Budapest, 1981. (19. évfolyam)
6. szám június - Bernáth László: A gramofon-karmestertől a Meseautóig
csúztató szavakat, látjuk a hatalmas tömeget, sőt, a híradó operatőre és riportere föl is száll egy kísérőgéppel, hogy kövesse Endreszéket. A légi felvétel hanghatásai is érdekesek. Aztán, szinte még látjuk a távolodó gépet, amikor felhangzik a Himnusz, és a bemondó közli: a gép Róma közelében lezuhant, a két pilóta meghalt. Ennyi előzmény után — bár még ennél is jóval több akad — ideje végre rátérni a hangos magyar játékfilm születésére. Ám itt is szükség van egy rövid visszatekintésre: miért, hogyan sikerült egy ilyen kis országban — ahol nemcsak a lélekszám, hanem a mozik száma is igen kicsi — biztos otthont teremteni a folyamatos hangosfilmgyártásnak? A kérdés annál jogosabb, mert egykét nemzettől eltekintve, alig akad példa arra, hogy potenciálisan ilyen kevés néző mellett egyáltalán létrejöhetett állandó játékfilmgyártás. A magyarázatot részben a speciális adórendszerben kell keresni, ami valószínűleg az első volt Európában. (Hamarosan Németországban is bevezettek hasonlót, s például a nálunk is kisebb Finnországban a mai napig is nagyon hasonló szisztéma tartja fenn — úgy, ahogy — a nemzeti filmgyártást.) Az ötlet Bingert Jánosé. A tönkrement Corvin Filmgyárat az állam vette át, s Bingert lett az igazgatója. Létezett tehát egy állami filmgyár, de az állam nem kivánt filmeket gyártani. A nagyon szerény magyar tőke viszont nem mert kockáztatni. Bingert János javaslatára azt tervezték, hogy a nagy külföldi forgalmazó cégeknek minden húsz Magyarországon bemutatott filmjük után egy magyar filmet kell finanszírozniuk. Ez az amerikai forgalmazókat oly mértékben idegesítette, hogy Mr. Laury személyében egy szenátort küldtek, aki a kormányt a tervezett lépéstől, akár pénzügyi nyomással is, eltérítse. Természetesen nem a kis Magyarország volt számukra az igazi tét, hanem a példa, amelynek nyomán más országok is védekezhettek volna az amerikai filmek dömpingje ellen. Ez már komolyan érintette volna az amerikai filmipart. A kormány visszakozott, és lényegesen enyhébb feltételeket javasolt: minden játékfilm után ezer pengőt kellett a külföldi forgalmazóknak fizetni. Húszezer pengőből viszont akkoriban sem lehetett játékfilmet késziteni — 100—120 ezer pengő volt az átlagos költség —, mégis olyan fontos alapot teremtett ez a pénz, amely nélkül egyetlen magyar filmet sem tudtak volna forgatni. A Filmipari Alap viszont, amely a pénz fölött rendelkezett, s mint írtuk, a gyárat is megvette, ilyen módon minden forgatókönyvbe hivatalból beleszólhatott. S hogy milyen nevetséges igényei voltak a Filmipari Alapnak és az állami cenzúrának, azt jó néhány példa igazolja. Egy filmből a vágtató lovak patái alatt felporzó országutat ki kellett hagyni, mert nálunk „nem porosak az országutak"! Egy közéleti férfiút megjelenítő színész képsorát, amint egy lépcsőn felfelé szalad, ugyancsak ki kellett hagyni, mert a „magyar úr nem siet". (Nemeskürthy István filmtörténeti munkáiban és Smolka János egykori producer Mesegép a valóságban című könyvében olvashatók ezek és hasonló esetek.) Végül is a Hunnia Filmgyárat felszerelték hangos felvételre is alkalmas berendezésekkel. Külön kis „dobozban" ült a hangmérnök. Lohr Ferenc az első filmek hangmérnöke, aki szaktanácsaival, publikációival ma is jelen van a szakmában. Az emiitett Hangosfilm című összeállításban nemcsak kommentárjaival magyaiázza a filmeket, hanem fel-feltűnik egy-egy régi, úgynevezett „werk", vagyis munkafázist fotografáló filmrészletben is. A kis dobozából ki tudott szólni hangszóró segítségével a műterembe, s természetesen mindent hallott, ami ott történt. A technikai rendszer tehát a Tobis-Klang volt. (A Magyar Filmiroda, a másik filmstúdió egy Pulváry nevű magyar feltaláló szisztémáját használta, amint a főcímekben ugyancsak olvasni lehetett.) Az első hangos játékfilmhez viszonylag nagy tőke gyűlt össze: 180 ezer pengő. Ennek nagy részét, 150 ezret, Schiffer Miksa építési vállalkozó adta. A Kék bálvány forgatókönyvét Bónyi Adorján irta, és a melodramatikus szenvedélyeket felvonultató, kissé kortalan, társadalmon kívüli történet főszereplői között ott találjuk Jávor Pált és Gázon Gyulái. A rendező Lázár Lajos volt, de a gyártásért, tehát a pénzért, egy felsőházi tag, gróf Zichy Géza Lipót, a Hungária Bank különmegbízottja volt a felelős. A forgatást április 29-én kezdték el, s mindössze öt hétig tartott. Az ünnepélyes bemutatót a Royal Apolló Filmszínházban tartották. (A magyar film egyik bölcsője ez a mozi. 1896 tavaszán, amikor megnyílt a Nagykörúton az új szálloda, a mozialapító francia Lumiére testvérek megbízottai azonnal kibérelték az egyik kávéházi termét, ahol hónapokon át filmeket vetítenek. Mindmáig ez — a Vörös Csillag filmszínház — Budapest egyik legtekintélyesebb vetítőterme, ahol egyebek között a magyar játékfilmek szemléit is tartják.) A Kék bálvány a viszonylag nagy pénz és a kitüntető figyelem ellenére — megbukott. Talán a túlságosan nemzetközi környezet vált érdektelenné egy magyarul beszélő filmben, talán a dráma műfaja nem vonzotta eléggé a közönséget, talán a rendező tehetsége nem volt elég erős. Nem lehet tudni. Azt viszont tudjuk, hogy két hónappal a Kék bálvány bemutatója után, 1931. november 27-én, a második hangosfilm bemutatóján siker született. Ez volt a Hyppolit. A pénzt Kovács Emil filmkölcsönző és a csehszlovák Sonor cég adta, a forgatókönyvet Zágon István és Nóti Károly írta, rendezését pedig egy Berlinből hazahívott újságíró-rendezőre, Székely Istvánra bízták. Bingert gyárigazgatónak persze már kész elképzelései voltak a szereposztásra és a címszereplő személyére vonatkozóan is: Csortos Gyulában a rendezővel hamar megegyeztek. A forgatókönyv szerint nemcsak a cím, hanem a valódi főszerep is Hyppolité lett volna. Talán ezért egyezett bele a mindenható gyárigazgató, hogy a felkapaszkodott, meggazdagodott kispolgár szerepét ne a kiszemelt Gózon Gyula kapja. Székely István ezt írja Hyppolittól a Lila akácig című emlékezéskötetében: „Bár Gózont igen jó színésznek tartottam, nem egyeztem meg Bingerttel a szerepet illetően, főleg azért nem, mert Csortos úgy elnyomta volna Gózont, hogy a film végén, amikor Schneider úr fellázad és kidobja Csortost, nem hittem volna el neki az egészet. Azonkívül Gózon a „vidék" volt, nem pedig Pest vagy Óbuda." Székely végül meglátta az Operettszínházban Kabos Gyulát, aki addig csak jelentéktelen feladatokat kapott némafilmekben. A filmgyár hivatalosai azonban nehezen fogadták el, mert nem volt eléggé „előkelő" színész, ahogy Székely írja. Ma már tudjuk: Kabos nélkül nincs Hyppolit, s mindenképpen máshogy alakul a magyar hangosfilm első tíz esztendeje. A Kék bálvány bukásának okai nehezen deríthetők ki, a Hyppolit sikerére viszont több magyarázat is van. (Többet is foglalkozott vele a szakirodalom.) Az első számú ok, persze, Kabos Gyula. A meggazdagodott Schneider úrból ő formált olyan kicsit gyáva, kicsit ügyefogyott kispolgárt, aki a maga természetességével mégiscsak emberszabásúbb ember, mint igazán úrhatnám felesége, a nagypolgárokat majmoló allűrjeivel. Székely István tudatosan törekedett arra — olvashattuk már, miként vélekedett a „vidéki" Gózonról —, hogy a környezet is, ahol az egyáltalában látható, jellegzetesen budapesti legyen. (Olyan kocsmakerti kártyaparti, mint a filmben látható, a maga idejében a realizmus tekintélyes példája, még nemzetközi összehasonlításban is.) Schneider úr pestisége és a budapesti környezet vitathatatlanul része volt a sikernek. Ne tagadjuk azt sem, hogy a moziba járóknak kedves volt az a manapság annyira giccsesnek ható motívum, hogy Schneider úr lánya és az álruhás úriember végül egymásra talál. Mint ahogy maga a műfaj, a vígjáték is abszolút előnyt élvezett — s élvez mind a mai napig — a közönség körében. Körülbelül ezek a siker legfontosabb jellemzői, s ezekre olyannyira odafigyelt az üzleti haszon érdekében aggályosan óvatos és félénk filmszakma, hogy a Hyppolit valóságos példafilm lett. Minden második-harmadik filmhez Székely Istvánt hívták — az első huszonöt hangosfilmből tizenegyet ő rendezett. És amíg Kabos a fasizmus elől Amerikába nem emigrált — nem sokkal Székely után ment ki —, addig szinte nem mertek nélküle filmet forgatni. Ám a végleges modell, Kabosé is és a magyar hangosfilmé is, 1934-ben alakult ki. Ugyanaz a Gaál Béla volt a rendező, aki a Csak egy kislánynál már megpróbálkozott a hanggal. Az új film címe: Meseautó. A forgatókönyvet Vadnay László irta a legismertebb sablonok alapján. A vezérigazgató álruhában (természetesen sofőrként, hiszen ez már bevált) beleszeret a kezdő kis tisztviselőnőbe, és élvezi, hogy az érdek nélkül viszontszereti. Mindez, persze, a kor magyar luxusstátusszimbólumának környezetében, a lillafüredi Palota Szállóban zajlik, illetve a hivatalban. Kabos most tüneményes tisztviselőt alakít, és komikus párját is megkapja a telt Gombaszögi Ella személyében. S mindez most megspékelődik a zenével. Ez az igazán új vonás a kezdeti hangosfilmmodellen. Ettől kezdve minden filmben legalább egy — az se baj, ha több — slágerigényű dalbetét szükségeltetik. A Meseautóban Márkus Alfréd zeneszerzőnek sikerült is útnak indítani a nagy slágert, még ha a szöveg első olvasásra szörnyűnek hangzik is: „Meseautóban színezüst erdők során / Repülünk a szívünk tavaszán... / Fönn az égen az angyalok vigyáznak ránk, / És a sors fogja a volánt." A dal és a Bükk-hegység útjain kanyargó meseautó végleg csatát nyert. A volánnál a „sors" képviseletében Törzs Jenő ül mint vezérigazgató, mellette a még mit sem sejtő, ám erényeire öntudatosan vigyázó szegény lány. A szerepet egy addig ismeretlen fiatal színésznő: Perczel Zita kapta. Azt már utólag, a dokumentum-összeállításban, mesélte el Lohr Ferenc, hogy a forgatás során derült ki: Perczel Zita nem tud énekelni. Kitalálták hát, hogy az autóban rádió van, onnan szól a csodadal, Törzs Jenő ráénekli a refrént, Perczel Zita pedig csak úgy, parlando mondja rá a maga szövegét. Ez sem tudta elrontani a Meseautó sikerszériáját, amiből ma már csak Kabos és Gombaszögi komikus párjelenetei élvezhetők. Ettől kezdve a magyar hangosfilm egyet jelentett a zenés vígjátékkal. Lehetőleg előkelő környezetben játszódnak, álruhás vagy valódi urak társaságában, akik kifejezetten a szegény lányokra vadásznak — esetleg megfordítva, s ezzel együtt a vígjáték humorát, Kabos képviseli. Vittorio de Sica interjút adott egyszer a Magyar Televíziónak, amelyben elmondta y hogy a korszak magyar filmjeit Olaszországban már akkor „fehértelefonos" filmeknek nevezték. Nemeskürthy István a Meseautó évtizedének nevezte ezt az időszakot, amelynek második felében piaca van a magyar filmeknek Amerikában. Clevelandben és más magyarlakta amerikai városokban külön magyar mozik működtek, igen nagy sikerrel. Volt olyan év, amikor az amerikai filmbehozatal így alakul: 240-ből 67 német, 50 angol, 23 francia és a negyedik helyen, 18 magyar film. (Ezután jött csak a 17 olasz, 15 szovjet, 10 lengyel, 10 svéd, s a többi ország már csak egy-egy művel szerepelt a listán.) Ez a kivitel teremtett olyan gyártási kapacitást, hogy a háborús években, amikor csak német és olasz müveket lehetett behozni Magyarországra (például 1943-ban), ötvenhárom egész estés játékfilmet forgattak Magyarországon. Ilyen tömeggyártás után érkezett el a második világháború vége. A lebombázott, kifosztott műtermekbe nehezen költözött vissza az élet. Szinte mindent elölről kellett kezdeni. 35