Budapest, 1981. (19. évfolyam)

10. szám október - Sinkó Katalin: Collectorok' tűköre

Jan Abrahamsz Beerstraten (1622—1666): Téli táj falusi templommal és be- Ignaz Raffalt (1800—1857) Táj közelgő zivatarfelhővel. 1847. Olajfestmény fagyott kanálissal. Olajfestmény jén a impresszionizmust szélesen értelmező műgyűjteményekben gyakran a stílus előzményeinek tekintett régebbi festők műveit (Tintoretto, Greco, Magnasco, Goya) a kifejezetten impresszionisták mellé sorakoztatták. (Hazánkban Nemes Marcell, Kohner Adolf gyűjteményei.) Az újabban keletkezett kollekciókban a fejlődés bemutatása vagy egy-egy stíluskör, vagy festőcsoport műveinek egyesítése volt a gyűjtemények irányadó szempontja. Legújabban igen gyakran láthatjuk, hogy a modern képgyűjtemények mellen népművészeti tárgyakat is gyűjtenek; joggal, hiszen a népművészet modern festészetünknek egyik inspiráló forrása. * A képek, szobrok útját felkutatni nem mindig egyszerű feladat, különösen nem hazánkban. Elgondolkodtató, hogy alig ismerünk Magyarországon néhány olyan magángyűjteményt, amely megért volna akár három generációt — kettőt is ritkán. Ez nemcsak a magyar társadalomban az utolsó harminc év során végbement változások következménye, földcsuszamlásszerű változások következménye, hanem az utolsó száz év műgyűjtését is jellemzi. Meghaladná egy cikk kereteit részletesen kifejteni e sajátos jelenség okait, csupán utalhatunk a legfontosabbakra: a késői polgárosodásra, a második világháborúig élő, korszerűtlenül gazdálkodó nemesi rétegekkel terhelt társadalmi szerkezetre, a krónikus tőkehiányra. A műtárgyaknak az általános európai helyzethez viszonyítva gyakori tulajdonosváltozásai, a gyűjtemények gyors felépülése és még gyorsabb szétszóródása, az egy-két darabos „gyűjteményecskék" jellemzik a magyar műgyűjtés arculatát. A műtárgyak szétszóródása, a gyűjtemények töredékes jellege a magyarországi műemlékek sorsát idézi, de az az anyag még annál is lényegesen veszendőbb. Egy kőemlék, kastély, templom nem mozdítható el, a háború és az idő erodáló ereje az első számú ellensége. Tudunk olyan esetről, hogy a háború után kastályokból elhurcolt képekkel fedték be a disznóól tetejét beázás ellen. Szerencsésebb eset volt, ha az ilyen kallódó tárgyat egy-egy vigéc megvásárolta, mert legalább így megmenekült a pusztulástól. Lelkiismeretes múzeumi tisztviselők viszont már a múlt században felismerték, hogy a műgyűjtő a műkincsek egyik, az állami lehetőségek szűkös volta miatt nemegyszer egyetlen megmentője. Az első világháború után ez egészen nyilvánvalóvá vált. Petrovics Illek, a Szépművészeti Múzeum akkori igazgatója írta 1921-ben: „Múzeum és gyűjtök természetes barátok és szövetségesek, s minél bensőbb közöttük a viszony, annál jobb mindkettőjükre nézve." A második világháború után megbomlott ez a viszony és kapcsolat. Ehhez nagymértékben járult hozzá a magángyűjtés szerepének értelmezése körüli bizonytalanság. A múltban a jelentős gyűjtemények egy része a nagyobb vagyonnal rendelkező buizsoázia kezén alakult ki; az ötvenes években ezért magát a műgyűjtést is e réteg passziójává, a tőkefelhalmozás egyik jelenségévé szimplifikálták A tőketezaurálás ma is egyik mozgatórugója lehet a műtárgyak vásárlóinak, tehát az értékes tárgyak felhalmozóit — legyenek akármilyen jelentősek azok művészetileg — még nem nevezhetjük magasabb értelemben vett „műgyűjtőnek". Ugyanakkor tény, hogy a tezauráló is megőrzi, óvja tulajdonát, s „a gyűjtés maga neveli legjobban az amatőrt, idővel még olyanokat is átalakít a művészet őszinte barátaivá, akik nem belső szükségből kezdték a gyűjtést" — amint már Petrovics Elek is leszögezte. Az a szemlélet, mely szerint minden műtárgynak a múzeumban a helye, nem számol a tárgyak kezelésének, elhelyezésének roppant költségeivel, és figyelmen kívül hagyja azt a történeti tényt, hogy a nagy és jelentős múzeumok kivétel nélkül magángyűjteményekből alakultak ki. A Szépművészeti Múzeum az Eszterházy-képtárból, legnagyobb főúri gyűjteményünkből keletkezett és sajátos arculatát is magángyűjtőknek köszönheti. Pyrker László, Ipolyi Arnold, Pálffy János főpapi, főúri gyűjteményei mellé polgári műgyűjtők kincsei, Ferenczy István szobrászművész bronzgyűjteménye, Nemes Marcell, Herczog Mór, Majovszky Pál által ajándékozott műkincsek sorakoztak. * Maga a műalkotás, műtárgy értéke, az ahhoz kötődő értéktudat is történeti folyamat függvénye. Az értékek változásának a múzeumi gyűjtés éppúgy alá van rendelve, mint a magánosok. A kortárs művészek alkotásainak gyűjtése mindig kockázatos lesz, hiszen nincsen olyan történetileg kialakult mérce, mely megkönnyítené az értékelést és a választást. Ám számos példát hozhatunk fel annak igazolására is, hogy épp a gyűjtők érdeklődése, speciális szempontú műgyűjteménye hívta fel a figyelmet egy-egy életműre vagy művészeti ágra, stílusra, segítette elő egy-egy tárgycsoport kutatását is sajátos szempontjaikkal. Csontváry Kosztka Tivadar műveinek, írásainak fennmaradását Gerlóczy Gedeon kitartó lelkesedése tette lehetővé. Ez az értékalkotó tevékenység ma is élő, ható ereje, pozitívuma a magángyűjtésnek. Azt azonban ismételten le kell szögezni: a műtárgyak halmozóival szemben csak a sajátos ízlésű kollektorokat nevezhetjük gyűjtőknek, az ő sajátos szellemi arculatú kollekcióikat nevezhetjük „magángyűjteménynek". Az igazi gyűjtőt a tárgyak iránt egyre mélyülő érdeklődés vezeti, műgyűjtői területének jó ismerője, nemegyszer tudósa. A gyűjtemény magán viseli tulajdonosa ízlését, mely lehet régies vagy modernebb, attól függően, milyen eszmények irányítják, inspirálják a gyűjtőt. A tárgy iránti figyelem és szeretet következménye, hogy a gyűjtők alkalomadtán a nagyközönség elé tárják kincseiket. A Galéria kállításának rendezői hangsúlyosan egységben, egyetlen kiállítás keretében kívánták bemutatni a régebbi korok műtárgyait őrző lelkes gyűjtőket és a kortárs művészet kollektorait. A múzeumok földrajzi, műfaji széttagoltságával szemben ugyanis a magángyűjtőt nem kötik a múzeumi gyűjtés történetileg kialakult határai. Szobája falán egyaránt helyet talál egymás mellett régi és új; sokszor sajátos értelmezést, kapcsolatot teremt tárgy és tárgy, kor és kor között. E kötetlenség vagy egyéni szempontú kötöttség adja a műgyűjtés kreatív erejét. A mostani kiállításon bemutatott gyűjtemények egyes csoportjai is más és más rendező szempontok szerint épültek fel. Korniss Dezső Feszület II. című műve győri tulajdonosának lakásában két népi barokk fafaragás, két adoráló angyal között van elhelyezve, mellyel a tulajdonos e mű távoli eszmei forrásait idézte fel. A 14. századi toszkán házioltárka olyan pesti kollekció része, melyben Egon Schiele és Rodin rajzai szintén helyet találtak. Sajátos módon rímel e képre Kondor Béla triptichonja, mely az ősi műfaj parafrázisa. A barkai Katalin, mely a magyar gótikus faszobrászat kiemelkedő értéke, olyan gyűjtemény része, mely túlnyomórészt gótikus és reneszánsz darabokból áll, s melybe ez a szobor mint természetes környezetébe illeszkedik. Ismét más gyűjtemények a művészettörténeti korok és iskolák rendjében voltak és vannak elrendezve. Ilyen volt pl. Back Bernát szegedi gyűjteménye, melyből Waldmiiller megnyerő férfiképmását mutatjuk be. Ignaz Raffalt bécsi festő képét rejtett rokonság fűzi a festészetének példaképül választott 17. századi holland tájfestészetéhez, e távoli összecsengés egy pesti lakás falain, e képek otthonában is kicsendül. Valamikor Liszt Ferenc tulajdonában volt Borsos József érzelmes képe a „Szeretnem szeret?", mely műfaját tekintve az ideálképek közé sorolható. A nő és virág motívuma másik korszakban, más stílus köntösében is feltűnik. * A képek között titkos szálak, összefüggések szabadon köthetők, a magángyűjteményt nem korlátozzák a tudomány konvenciói. E kötetlenség, persze, nem helyettesítheti a múzeumok tudományos rendjét, de kiegészítheti azt. „Különösen a modern művészet gyűjtésében gyakori az az eset, hogy a magángyűjtők korábban érzik meg és méltányolják valamely művésznek vagy művészeti irányzatnak jelentőségét, mint a múzeum, melynek természetrajzához tartozik, hogy konzervatívabb az amatőrnél" — állapította meg már Petrovics Elek. A kiállítás rendezői tehát nem szembeállítani kívánták a műgyűjtést a közgyűjteményekkel, hanem épp arra hívják fel a figyelmet, gyűjtőkét és múzeumokét egyaránt, hogv magángyűjtemények és közgyűjtemények a magyarországi műtárgyvágyon egységét alkotják, mindegyik sajátos feladatokkal, de egymásra utalva. 26