Budapest, 1981. (19. évfolyam)

1. szám január - A Budapest postája

A Budapest postája 1076 GARAY UTCA 5. Fischer Aíadámé (V„ József Attila u. 5.) azt irja, hogy szeretne megszerezni egy cikket, amelyről a Budapest-bibliográfiából értesült: Szilágyi Istvánnak az epreskerti kálváriáról szóló írását, amely a Magyar Építőművészet 1979-es első számában jelent meg. De ehhez a számhoz nem tud hozzájutni olvasónk, mert mire a mi bibliográfiánk megjelenik, az újságárusok már régen eladták vagy viszszaküldték a példányaikat. Levélírónk problémája közérdekű, mert bizonyosan többen is keresik a bibliográfiában szereplő cikkeket. (S ennek mi örülünk, hiszen ezt a „szolgáltatást" abban a meggyőződésben indítottuk meg, hogy az olvasók hasznát fogják venni.) A budapesti nagy könyvtárak már jó néhány év óta tartanak fenn másolószolgálatot. A bibliográfiánkban szereplő könyvek és cikkek megtalálhatók a Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményében (VIII., Szabó Ervin tér 1.), s a könyvtárban csekély díjért elkészítik a megadott oldalak xerox-másolatát. Faluba Zoltőnni (XIV., Pitvar u. 3.) levele ezzel a mondattal kezdődik: „Ha szabad kételkednem, ezennel megteszem." Természetesen szabad, sőt, kérjük olvasóinkat, hogy közleményeinkkel kapcsolatban minden kételyt, kiegészítést, igazitást juttassanak el hozzánk. Ezúttal Kerti József Sok a sóból is megárt (Budapest 1980/9.) cikkének egy részletét illeti a kétely. Azt írtuk, hogy a vadgesztenye az egyik „legsótűrőbb" növényfajta. Faluba Zoltánné viszont azt írja — hivatkozva a Magyar Tudományos Akadémia Botanikai Kutató Intézetében folytatott kísérletekre, hogy „városi fasoroknál mérve legsótűrőbb a Celtis (ostorfa), majd sorrendben a Robinia, Platanus, Aesculus (vadgesztenye) a Tilia (hárs), és ezek szerint a sózást legkevésbé tűrő genusok egyike a vadgesztenye." Eszerint a budapesti vadgesztenyesorok szánalmas állapotának a túladagolt konyhasó az egyik okozója. Ez is megerősíti cikkírónk javaslatát: a konyhasó szórását kálisós locsolással kellene fölváltani. Értesülések szerint a cikk megjelenése óta több tárgyalásfolyt erről a javaslatról. A témára még visszatérünk. Sebők Lajos (VIII., Teleki tér 10.) írja levelében: „Érdekel Budapest jövője is, de nagyon érdekelnek a régi időkről szóló írások és a sok régi fénykép. Nagyon örültem a Radics Béláról és Magyari Imréről szóló cikknek. Azt tanácsolnám, hogy Radics Béla emlékét örökítsék meg a volt Pannónia-szállón vagy a volt lakóházán. Erre már van példa, mert Nyíregyházán a híres Banczi Gyulának állítottak emléktáblát, ahol sokáig muzsikált, Vácott pedig id. Banda Marci házát jelölték meg emléktáblával, és utca is van róla elnevezve. Magyari Imrének már van utcája Budapesten, de lakását is meg lehetne jelölni. Még él a család egyetlen tagja, Bura Sándorné Radics Irén, aki eltemette az egész család után most Radics Béla unokáját, ifj. Magyari Imrét is." Az újságok hírül adták idén nyáron ifj. Magyari Imre tragikus halálát. ,,A hegedű száraz fája" című cikkünket (Budapest 1980/7.) kéziratban még láthatta ifj. Magyari Imre, de megjelenését már nem érte meg. Sebők Lajos javaslataira ezúton hívjuk fel az illetékesek figyelmét. Papp Rezső (Vác Pf. 46.) néhány ponton kiigazítja Szakolczay Lajos Egyenlőség — a föld alatt című riportját. (Budapest 1980/9.). A debreceni krematórium 1932-ben épült. Az üzemzavar, amelyről a riport beszámol nem a krematóriumban, hanem a hűtőben lehetett, mert a krematórium gázzal működik, villanyszerelőkre a hűtőberendezésnél van szükség. Olvasónk értesülése szerint a Farkasréten már nincs 1200 szabad sírhely, hanem ennél jóval kevesebb. Monostori Sándor (IX., Ráday u. 60.) igen megszívlelendő érveket sorakoztat fel a Duna-parti Thonet-ház védelmében. Ezt írja: „Régóta foglalkoztat a most épülő Forum-szálló és a Vigadó tér között lévő úgynevezett Thonetház sorsa. Valamikor a régi híres Duna-parti szállodasor egyik ékessége volt. Felújítva — modernizálva biztosan felvenné a versenyt a ma épülő szállodákkal. Vigyázzunk a meglévő, felújítható értékes régi épületeinkre. A Vigadó, a MAHART-székház és a Belkereskedelmi Minisztérium régi épületei mellé jobban illik ez, mint egy újabb panelkoloszszus. A most itt működő hivataloknak és az itt lakóknak így is úgy is megfelelő elhelyezést kell biztosítani. A költöztetések és a felújítási munkálatok nem kerülnének annyiba, mint az épület felrobbantása, romok eltakarítása, az új épület megtervezése és felépítése. A jelenlegi elképzelésekkel szemben sokkal hamarabb megnyílhatna itt akár egy luxusszálloda is. Az egész világon a hires fürdőhelyeken, üdülőközpontokban és a nagyvárosokban — ahol a növekvő igényeknek megfelelően új szállodákat kell építeni — nem bontják le a múlt században épült szállodákat, középületeket, hanem felújítják — korszerűsítik őket. Vigyáznak ezekre az épületekre mint nemzeti értékekre. Véleményem szerint ebből az épületből patinás luxusszállót lehetne kialakítani. Antik vagy stílbútorokkal berendezni és mint régen, a Duna-parti oldalon teraszos zenés éttermet, kávéházat vagy cukrászdát kialakítani. A nyugati országok világjárói nagyrészt 60 éven felüliek. Ezek az emberek elég konzervatívok, szeretnek a múlt emlékeiből élni. Antik bútorokkal berendezett lakásokban laknak, régiségeket vásárolnak, és utazásaik alkalmával szívesebben szállnak meg a régi „Grand Hotelekben" vagy hasonló antik vagy stílbútorokkal berendezett szállodákban, mint vékony falú panelépületekben, melyek nyomasztóan hatnak rájuk. Legjobb alkalom lenne a szállodasor felépítése után a Duna-parti részt teljesen »autómentesíteni« és az összes szállodában Dunára néző teraszos éttermet, kávéházat vagy cukrászdát létesíteni. A világ egyik legszebb korzója lehetne, szemben a Gellérthegy, a budai Vár és a környező hegyek látképével közvetlen Duna partján. Vonzaná az idegeneket, akár a Velencei St. Márk tér árkádos kávéházai, cukrászdái szalonzenekarokkal együtt. Vasárnap és ünnepnap a Vigadó téren térzenét is lehetne adni a korzón sétáló közönségnek. Két lehetőséget kell alaposan mérlegelni és meggondolva választani. 1. A Thonet-házat exkluzív szállóvá alakítsuk át. Ezt már 20 évvel ezelőtt megtehettük volna, a befektetett költség már rég amortizálódott volna. Sokkal kisebb anyagi befektetéssel, akár már 1982-ben üzemeltetni tudnánk a harmadik szálló beindításával egy időben. Ennek a szállónak nevet is tudnék ajánlani „Hotel Dunakorzó". Ezáltal a teljes Duna-parti korzót is idő előtt meg tudnánk valósítani. 2. A Thonet-házat lebontani, a romot eltakarítani, tervezni, és sokkal nagyobb költséggel előreláthatólag csak 1986—1990 között tudnánk az újabb betonpanel szállodát felépíteni." Monostori Sándor javaslatát azzal egészítjük ki, hogy a ház hagyományos neve útmutatást is ad a berendezés stílusához. Világszerte nagyon megbecsülik a hajlított, gőzölt fából készült Thonet-bútorokat. Eredeti példányaikat múzeumok őrzik, újonnan készült példányaikkal szállodákat, vendéglátó helyeket rendeznek be. Egy budapesti Thonet-stílusú szállodának bizonyosan nagy volna a vonzóereje a Monostori Sándor levelében jellemzett idős, konzervatív vendégekre. * E helyütt említjük meg, hogy az Alom a Dunakorzóról című cikkünkre érkezett olvasói levelekkel: észrevételekkel, javaslatokkal 1980. decemberi számunk postájában >s foglalkoztunk. 1980. évi 9. számunkban közöltük Kertész Péter emlékezéseit Shell-kutas korából. A Shell benzinkutak üzemeltetőjétől, az Interag vállalattól levelet kaptunk, amelyet teljes szövegében közlünk. „Tisztelt Főszerkesztő Elvtárs! Lopjuk 1980. szeptemberi számában „Kutas voltam a Kulichon" címmel cikk jelent meg Kertész Péter tollából. A cikknek elsősorban nem a tartalmával, hanem az időzítésével nem értünk egyet. Akkor, amikor vállalatunk minden tőle telhetőt megtett és megtesz a töltőállomások munkájának megjavítása és a korábbi anomáliák felszámolása érdekében (erős belső ellenőrzési és rendészeti szervezet kiépítése, a korábbi kutasállomány úgyszólván teljes mértékű kicserélése, instruktori rendszer kialakítása, az állomásvezetők borravalóból való részesítésének szigorú megtiltása stb.), a „benzinper" jogerős befejezése után majdnem 1 évvel megjelenik egy cikk, amely az olvasóban azt a hiedelmet kelti, mintha az Interag Rt. állomásain jelenleg is a cikkben leirt állapotok uralkodnának. Igaz, hogy a sorok között elbújtatva kétszer is szó esik arról, hogy régebbi események felelevenítéséről van szó, de ennek — ha már a cikk megíródott — kiemelten (pl. a záróbekezdés évszámmal való indításával) kellett volna megtörténnie. Kérjük Főszerkesztő Elvtársat, hogy az olvasók pontos tájékoztatása érdekében a folyóirat legközelebbi számában jelen levelünket közzétenni szíveskedjék." Budapest, 1980. október 20. Elvtársi üdvözlettel: Sinka Gyula s. k. INTERAG RT A levélhez csupán annyi hozzáfűzni valónk van, hogy az emlékezés egyértelműen a régmúltról szólt, egyebek közt azzal, hogy Balczó nagy futását idézte fel. Nem kell sporttörténésznek lenni ahhoz, hogy ezt a hetvenes évek elejéhez (1972-höz) kapcsoljuk. Azóta indult meg, s záródott le az Interag-pör. Bízunk benne, hogy a mostani vezetőségnek sikerül megszüntetni minden negatív jelenséget. Ebben esetleg az emlékezés írójának, az egykori benzinkutasnak tapasztalatai is segítségükre lesznek. Ha az emlékezés azt a benyomást keltette egyes olvasókban, hogy a jelenről van szó, ezt őszintén sajnáljuk. Tervbe vettük, hogy a benzinkutak kezelőinek és vevőinek problémáira körülbelül egy év múlva visszatérünk.