Budapest, 1981. (19. évfolyam)

5. szám május - Szepesi Attila: Egy plakát élete

nyúlna. Maga a folyamat láthatatlan, csak kezdete és végpontja világosan fölismerhető, a kép örökké azonos önmagával és mégsem, nem sejteni, mi az belőle, ami egészen elmúlt, és mi az, ami még jelen marad. Minden élet ilyen, a falon virító papírlapok, a tárgyak élete is hasonló. Nem „beszélhetnek" másról ők sem, csak arról, ami van, ahogy az ember is hiába ölti magára új és új álcáit, hiába is menekülne önmagától, csak teljesebben és pontosabban marad az, aki lesz és az lesz, aki ő maga, aki mindig is volt. Kónya Kálmán plakátfoto-sorozata ezt a rebbenésnyi változást nem mutathatja be, ez nem érhető tetten, sosem érzékelhető az áttűnés és az emlékké merülés pillanata, erre csak utalni lehet, ezt csak közvetíteni s a képek mélyén megőrizni, mintegy összefoglalni lehet, s egybegyűjtve, egymásra vetítve kiszakítani az idő folyamatából és felmutatni: itt van. A nagy stációkat látjuk, ahogy az ezernyi hajszálrepedés átszakítja az idő síkját, ahogy a tónusok láthatatlan-lassú mozgása egyszerre fölfénylik, jelenné lesz, hogy hirtelen múlttá legyen, és elmúlik, hogy velünk maradjon. A beszédnek kevés a hajlékonysága ahhoz, hogy felmutassa ezt az elaprózott, mégis makacs folyamatot, ezt a lényegtelennél is kevesebb, lényegesnél is erősebb változást. A plakát — bármely tárgy — még önmaga és már nem egészen az, mintha egymásra vetítené megannyi pillanatát az idő, hogy így őrizze meg sokszerűségében is egyetlenegynek. Először kiragyogott környezetéből, egyénisége volt, aztán maga is „környezetté" lett, megérett, megszépült, szinte személyisége lett. Megszépült, mert nem biztos, hogy az az igazán szép, ami kitűnik, ami friss és harsány, ami különváló és kirívó. Éltetni igazán azok a rétegek éltetik, melyek félig eltakarják és körülveszik, nem engedik egészen megmutatkozni, csak sejtetni engedik. Úgy szépítik meg, hogy hagyják egészen kopottá és kopárrá szegényedni. Keresztury Dezső emlékezetesen szép verse, a Ronda ház mutatja be érvényes szavakkal e pillanatokból gyűlő folyamat lényegét és megszépítő hatalmát: Mint egy inzultus olyan volt az új ház a lankák ölében: csúf él, buta szög, suta folt: szemnek, szívnek, szokásnak szégyen. Szél járta aztán, jó eső, kert lett körötte, szőlő nőtt alatta: a makacs táj, az évvel szépítő, konok természet befogadta. KÓNYA KÁLMÁN FELVÉTELEI PLAKÁT ÍLETE