Budapest, 1981. (19. évfolyam)

6. szám június - Horánszky Nándor: A Schwartzer

,A betegszobák mind magosak, csinos festéssel és ízletes elrendezéssel" „Az intézet bejáratát szépen festett csarnok képezi" esetén, rendszerint a kertben szolgáltatik fel." Az 1900-as évek elején „Dr. Babarczi Schwartzer Ottó sanatorium kedély- és idegbetegek részére" címmelmegjelent, ugyancsak fényképes prospektusból szerezhetünk tudomást az intézet fejlődéséről. Ami szembetűnik az. hogy míg Schwartzer Ferenc idejében mintegy 50—60 beteget ápoltak, addig a szanatórium ekkor már 200 beteg befogadására alkalmas. Elhelyezésük természetesen megkívánta a további fejlődést és a szervezeti szabályzat módosítását. Ebben az időben az intézet kilenc katasztrális hold területen 19 pavilonból, 11 kertből és két gazdasági udvarból állt. Cholnoky Viktor író (1868—1912) A Hét című, Kiss József által szerkesztett lapban jelentette meg sok remekbe sikerült novelláját. A Schwartzer-szanatóriumról is írt egy hangulatos helyzetképet (Séta az intézetben. — A Hét, 1907. 662—664 1.), bemutatva az elmebetegek szomorú életét is. Ragadjunk ki ebből az írásból néhány lírai ihletettségű részt. „A villamosnak fütyülő, hörgő, üvöltő hangja belevész a Vérmező távolába, a kocsikerék a gránit feleselő koczkáiról puha talajra hibban át, a kocsis meg biztatja kissé lovát, mert dombnak megyünk. Fejem fölött sátorrá borul a vadgesztenye barna, vörös... bágyadt szirté, tompult levele, de városi fonnyadtságú tüdőmbe a budai hegyek belehelik a magyar ősz minden balzsamát. És amikor ez a levegő és ez a csönd beszél velem, nem csodálkozom többé, kiszállva a kocsiból... belépve a kapun, ott vagyok a tizenegy kert városában, a nyugalom országában, a legszörnyűbb hajótörések biztos révében... a Kékgolyó utcától választ el, a szőnyegben, neszfogásban, csodálatosan megnyugtató tompító világításban elém táruló portikusz, a Schwartzer-intézet nagy csarnoka." Miután Décsi Imre orvost Cholnoky megkereste, visszatérvén a „portikuszba... a szivárvány leglágyabb színeiből összerakott üvegmozaik ajtón keresztül kilépünk a kertbe. Az elsőbe a tizenegy közül. És csodaszép őszi délutánon nyakunkba vesszük a levélhullás városát, amely tizenegy kertben, tizenkét épületcsoporttal kúszik fel a Kis-Svábhegy lankás oldalára... Kettős kanyarulatú lépcsőhöz érünk, amely a franczia Lajosok korából való nyírt bokrú, stilizált új kertbe vezet fel bennünket... Jobbra fordulunk s keskeny, porondos úton rácsos kapu elé érünk. Az orvos előveszi zsebéből a kulcsot, amely az intézet minden ajtaját nyitja, s belépünk megint egy kertbe, megint csak levelek, megint csak eleven oxigén közé. Előttünk lépcső, mely egyszárnyú, magasföldszintű, napsütötte épületbe vezet. Hát itt is süt a nap? Ez a nyughatatlanok, zajosak, erőszakoskodók osztálya. Folyosó, csarnok, szobák, mind bordóbarna linóleummal fedve, amely alatt vastag pokrócz akasztja meg az önroncsolásnak minden lehetőségét. Balra nyílnak a betegszobák, a masszivitásnak, a mozdíthatatlanságnak minden komfortjával ellátva. Óriás itt minden, enormis és mégsem zordon, mert a hozzáértés még a roncsolás lehetőségét is úgy tudja kizárni, hogy a milieu derült, nyugodt maradjon... Kimegyünk megint a kertbe. Harmadfél öles téglafalak veszik körül ezt a kertet, az egyetlen helye az egész nagy intézetnek, ahol valamelyest a nyomottság fogalma uralkodik Dús, még fiatal fenyvesültetvények mellett haladunk felfelé és a kertváros legmagasabb pontjain, ahonnan a szem csaknem egészen áttekintheti az irgalomnak ezt a hajlékát, márványemlék fogad bennünket... Megyünk lefelé és mindenütt a lélek megnyugosztalásának, az ideg elcsillapitásának a milieuje vesz körül bennünket. Balkézre olasz stílű villa... Lekerülünk vissza, kerteken keresztül az első kertbe, a főépület alá a portikuszban búcsúzom az orvostól, a kitűnő kalauztól. És amikor kiérek az utczára, nem borzalmak emlékétől zsongnak az idegeim, hanem csodálatosan nyugodtak. A nyugalom helye ez." S mindez az apai hagyomány folytatójának, Babarczi Schwartzer Ottónak az érdeme, ki egyúttal a Budapesti Orvosok Szövetségének elnöke volt. Az ő nevéhez fűződik a Magyar Vöröskereszt felvirágoztatása is. Hadd állítsunk emléket neki is, különösen azért, mert nemrég volt a Magyar Vöröskereszt alapításának századik évfordulója. Schwartzer Ottó halála alkalmából szinte minden író kitért nyugodt, baráti, oldott egyéniségére. Néhány megemlékezés: „Mint tudós elsőrangú volt a maga szakmájában, intézetét európai színvonalra emelte." „Mindig a beteg embert látta maga előtt, nem pedig az érdekes esetet." „Hány éles ellentétet simított el lebilincselő baráti modorával, hány ellenfelet békített ki." Gerlóczy Zsigmond, a neves orvos, higiénikus pedig a következőket írja róla. (Egészség, 1913. 11. füz.) „Mindenben a pontosság, korrektség mintaképe volt... Csevegése, beszélgetése, szónoklása csodálatosan vonzó hatást gyakorolt hallgatóira... Mesterien tudott bármi az emberekkel és mindenki szerette őt." A szanatórium még Schwartzer Ottó életében részvénytársaság tulajdonába került, majd az 1940-es években a Posta vette meg. Jelenleg az Országos Onkológiai Intézet működik helyén. Az alapító Schwartzer Ferenc nevét utca őrzi, ahol emléktábla is található. Az egykori „Schwartzer" helyét, működését és vezetőinek emlékét nem jelöli semmi. Befejezésül álljon itt Schwartzer Ottó ma is megszívlelendő — tegyük hozzá, nehezen követhető — jó tanácsa, melyet A Hét című lap számára mondott 1907-ben. „S a gyógyulás reczipéje csupán egy szó: Pihenés. Nyugodj meg, térj vissza őseidhez, akik tétlenül, álmatagon feküdtek..., akik nem tudták mi az idő, s hogy mi a tér, akik fölött észrevétlenül suhantak el évszázadok szellői. Aludj és álmodj bohó képeket, hadd a lelkedet hétköznapi köntösében, ne akarj bölcsebb lenni a szikláknál, medereknél, tölgyeknél, ne kívánd, hogy mindent megérts, mert semmit se fogsz megérteni..." „Nyugalom, pihenés, szórakozás és egyéni gyógykezelés dr. Schwartzer legszebb princípiuma. " 15