Budapest, 1981. (19. évfolyam)

5. szám május - Szakolczay Lajos: A késes angyal

y®^ Csigó László reprodukciói Szent Antal megkísértése, rézkarc, 1966 römpölés" már-már klasszikus muzsika hatását kelti. A Boldogság-töredék (1971) mozgófényképeket ad közre: egy-egy vers viszonyítási pont lesz a költő számára. Jellemző (befelé nyelt) szavai, a „mint", az „ahogy", ezenkívül a megnevezhetetlen fájdalmaktól tántorgó mondatszerkezet szolgálja e furcsa én grammatikai kivetítését. „Hz a piszok és álomhasadás! Lassú / és hosszú árvízben ketyegő éles mutatók, kések és köszörűk, kedvesem. / Mintha megesett volna; mint, ahogy." Másutt: „úgy tűnik néha, mintha minden régen lett volna és lett volna; nincs. / Összeszűkültünk embernek lenni..." A „kézműves angyal" művészetének lényege — az értő és támogató barát, Nagy László is így látta —, az erkölcsi tartás. Ugyancsak ő vezetett be a szétbonthatatlan egyéniség titkaiba. „A kondori festészet s költészet nem kiegészíti, hanem föltételezi egymást. Mert két egymás melletti kristályszem nem egészen lezárt világ. Nyitottak egymás iránt. S ha van tökéletlenség a kristályoknál, az nem más, mint ez a kapcsolatot áhító és fönntartó nyitottság. De hagyjuk a hasonlatot. Mert más a vers és más a megfestett kép, mivel anyaguk is különböző. De ugyanaz a szellem viaskodik, panaszkodik s kuncog és kényszerül ítélkezésre." Mindezek ellenére: képnek és versnek lehet közös motívuma. Hgyazon — élettel, halállal viaskodó — angyal műhelyéből kerülnek ki. Sokan. 24 például Szécsi Margit mottóként idézett verse is, a „szárnyas ítélkezőt" világ-nagy metaforává tágítják. Legalábbis erre utal(hat) a földet bebarangoló fölkiáltás: Kenyerünk Angyalunk Forradalmunk. Így, központozás nélkül, a sirató fájdalmát fölerősítve, visszhangozva. Kondor az életünket meghatározó jelkép! Pedig csak játszani vágyott. Játszani maga szerkesztette monstrumokkal, hangszerekkel, vonallal, betűvel, szóval. Az önkifejezés szabadságát kedvelte, ami az embert megváltoztatja, mássá teszi. Játéka — ellenségei, el nem fogadott művei tanúsítják — maga volt a véres valóság. Mindenben ellentéte egy „műanyag" kornak, amely nem ismert magára a rézkarcok komor, végzetszerűen fenséges világában, s azt a tisztaságot is elvetette, amit például egy-egy ikonszerű festmény (Darázskirály) magával ragadóan kifejezett. Kondor Béla tragédiája: univerzális tehetségével akkor fújt riadót, amikor egyrészt a „pepecselő" művészet, másrészt a „modern" handabanda blődlije járta. Hogyne keseredett volna meg, mikor egymás után — sajnos, néha a szakma beleegyezésével — vereségek érték. Már diplomamunkájának, a /)óz.?a-rézkarcsorozatnak furcsa fogadtatása elgondolkodtathatta: „mit ér a művész, ha magyar?", s főként, ha fölösen van benne erkölcsi erő. A halála évében, 1972-ben bekövetkezett csapás — a Kereskedelmi Kamarába készített pannóját a megbízók visszautasították —