Budapest, 1981. (19. évfolyam)

4. szám április - Vörös Károly: „...dűl Rákosról be a homok."

< volt, amilyen Budapesten ma már csak a Párisi-udvarban maradt fenn. És így épül fel a XX. század elején — AIpár Ignác tervei alapján — a hajdani Gyertyánffy-ház helyén az Anker biztosító társaság hatalmas bérpalotája és irodaháza, mely a drága telek jobb kihasználása érdekében a telket még egy magánutcával is keresztbe vágja: a mai Anker közzel. Klasszicizmus, romantika, eklektika: amint a beépítés ütemében a XIX. század szinte egész gazdaságtörténetét, úgy az épületek arculatában a XIX. század építészeti stílusait és ezen át társadalmi pszichikumát is tükröző utcaképpel a Király utca bemutatja a század Budapestjének polgári világát. A házak tulajdonosai a század közepén a város jómódú polgári vezető rétegéhez tartoznak: hogy csak a legjelentősebbeket említsük, az Unger, Oszvald, Seefehlner, Grossinger, Wahlkamp. Jálics, Robicsek, Medetz, Simonyi, Dlauhy, Manno család a századon át végig ismert neve mögött a Pestet naggyá tevő gazdasági ágak, elsősorban a különböző kereskedelmi vállalkozások gazdasági alapja is megfigyelhető: a terménykereskedelme, a bor, dohány, kézműáruk — kivált a textíliák —, a vas kereskedelem, melyeknek felhalmozása mind e házakban és városszéli telkekben fog megjelenni és továbbélni még a századforduló utáni években is. Űt a Városligetbe Ám a Király utca ilyen, a reformkorban meggyorsuló kiépülésének nemcsak a városmaghoz való jó kapcsolódása, hanem az is egyik mozgatója volt, hogy ezen az utcán át vezetett ki a legrövidebb, sőt, tulajdonképpen szinte az egyetlen út a Városligetbe, a város egyetlen nagyobb kiterjedésű nyilvános parkjába. A Liget helyén 1794-ben kezdték meg egy erdőcske ültetését, hogy valami felfogja a Rákosi puszta felől felkavart porfellegeket. 1799-ben a pesti tanács 24 évre bérbe adta a területet Batthyány József hercegprímásnak azzal, hogy a bérlet lejártával befásítva és rendezetten fogja visszadni a városnak, mely viszont vállalja a Király utcán át egészen a Ligetig vezető útvonal kiépítését és fasorral való szegélyezését. De az érsek a következő évben meghalt, majd 1805-ben a szerződés is felbontatott, a város visszavette az erdőt, és a Liget területének betelepítésével csak a századfordulón felállított Szépítő Bizottmány kezdett újra foglalkozni. Bár a városszépítési terv 13. pontja a Városliget tervszerű elrendezését írja elő, a megkezdett munka sokáig minden tervszerűség nélkül és így nem is sok eredménnyel folyt. 1818-ban azután Nebien Henrik gazdasági tanácsos immár romantikus angol kertet teremtő (különben még 1809-ben készült) tervei alapján megindítják a terület parkosítását. A hat évre tervezett munka alaposan elhúzódik: a tó környékét csak a harmincas években kezdik befásítani. De a porban fuldokló város számára a Liget már ilyen alakuló formájában is valóságos oázisnak tűnik: a Király utcában megsokszorozódik a kifelé menő forgalom, nem jelentéktelen tényezőjeként az utca átalakulásának, egyre városiasabb kiépülésének. Legalábbis belső, a mai Nagykörút vonalától befelé eső részein. Mert a mai körút vonalán túl ekkor is és még sokáig csak elszórt majorok sorakoznak, ezen túl, az utcának a Liget felé hajló végén viszont, a harmincas évek közepétől a Liget felől a város felé nyomuló díszes kertek között előkelő villák kezdik felütni homlokzatukat a mai Gorkij fasor villanegyedének kezdeteként. A fasornak a város felé eső végén, a mai Lövölde téren pedig felépül a pesti polgári Lövészegylet céllövöldéje, mellette kellemes vendéglővel. Az utca ilyen módon két oldalról is terjeszkedvén, az utca háztulajdonosai a belső részeken 1820 táján kőlapokat kezdenek lerakni házaik elé mintegy járdaként, 1835-ben pedig a Honművész egyenesen az utca' szépülése felett lelkendezik: „Pest városának különféle részeit az évenként szaporodó pompás épületek és jótékony kockakövezetek (járda, trottoir mindinkább kellemesebbekké teszik. A Király utszdban, melyen a város erdőcske felé legjáratosabb ut megy, egyedül a kövezet javítása és a nyáron által az öntöztetés hibázott eddig. A közóhajtás egyik része máris teljesedésbe indul. Mert miután az idén a Therézio városi templomtól kezdve egészen a szobád vidékre nyiló utsza végéig nemcsak a kocsiút, hanem a gyalog ösvény is magasabbra vétetvén kövekkel rakatott ki, és igy egyenesség és egyirányosság eszközöltetett a közönségnek nagy kényelmére, — a kocsi utat körül folyó posvány-viz lecsapoltatott, — az akadályt szerző magos élő fák kivágattak; most mór noha eddig csak a Király utsza közepén egyetlen egy háznak volt trottoirja, a m.(éltóságos) b.(áró) Orczynak házától kezdve felfelé széles trottoir készül s az utsza magosabbra emeltetik, mi néki új diszt adand, kivált ha ezen kocka kövezet mind két oldalról készíttetik, s időnként a különben igen poros utsza öntöztetik is." A remények azonban, úgy látszik, nem váltak valóra, mert 1841-ben, hat évvel később, Kossuth Pesti Hírlapja Mire van szüksége Pest városának, hogy magyar fővárosi alakot öltsön? című írásában határozott haraggal beszél az utca elhanyagoltságáról. A Városerdőig vezető úton nagy fasorok kellenek, hogy kényelmesen lehessen kijutni ide a városból — írja a lap: „kikerülve a szűk, ronda Király utcát és annak unalmas, végnélküli házsorát". Ugyanilyen lenézően ír két év után a Kossuth lapjával különben mindenben élesen szemben álló konzervatív Nemzeti Újság: „Pestnek, a porosnak uj diszt jósolnak: kik közelebb állnak igazgatásához mondják, hogy egyetlen mulatóhelyére vezető utcája, melynek nevében fekszik a satyra, a Király utca kiköveztetendik". A lap tehát az utca királyi nevét valósággal gúnyolódásnak érzi. És nem is egészen alap nélkül, hiszen a Király utca kikövezése csak 1870-ben, s a gránitburkolat aszfalttal való lefedése pedig csak 1877-ben valósul meg. A rendezetlen útvonal azonban egyáltalán nem tartotta vissza azokat, akik a Király utcán keresztül akartak kijutni a város belterületéről. Az utca forgalma ugyanis az 1840-es években rohamosan megnőtt, és ezzel együtt megjelentek a modern nagyvárosi forgalom összes visszásságai is. „Mire való ezen lovas hajdú a Király utca szögletén?" — kérdi ismerősétől Nagy Ignác 1845-ben megjelent Magyar titkok című regényének főhőse. „Ez azért áll itt, hogy a vágtatva hajtó kocsisokat elfogja és a gyaloghajduknak adja át, kik azután az illető helyre kisérik őket, hogy illő büntetésben részesüljenek" — hangzik a válasz. A regény főhőse már éppen megnyugodnék a tanács bölcs intézkedésén, midőn látja, hogy „egy bérkocsis gyorsan vágtatott el a lovas hajdú rt\ellett s lovastól földre terité őt... — A hajdúnak semmi baja nem esett és azért nyugodtan ült ismét lovára és gondoson kitért mindig a rohanó kocsik elől, nehogy ismét a kövezetre röpüljön." így azután minden gyalogjáró meggyőződhet róla, hogy a száguldó kocsik elől biztonsága valóban a legjobb kezekben van. * Klasszicista, sőt, már kora romantikus majd eklektikus bérházak és városi paloták, előkelő üzletek, kiépülő járdák, kezdődő útburkolás; száguldó fogatokban a Városliget felé tartó előkelő közönség és ablakaikból kitekintő jómódú polgárok: a Király utca immár megszületett. Mintegy a bontakozó modern polgári urbanitás pesti előfutáraként és szimbólumaként fényei mellett árnyaival, ezek ellentétével és egységével kezdettől fogva kifejezi mindazokat az ellentmondásokat és konfliktusokat, melyeket a polgári társadalom hordoz magában, s melyek már akkor is rávetülnek az éppen születő utca arculatára. De ezeknek bemutatása az utca és a város történetének már egy másik fejezetét alkotja. A Valero selyemgyár 1837-ben. Vasquez kőrajza 35