Budapest, 1981. (19. évfolyam)

7. szám július - Zolnay László: Gulyák, ménesek, kondák doktorai

ZOLNAY LÁSZLÓ Gulyák, ménesek, kondák doktorai A korai középkorban a ló a nemzeti vagyon egyik legértékesebb elemének számított. Szent László, majd Könyves Kálmán király törvénye egyaránt tiltja a magyarországi lónak külföldre való kivitelét. Középkori lóállományunk a legnagyobb volt Európában. Fővárosunk és térsége két vonatkozásban vált országunk lótenyésztésének központjává. A Csepel-szigeten őrizték az Árpádházi királyok legnagyobb ménesét a XI. század óta. 1019-es adat szerint innen kapták lovaikat a zalavári bencések. Az 1055-ben I. Endre király kibocsátotta tihanyi alapítólevél írja: a tihanyi barátok esztendőnként ötven csikót kapnak Endre király csepeli méneséből. Csepel mint királyi magánuralom a mohácsi vész koráig maradt a magyar minőségi lótenyésztés központja. Itt tartotta II. Lajos király híres futtatásait. Azt is feljegyezték: Beatrix királyné és később II. Lajos csepeli lóversenyeinek szüneteiben cigány muzsikusok szórakoztatták az udvari népet. E hajdani dicsőségnek Lórév helynevünk az utolsó hírmondója; hajdanában itt hajtották át a királyi méneseket a Csepel-szigetről a Fejér megyei legelőkre. „Lovai jobb húsban vannak, mint jobbágyai" Csepel a régi lótenyésztésnek a központja, Pest városa, a pesti lóvásártér a középkori Magyarország legnagyobb lókereskedelmi centruma volt. Az itt járt Bertrandon de la Brocquiére úr, a burgundi herceg főétekfogómestere feljegyezte: Pest városának lóvásárterén istállónként tízesével adják-veszik a lovakat. Mégpedig a nyugat-európai áraknál jóval olcsóbban. Bertrandon — aki nagy kelet-európai útját lóháton tette meg 1433-ban — maga is vásárolt itt hátaslovat. Lovat csutakoló királyi lovász. Bécsi Udvari Kártya egyik lapja, XV. század. 34