Budapest, 1981. (19. évfolyam)

5. szám május - Császár Nagy László: Árnyékban

100 ezren lehetnek. Pontos képet erről csak a népszámlálás adhatott volna, de ez a rubrika lemaradt a kérdőívről. Nem tudjuk, hogy valójában hány ember szorul támaszra. Sokan lehetnek. Vajai 8éla. az egyesület elnöke elfoglalt ember. Jelenleg a szövetség megalakításán fáradozik. A hírek szerint május végére megalakulhatnak, sőt néhányan azt is tudni vélik, hogy a tisztségeket már régen kiosztották. A szövetség megalakulásától nagyobb társadalmi megbecsülést remélnek, és azt, hogy az eddigieknél jobban megvalósul majd a mozgássérültek rehabilitációja, a társadalomba való beilleszkedésük. Nehéz feladat lesz. Sok szó esik mostanában a közlekedést segítő rámpákról, de nem ez az első. A gyógyászati segédeszközök gyártásánál kell kezdeni, amiről napjainkban furcsán kétféle a megítélés. A gyártók és némelyik hivatalos nyilatkozat világszínvonalúnak nevezi a munkát, de ebből a hazai rászorulók nem részesülnek eléggé. Csaknem minden mozgássérültnek ortopéd cipőre van szüksége, ebből évente egy párat igényelhet. Igen ám, de újabban egy évbe is beletelik, amíg egy pár lábbeli elkészül. nem élvezhetik. Akinek természetes, hogy tud járni, az nem éli át például az ortopéd cipők javításának problémáját. A gyár ezzel nem tud foglalkozni, olyan kisiparos pedig, aki ezzel foglalkozik, alig akad a városban. A mozgássérült kénytelen maga barkácsolni o cipőjét, de a hozzá nem értés az egészségi állapotának további romlását okozhatja. — A botokon és a mankókon használatos csúszósgátló gumikot egy téesz melléküzemágban gyártják — és külföldön értékesitik. Azok a honfitársaink, akiknek csúszásgátló gumikra van szükségük, azon törik a fejüket, hogy honnan tudnak lopni maguknak időnként egy-egy párat. — Készül már hazánkban olyan autóbusz is, ami megkönnyíti a testi fogyatékosok közlekedését, pontosabban a fel- és leszállást. ízeket az autóbuszokat azonban külföldön értékesítjük. Ezért mondom, hogy hosszú évek megértésére és türelmére van szükség. Méltatlankodással nem segíthetünk. Csak az alapgondok megoldása után beszélhetünk majd olyan kérdésekről, mint a munkában megrokkantak átképzése. Ezek az emberek idáig többnyire portásként helyezkedtek el, de ez a szakma telített. Igaz, az átképzéssel kapcsolatos tervek már elkészültek, a tervek valóra takarékba tesz havonta. Szülei házat építettek neki vidéken, ahová majd akkor költözik, ha ledolgozta a rokkantnyugdíjazáshoz szükséges időt. Úgy tervezi, hogy nyelveket tanul, hogy majd tolmácsként térhessen vissza az egészséges emberek közé. A tétlenségtől fél legjobban. Azt reméli, hogy nem egyedül költözik majd a vidéki házba. ,,Jár" egy fiúval, aki sérültebb nála, de ha az orvosok szerint a fiú betegsége nem lesz hatással az utódokra, nemsokára házasságot kötnek. Megesett már az is, hogy Ildikó egészséges fiúba volt szerelmes, a realitások azonban hamar kijózanították. — Hallottam már arról, hogy egy olyan lakótelepet terveznek nekünk, mozgássérülteknek, ahol nem lesznek lépcsők, ahol csak mi élhetnénk. De én inkább vidékre megyek. Nem akarom, hogy teljesen elkülönítsenek az egészséges emberektől. Talán az volt a legnehezebb pillanat az életemben, amikor gyermekkoromban összedőlt bennem az addig felépített világ. Vagyis amikor rájöttem, hogy soha nem élhetek úgy, mint mások. Aztán megpróbáltam magamban felépíteni egy olyan világot, amelyikben megtalálom a helyem. Közben számos pofont kaptam az élettől, de ez nem zavar különösebben. A csalódások érettebbé teszik az Hogy lehet ez! Évekkel ezelőtt valaki egy tollvonással megszüntette az ortopéd cipészek képzését. Az át nem gondolt intézkedés hatását most érzik igazán a mozgássérültek. Az országgyűlési képviselők egészségügyi és szociális bizottságának a tagjai a Gyógyászati Segédeszközök Gyárában tartották a legutóbbi ülésüket. Igy talán a Parlamentbe is eljutnak a mozgássérültek gondjai, és nyilván nemsokára szót is emelnek az ügyükben. Akkor talán mindenki megérti, hogy tízezrek boldogulásához az alapfeltételeket kell megteremteni. Mert a szánakozással meg társadalmi munkában készült botokkal és tolókocsikkal csak a lelkiismeretünket nyugtatjuk meg, a törődés nem kegy, hanem kötelesség. Nem a rokkantá nyilvánítás a segítség, hanem az, hogy a mozgássérültek is a képességeikhez illő munkával kereshessék meg a kenyerüket. Az egyesület elnökét hallgatom: — A nemzetközi év valóban ránk irányította a figyelmet, és mi azt szeretnénk, ha ez a figyelem később sem lankadna. Az egy év alatt több éves programnak kell nekilátnunk. A legfőbb gond a gyógyászati segédeszköz gyártása. Sajnos hiába készülnek világszínvonalon a gyár termékei, ennek előnyeit a fogyatékosok váltását várjuk és reméljük. Addig is lehetne segíteni, ha sok vállalat nem idegenkedne mozgássérültek foglalkoztatásától. Emiatt, sajnos, sok testi fogyatékos, aki értékes munkát végezhetne, tétlenségre von kényszerítve. Az egyesület tagjai társadalmi munkában segítik sorstársaik beilleszkedését. 'Mikó például naponta taxiba ül — már amikor a gépkocsivezető nem tagadja meg a fuvart —, és a tagoknak kiküldött értesítéseket borítékolja, meg bélyegeket ragaszt. Fontosnak tudja magát. Úgy érzi, itt hasznosítani tudja a betegsége után megmaradt képességeit. Igaz, nem teljes mértékben, de itt gyorsabban múlik az idő. Ildikó tizenkilenc éves. Agyvérzéssel született. Ötéves korában tanult járni, egy évtizede annak, hogy sikeresen megoperálták. A műtét sikerült. Az operáció után nyolc héttel lábra akarták állítani, és akkor a hirtelen jött trombózis egy pillanat alatt szertefoszlatta az évek alatt felépített reményeket. Orvosnak készült. Talán nem alap nélkül, hiszen kitűnő tanuló volt. Ma babafejeket hímez napi nyolc órában 1800—2000 forintos fizetésért. A munkabéréből 750 forintot visszafizet az intézeti ellátásra. Gondol a jövőjére: 500 forintot a embert. Meg kellett értenem szüleimet is, amikor meg mondták, hogy bór nem szégyellnek, mégsem vihetnek mindenhová magukkal. Ma már túlteszem magam azokon a megjegyzéseken, omikor a buszon azt kérdik, minek él az ilyen? Emiatt néha úgy érzem, mintha örökösen árnyékban élnék. De élni kell, és én meg akarom találni a helyem, ha megannyi nehézséggel kell is meg küzdenem. Az ad eröt, hogy be akarom bizonyítani másoknak, betegen is lehet teljes értékű az ember. A Vakok Állami Intézetének lakói naponta igénylik a támogatást. ígéretben nincs is hiány. Megesett, hogy bizottság alakult a vakok és gyengénlátók gondjainak enyhítésére. A bizottság azonban — úgy látszik, a tehetetlenségi erőtől — nem tudja megkezdeni a működését. Mert sokan még az intézet lakóival szemben vállalt szerződéses kötelezettségüket sem teljesítik. Az 1902-ben épült intézetre ráférne a felújítás, mert itt jobban kopnak a bútorok, és használódnak el a berendezési tárgyak Az évi 9.5 milliós költségvetésből nem futja mindenre. A KÖJÁL rendelkezése szerint az épületet háromévente kellene festeni. Egy emelet festése és mázolása 800 ezer forintba kerül. Feltéve, ha akad vállalkozó. A tavaly nyáron elkezdett festési munka-7