] Dr. Horváth Sándor (VITUKI) hangsúlyozta hozzászólásában, hogy „a meglevő és tervezett vízhasználatokra tekintettel az engedélyek megadásakor a legnagyobb körültekintésre van szükség." Vagy inkább: lett volna szükség. Mert a bekövetkezett vízszintsüllyedés miatt a kutak hozamának csökkenése alacsony vízállásnál a legóvatosabb becsléssel is több, mint 60 ezer m3 /nap. Egy másik hozzászóló, Konkoly János (KÖVIZIG) így fogalmazott: „Hangsúlyozni szeretném, hogy valamennyi kotrást vízjogi engedély alapján végezték és a jövőben sem szándékozunk mereven elzárkózni az ipari kotrások engedélyezése elől. A feltárt és itt ismertetett változásokat, valamint az általunk észlelt jelenségeket és az egyéb ágazati fejlesztéseket az engedélyek kiadása során azonban figyelembe kell hogy vegyük. A kellemetlennek ítélt következményekkel számolnunk kell, és mérlegelni, hogy mely területen meddig mehetünk el a kotrás mértékével mélységben és szélességben." Csak egy példa a „kellemetlen következményekből": a Surányi vízművet 1968 és 1971 között helyezték üzembe. A közelben többször kotorták a medret (például 1976. január 1-től november 15-ig). A víz minősége 1977-ben rendkívül erősen romlott. Nem elavult kutakról van szó, korszerű, új vízbázisról! Az 1977-es dunai ankét nem sok vizet zavart. Ami egy évvel később történt, az legföljebb csak a Rottenbiller utca hírhedt ellopásához hasonlítható. Dr. Bozzay Józsefné (Fővárosi Vízművek) egy tanulmányában így írja le a történetet: „Az egész Margitszigetet osztályozott, tiszta folyam kavicsból készített rézsűvel vették körül, amelynek lábazata messze benyúlik a mederbe ... A FOKA vízjogi engedély birtokában 1978. január elején kezdte el a Margitsziget melletti két Duna-ág kotrását a vállalat terveinek megfelelően. A Fővárosi Vízművek vegyészeti osztálya a 7. számú csápos kút január 20-i vízmintájának súlyosan kifogásolt bakteriológiai és hidrobiológiái leletei alapján (élő dunai algák, coli, Streptococcus faecalis, Pseudomonas és Clostridium) közvetlen dunai szennyeződést állapított meg, és Budapest Főváros Tanácsa V. B. Közmű- és Mélyépítési Főigazgatósága útján a KÖVIZIG-től a kotrás azonnali beszüntetését kérte. A Fővárosi KÖJÁL 1978. február 3-án végzett vizsgálatai során további súlyos szennyeződést tapasztalt, és a Fővárosi Vízművek igazgatóját pénzbírsággal sújtó határozatában írta elő a szennyeződés azonnali megszüntetését és a vízminőség helyreállítását. A határozatra személyesen kerestük meg a FOKA illetékeseit, és február 9-én megállapodtunk a kotrási munkálatok azonnali felfüggesztésében. Az ezt követő hivatali eljárások során a KÖVIZIG a vízjogi engedélyt visszavonta, de így is egy teljes hónapon keresztül történt e szakasz kotrása. Az eset óta eltelt több mint két év alatt a néhány margitszigeti kút vizének minősége meglehetősen labilissá vált. A kotrást megelőző időszakban a kémiai, bakteriológiai és hidrobiológiái vizsgálatok tanúsága szerint mindig kifogástalan volt a vízminőség . . . Mindez arra utal, hogy a parti szűrés hatékonysága csökkent, ha nem is olyan mértékben, mint a Surányi vízmű esetén . . ." Látjuk, mi történik, ha megsérül a kutak szűrőrétege. Azonban az ép fedőréteg sem szűr ki mindent. A nitrát például akadálytalanul jut a folyóból a kutakba. Ennél is aggasztóbb azonban, hogy a nehézfémek és a — gyakran kémiailag azonosíthatatlan — szerves mikroszennyezők esetében sem százszázalékos a parti szűrés hatásfoka. Figyelembe véve a Duna szennyezettségét, a lakosság egészségének védelmében szigorítani kellene az ivóvíz szabványt. A rendszeres ivóvízvizsgálatot ki kellene terjeszteni minden olyan vegyületre, amely tartósan szennyezi a Dunát. Megfelelő módszerekkel állandóan figyelni kellene, milyen genetikai károsodást okozhat a víz, a Dunától kezdve egészen a hálózatig. Nem szabad elfelejteni, hogy a vizet nemcsak algák, baktériumok fertőzhetik, hanem vírusok is, amelyeket sokkal nehezebben lehet kimutatni és ártalmatlanná tenni. A vizek klórozásánál keletkező klórozott szénhidrogének, amelyek elsősorban a Duna olajszennyeződéséből származnak, íz- és szagrontók. Ahol indokolt, a klórozásról át kellene térni az ózonos vízkezelésre, ahogy azt más, erősen szennyezett folyók mentén már megtették (Rajna, Ruhr, Majna). Minderre a jelenleg elfogadott költségkeretek nem biztosítanak elegendő pénzt. A technokraták újabban azzal nyugtatgatják az aggodalmaskodókat, hogy semmi vész, hiszen a felhasznált víznek legföljebb egy-két százalékát használjuk ivásra, főzésre. Majd megvesszük a boltban, zacskóban vagy palackban. A gondolatmenet már gazdaságilag is hibás. Ilyen módon ugyanis egy liter ivóvíz ezerszer annyiba kerülne, mint most, tehát az összes költség a mainak tízszeresére, húszszorosára emelkedne! De mindezen túl: hogy mennek majd ivóvizet vásárolni halak, vadak, madarak, erdő-mező virágai, ha nem lesz többé tiszta víz? Minden olyan műszaki beavatkozás esetében, amely hatással lehet az ivóvízkutakra, a fővárosnak vétójoggal kellene rendelkeznie a vízjogi engedély megadásánál. A már kiadott engedélyeket felül kell vizsgálni, ha szükséges, vissza kell vonni. Ez különösen a tervezett nagymarosi vízlépcső munkálataira vonatkozik. A Duna mentén található összes potenciális víznyerő helyet utódaink érdekében védelem alá kellene helyezni. Ezek ma jobbára szabadon pusztíthatok, míg az üzemekre nemcsak a törvény, olykor szögesdrót, farkaskutya és fegyveres őr vigyáz. 33
