Budapest, 1981. (19. évfolyam)
9. szám szeptember - Dr. Győriványi Sándor: Az „árukereskedelem iskolái"
pesten, Angyalföldön és Pesterzsébeten, valamint Csepelen. Ha szép, napsütéses időben letekintünk a Gellérthegyről, akkor öröm és büszkeség töltheti el azoknak szívét, akik a város lakásépítésének kérdéseivel foglalkoztak vagy foglalkoznak. A beruházó és tervezővállalatok, valamint a velünk együtt dolgozó szállító és alvállalkozó szervezetek kollektívájának lelkes és szorgalmas munkája nyomán új lakóházak gyűrűje fogja körül a látóhatárt, és övezi a belső városrészeket. Vállalatunk dolgozóinak keze nyomán újjászületett a főváros. Budapest lakóinak mintegy 20 százaléka az ő erőfeszítéseiknek, szorgalmuknak, hozzáértésüknek köszönheti új, egészséges otthonát. E hatalmas műszaki feladat megvalósítói — munkások, mérnökök, gazdasági és politikai vezetők — kivívták a főváros és az egész ország megbecsülését, tiszteletét és szeretetét. E munka nemcsak egyszerű építési feladat végrehajtását jelenti, hanem a szocialista Magyarország fővárosának építését, gazdagítását, lakói életszínvonalának emelését is. Az elmúlt három évtizedben a lakásépítők nemcsak házakat, hanem új társadalmat is építettek. A fővárosban gyökeresen megváltoztak a lakásviszonyok a 43. sz. Állami Építőipari Vállalat tevékenysége nyomán. Jelentős mértékben javulta lakások komfortfokozata, a távfűtés következtében tisztábbá vált a város levegője, kényelmesebb otthonban lakhat több százezer ember. A VI. ötéves terv is hatalmas feladatokat ró vállalatunkra. Előreláthatóan az V. ötéves tervvel azonos építési feladat megvalósítása vár ránk. Tartanunk kell az elmúlt A kelenföldi lakótelep évben elért csúcsteljesítményünket, évente 12 ezer lakás elkészítése hárul az irányításunk alatt dolgozó négy házgyárra. Azon fáradozunk, hogy az elkövetkezendő időben ne a mennyiség növelése, hanem a minőség javítása legyen feladataink középpontjában. A beruházókkal, a várostervezőkkel és az építészekkel együttműködve egyre jobb lakásokat, kellemesebb lakókörnyezetet szeretnénk létrehozni. Kidolgoztuk a VI. ötéves tervben kivitelezésre kerülő típusterveket. Ez évben új Lakóépület-szerelése a III. kerületben tervcsalád gyártását kezdjük el. A tervezési munka során figyelembe vettük az elmúlt év tapasztalatait. Kedvezőbb lesz a lakások belső beosztása, több félszobát építünk, igyekszünk korszerűbb étkezési lehetőségeket biztosítani, minden konyhának lesz ablaka. Nemcsak lakást, hanem a családi élet keretéül szolgáló otthont kívánunk építeni a főváros lakói számára. A VI. ötéves tervben tehát nemcsak az építési munka minőségét, hanem a lakások használhatóságát is javítani, fejleszteni akarjuk. (X)