Budapest, 1981. (19. évfolyam)

4. szám április - Vörös Károly: „...dűl Rákosról be a homok."

bői 91 a Pacsirtamezőn tömörült. 1769-re a külvárosi házak száma 865-re, 1781-ig 1111-re nőtt, 1792-ben elérte az 1176-ot. Eközben azonban az övezet települési súlypontja is megváltozott; már 1769-ben is 366, 1792-ben pedig éppenséggel 559 ház, tehát a teljes házállománynak több mint a fele nem a Pacsirtamező körül, hanem az övezetnek attól északra, nagyjából a mai Bajcsy-Zsilinszky út—Váci út vonaláig kinyúló területén állt. A külváros ilyen gyors és kiterjedt benépesülése azután arra indította a városi tanácsot, hogy 1768-ban kettéossza az övezetet, és a mai Rákóczi úttól északra eső területet, az addigi felső külvárost, egy 1777. november 4-én kelt királyi rendelet engedélye alapján immár mint a királynő nevét viselő Terézvárost igazgatásilag is önállósítsa. Ettől kezdve Pest városának már két külvárosa volt. A másik, magvában a Pacsirtamező körüli területtel, a Józsefváros nevet kapta. A külváros ilyen nagy gyorsasággal végbement benépesülése természeteövezetbe. A XVIII. század eleji telekkönyvek Ober Meyerhof Weg-nek: tehát a felső majorokhoz vezető útnak nevezik. Olyan elnevezés ez, mely jól mutatja az egész vidék akkor még tisztán mezőgazdasági jellegét. Ezt a felső majorokhoz vezető utcát különösen kedvelik az építkezők. 1740 körül az utcát egészen a mai Székely Mihály, illetve a másik oldalon a mai Kazinczy utca vonaláig majdnem összefüggő házsor szegélyezi mindkét oldalán, és házak állnak az országúti torkolatnál is, a mai Ankerpalota helyén, éppúgy, mint vele szemben, az utca másik oldalán, ott, ahol ma a 30-as évek végén épült hatalmas, vörös klinkertéglás paloták emelkednek. A XVIII. század közepén az itt álló épületekben vendéglő is működik, amely az Országút vásárosainak és kivált a vásártér e sarkába szorított zsidó kereskedőknek lesz törzshelyévé. 1772-ben e vendéglő tulajdonosa, Moyerhofer János engedélyt kér a tanácstól, hogy az Angol Királyhoz címzett vendéglőjében bálokat is tarthasson. Innen tudjuk a által a gazdagodás lehetősége. S valóban, Pest gyors terjeszkedésnek indul — és most már nem csupán külvárosi szinten. A XIX. század első évtizedében Hild idézett terve nyomán kialakítják a Lipótvárost: a mai Bajcsy-Zsilinszky út és a Duna közötti homoksivatagban, ahol eddig csak néhány kincstári raktár és az Újépület ormótlan négyszöge terpeszkedett. Most a kor nagy építészei, Pollack, Hild, Zitterbarth, Br ein, Zofahl és a többiek tervei alapján gombamódra nőnek ki a kor klasszicista stílusához igazodó nagy bérházak és magánpaloták. De a városias fejlődés lendülete nem áll meg a Lipótváros akkor még az Újépület — a mai Szabadság tér — mentén meghúzott határánál, hanem átterjed a külvárosi övezetnek a városmaggal határos, azzal érintkező részére is. A Terézváros házainak a száma 1830-ig 1410-re emelkedik. Az építési tevékenység különösen azon a szögleten élénk, mely a Belvárosnak és a Lipótvárosnak, illetve az ezek összeszögellésénél megnyitott Új-vásártérnek — a mai Engels tér — egyutca új épületei közül az egyik az 1777 óta álló fatemplom helyett 1801 és 1809 között felépített plébániatemplom. Végignézve az utca további beépítésén, ennek üteme jól mutatja az utca sorsának szoros kapcsolódását a városhoz. A házak közül nyolc még az 1810-es években épült, főleg azok első felében, a konjunktúra hasznából. Ezután a birodalom csődbe jutott pénzügyeinek, a két devalvációnak és a terménykereskedelem dekonjunktúrájának nyomán hosszú évekre megakad az építkezés. A Valeró-féle selyemgyár bővítésén és az Orczy-ház 1829. évi emeletráépítésén kívül mindössze egy földszintes ház épül az 1830-as évekig. 1830 után, a gazdaság feléledésének ütemét követve, tíz új házat emelnek. Ezek már képesek lesznek ellenállni az apró földszintes házakat ebben az utcában is elpusztító 1838-as árvíznek, mely egészen a mai Dózsa György út vonaláig elborította a várost. A megürült üres házhelyeken azután az 1840-es években további 12 ház épül fel. Az így megépült, összesen több A Török-patika hirdetései Csigó László reprodukciói sen megváltoztatja a településszerkezet és a településkép korábban kizárólag a mezőgazdaság által meghatározott arculatát is. A városmaghoz közelebb fekvő részeken a nagy szántók feldarabolódnak, csakhamar kisebb kertekké, majd házhelyekké változnak át, és, mint láttuk, megindul rajtuk a házak — többnyire persze még csak az utcára merőlegesen álló tágas udvarú falusias házak — építése is. A polgárok szántói, kertjei, szőlői között egyre nagyobb számban emelkedő házak megnövelik a külvárosokba irányuló és az azokon belüli forgalmat; mindez új utak nyitását, a régi gyalogösvények kiszélesítését követeli: az egyre több ösvény, dűlőút vonala révén az övezet térképén megjelennek a mai utcahálózat körvonalai. Ezek között kap egyre nagyobb jelentőséget az az utca, amely a városfalak vonalának — a mai Tanács körútnak (vagy ahogy akkor nevezték: Országútnak) — fordulóján, a mai Deák Ferenc térnél már igen korán kialakult, és az egyre forgalmasabb piachelyről kiindulva hatol be a mezőgazdasági-külvárosi vendéglő nevét és az utca új nevének magyarázatát is. Mert a század végére az utcát már nem a majorokról nevezik el: Hild János 1805. évi térképén, mely az első nagy pesti városrendezés koncepcióját rögzíti, e helyen a König Gasse, Király utca elnevezés szerepel. A városfejlődés mutatója A francia háborúknak a XVIII. század végével kibontakozó két évtizede Pest városa számára meghozta a nagy fellendülést. A hadseregek ellátása megnövelte a magyarországi agrártermékek iránti keresletet, és megnövelte e termékek hagyományos központi piacának, Pest városának jelentőségét is. Fokozta ezt a Napóleon által Angliával 'MÜMfoen elrendelt kontinentális zárlat, mely a Közel-Keletre vezető kereskedelmi utat ismét a szárazföldre terelte: a Duna vonalára, s így Pesten keresztül. A városi polgárságnak a konjunktúrába közvetve vagy közvetlenül bekapcsolódni képes rétegei előtt megnyílt ezaránt közelségében a fejlődés legkedvezőbb lehetőségeivel rendelkezik. Egy pillantás a térképre, és látjuk: az Angol Királyhoz címzett utca és környéke ez. Az utcában már 1740 körül (legalábbis külvárosi viszonylatban) sűrűn álltak épületek. E szerény, ha éppen nem nyomorúságos, falusias házacskák helyén azonban a század első éveitől kezdve — kihasználva az utca jó fekvését — egyre több új, immár emeletes, sőt. olykor több emeletes bérház kezd kinőni a földből, ugyanazoknak a kitűnő építészeknek tervei alapián, akik a Lipótvárost építik. Az mint 30 ház közül már 22 kétemeletes, sőt, egy három- és egy négyemeletes házat is találunk. Közülük több ma is áll. így, a Városliget felé haladva, a Majakovszkij utca 6, 7. 9, 11, 12, 16. 21, 25, 26, 27, 29, 32. 36, 38, 40, 44, 47, 50, 52 és 55. számú házai. És mivel az utca régi mezőgazdasági funkcióira emlékeztetően meglehetősen girbe-gurba („melyen alig akad pont, ahonnan hosszabb részletet be lehetne látni"), az emeletes házak látványa még erőteljesebben uralkodik az utcaképen. De így sem takarja el az árvíz idejéből itt-ott megmaradt romokat, melyek még a negyvenes 33