Budapest, 1981. (19. évfolyam)

7. szám július - FriedIstván: „Kelenföldnek koszorús zengője"

A BEAC sporttelepe. XI., Bogdánffy u. homlokzatburkolatokról, amelyek túl azon, hogy látványosan szép utcaképet biztosítanak, már ha­marosan beszerezhetőek a hazai gyártásból is. A Borsodi Vegyi Kombinát — ígérete szerint — az idén már gyártja ezt a minden tekintetben elő­nyös tulajdonságú, könnyen szerelhető, viszonylag csekély élőmunka-ráfordítással és gyorsan felszerel­hető, korszerű anyagot. Ezzel jelentős mennyi­ségű deviza megtakarítására nyílik lehetőség. Az újdonságok között meg kell említeni az Anhydrit önterülő padlóaljzat kísérleti felhaszná­lását, amelynek alkalmazására első ízben a Csatárka utcai iskolában került sor. Tantermek és folyosók padlóburkolatának aljazatát készítették ezzel a technológiával, s kiderült, hogy rendkívül ter­melékeny ez a módszer, olcsóbb az eddigi meg­oldásoknál és minőségileg is jobb. Szót érdemel a tetőhőszigetlés gépesített és kiváló minőségű meg­oldása, amelyet a Csatárka utcai iskolában és a Zalai úti óvodánál-bölcsődénél alkalmaztak elő­ször. A kísérletezőkedv eredményeként oldódott meg a nedves falak utólagos szigetelésének megbízható vegyi eljárása. — Ezeknek az eredményeknek az egyik bizto­sítéka volt az is — mondják a vállalat vezetői —, hogy az elmúlt tervidőszakban elkészült a vállalat központi telepe Óbudán, a Köles utca—Kunigunda utca—Benedek utca határolta területen. Itt a meg­lévő gépeket sikerült technológiai sorrendben telepíteni, ezzel olyan munkaszervezést kialakítani, amely jelentősen növelte a termelékenységet. Ma már rendelkezik a vállalat központi habarcsbeton-Újonnan épített lakóház. I., Úri u. 26—28. és mészüzemmel, naponta 80—100 köbméter anya­got tudunk előállítani, s ezekből társvállalatokat, testvérvállalatokat is el tudunk látni. Ily módon kevésbé befolyásoló tényező az időjárás változása. A műszaki fejlesztések eredménye a habarcstech­nológia gépesítése, melynek eredményeként em­beri kéz érintése nélkül készül és kerül fel a falra ez a fontos alapanyag. Ahhoz, hogy egy vállalat kiemelkedő eredmé­nyeket érjen el, nagy gondot kell fordítania a munkakörülmények javítására, a szociális ellátás színvonalának növelésére. E tekintetben is jelentős eredményeket mondhat magáénak a Fővárosi 1. számú Építőipari Vállalat. A gépesítéssel, munkaszervezéssel az elmúlt években megkönnyítették a dolgozók munkáját, emellett öltözőket, mosdókat, zuhanyozókat, für­dőket építettek, korszerű éttermet létesítettek számukra, sőt, még arra is gondoltak, hogy 11 mo­dern Ikarus buszt vásároljanak, melyeken naponta 230 dolgozójukat szállítják Pest, Nógrád, Heves, és Fejér megyéből a budapesti építkezésekre. Mindez nem tűnik nagy dolognak, ám ha tekin­tetbe vesszük, hogy milyen nehéz a társadalom­politikai célok megvalósítása, a fiatalok és a nők hely­zetének javítása, különösen az építőiparban —egy­egy vállalat egy időben sok-sok munkahelyen dol­gozik és nagyon nehéz egyenletesen biztosítani mindenütt a megfelelő körülményeket és juttatá­sokat —, akkor láthatjuk, hogy nem véletlen az a sikerlista, melyet a Fővárosi 1. számú Építőipari Vállalat magáénak mondhat. 1971 óta nem volt olyan esztendő, hogy ne részesültek volna kiemel­kedő elismerésben, ne nyerték volna el a Kiváló Vállalat címet, vagy ne jutalmazták volna tevé­kenységüket dicsérettel. S a közvélemény: a főváros lakossága is honorálja, elismeri azt a munkát, amit ez a kollektíva végez. Ki ne tekintene szét jóleső érzéssel a Batthyány téren, ahol a bevásárlóközponttól az újjávarázsolt Szent Anna-templomig minden a kezük munkáját dicséri. Éppúgy, mint a Fővárosi Közterület-fenntartó Vál­lalat Felhő utcai munkásszállója, a Normafa utcában lévő körzeti orvosi rendelő, a Kecskeméti utca műanyag burkolattal díszített homlokzatai, a Szent István körúti sortatarozás nyomán megifjodott házsorok. — A következő években és hónapokban ismét nagy feladatok várnak ránk — tájékoztatnak a vál­lalat vezetői. — Az épületfelújítási programból kétmilliárd forint értékű munkát kell elvégez­nünk. Tovább folytatjuk a sortatarozásokat a met­róépítkezések környékén, a mi leckénk a Boráros tér környékének és a Ferenc körútnak a rendbe­hozatala. Meg kell csinálnunk a Karinthy Frigyes út és a Móricz Zsigmond körtér házait, jelentős feladatok várnak ránk a budai Várban, az Alagút környékén, a XII. kerületben és a Kékgolyó utca környékén, a Varsányi Irén utcában és a Bimbó úton, és nekünk kell újjávarázsolni az Árpád-híd építésének keretében az úgynevezett óbudai re­zervátumot: a Fő teret, a Laktanya utcát és a Lajos utcát. Kiemelkedő munkánk lesz a János-kórház II. számú belosztályának rekonstrukciója, és nagy feladataink vannak a Gellért fürdő végleges befe­jezésénél is. (x) ABC-áruház. II., Hidegkúti út 7. A felújított Szent Anna-templom I., Batthyány tér 7.

Next

/
Thumbnails
Contents