Budapest, 1981. (19. évfolyam)

3. szám március - Szabó Endre: Városgyógyászat

II. táblázat Líkfaépltés: ,, Idegen" terület: Átlig: állami (régi építésű) magán (ú) ép.) (rélí és új) Beruházási költség lakásonként (millió Ft) Beruházási költség négyzetméterenként (ezer Ft) 2,1 28 1,0 19 0,4 25 1.8 23 Hol takarékoskodjunk? A VII. kerületi IKV körülbelül 50 millió forintra becsülte a takarékosabb kiviteli megoldások alkalmazásának eredményét. Például az épületek 40 százaléka födémcserére szorul. Ennek nettó költsége 22,4 millió forint. Alsó megerősítésük olcsóbb lenne, mert nincs szükség bontásra és törmelékszállításra, s részben megtartható az eredeti padlóburkolat. Igaz, hogy e módszer alkalmazhatóságát lakásonként alapos vizsgálattal, értékösszehasonlítással lehet csak eldönteni. Más területen is lehetséges a költségek csökkentése. Az 575 milliós beruházási összköltségből 97 milliót tesznek ki a különböző százalékok: gépköltség, felvonulás, akadályoztatás, tartalék, tervezés, ügyintézés. Szükségességük nem lehet vitás, de van mód mérséklésükre. Például, a felvonulási épületek és területek több célú hasznosításával, az akadályoztatást el kerülő jó és pontos szer vezéssel, tartalék összeget nem igénylő gyors, jól előkészített munkával és takarékos anyagfelhasználással. A tervezést, ügyintézést részben társadalmi munkában végeznék el. Biztosan akadnának olyanok, akik vállalják. A 32 és fél milliós bontási munka tetemes mennyiségű még használható építőanyagot eredményez, melynek egy része újból felhasználható. A magánkezdeményezést nemcsak új lakások építésénél, hanem a régiek felújításánál-korszerűsítésénél is lehetővé kellene tenni. A lakossági fórumon javasolták: olyan új érdekeltségi feltételeket kellene kidolgozni, amelyek lehetővé teszik és ösztönzik a lakosság szellemi és fizikai erőforrásainak jelentősebb mérvű hasznosítását. Már több felajánlás is érkezett a Hazafias Népfront VII. kerületi bizottságához. Lakásonként kell felmérni, hol van műszaki lehetőség és bérlői hajlandóság a kisebb befejező munkák elvégzésére. Az állami vállalatok éppen az ilyen „pepecseléseknél" a legkedvetlenebbek és leglassúbbak. Ha lakásonként átlag 25 ezer forintot számítunk erre — amihez az OTP nagyrészt lelakható kölcsönt ad —, közel 3 millió forint az eredmény. Állami nyereség a régi és a felújított lakások használatbavételi díjának, illetve lakbéreinek különbözete is. Külön-külön, az egészhez viszonyítva nem jelentős összegek ezek, együttesen azonban sokra mennek. Márpedig minden megtakarítási lehetőséget ki kell használni, hogy a rehabili táció pénzügyi létjogosultsága bizonyítást nyerjen. Nagy gond a lakások és üzlethelyiségek kiürítése. Ezen a téren is új dolgokat kellene kitalálni. 292 lakást nem lehet csak úgy, a semmiből előteremteni. Talán volna mód a több százra tehető üres fővárosi bérlakás egy részének ideiglenes igénybevételére. Mire a hagyatéki eljárások a szokásos tempóban befejeződnek, talán a rehabilitáció is véget ér. Az új lakásgazdálkodási rendelet kipróbálására is kiváló alkalom nyílna. Itt is egyenként kellene átnézni, kinek lehet (vagy kell) azonnal lakást adni, ki kivel cserélhet, költözhet össze vagy szét, ki vállalkozik rá, hogy saját erejéből fölépíti a lakását, és egyáltalán, hányan kívánnak majd visszatérni megújult lakóhelyükre? A különféle felmérésekben tevékenyen közreműködhetnének társadalmi szervezetek, tanulók, nyugdíjasok. Nem vitás, hogy a kivitelezés követeli a legnagyobb erőfeszítést. Nem lehet számítani arra, hogy majd külön vállalatot szerveznek erre a célra, hiszen a foghíjbeépítéseket sem tudta zökkenőmentesen megoldani a főváros. Az Ingatlankezelő Vállalatnál és a fővárosi építővállalatoknál egyre fogy a felújításokhoz szükséges munkaerő, utánpótlás nincs (lassan elfelejtik például, hogyan kell bádogozni). Tetézi mindezt, hogy a fővárosi építővállalatok kapacitásának csak húsz százaléka tud felújításokkal foglalkozni. A magánépítők részvétele a rehabilitációban enyhíti ugyan a pénzügyi gondokat, de bonyolítja a szervezési feladatokat. Számos olyan jellegű munka lesz, amelyet „házilagos" kivitelezéssel nem lehet elvégezni, különösen, ha megmarad az új épületeknél alkalmazott alagútzsalus technológia egyeduralma. Új megoldásokat kell keresni. A rehabilitációs terület nem lakótelep, nem társasházas zöldövezet, s nem sortatarozási helyszín; a kivitelezés módja sem lehet csak panel — vagy öntött — technológia, csak falazás, csak sminkelés. Ez is kell, meg az is kell, együtt és külön-külön. Számos alkalom kínálkozik az újításra, a lehető legjobb megoldás kiválasztására. Valószínű, hogy ennek során (ahogy már az előkészítés ideje alatt is) számtalan szakmai-szervezeti beidegződéssel, jogi és pénzügyi dogmával szakítani kell. Az ilyenekkel például. Az IKV építőanyagot ad a bérlőnek egy olyan munka elvégzéséhez, ami voltaképpen az ő kötelessége Ilyen lehet a tömbbelső a rehabilitáció után lenne, de nincs hozzá szakembere. Hogy munkabért fizessen a lakónak, azt már tiltják a pénzügyi előírások. Miért! Minden ötlet halvaszületett, ha nincs próbája a gyakorlatban. Ha soha nem kezdjük el a rehabilitációt, soha nem is tanulhatjuk meg. Az illetékesek áldására, azaz a feltételek és eszközök biztosítására akkor is szükség van, ha a megvalósítás rendszere még nem teljesen kiforrott. (Ahogy a rendezési tervet — mint forgatókönyvet — is jóvá lehetett hagyni, és konkrétumokat a szabályozási terv, a végső formát a kiviteli terv határozza majd meg tömbönként.) Nem vagyunk szegények bizottságokban, de ehhez a munkához elkelne egy operatív bizottság, mely a rehabilitáció összes vonatkozását figyelembe veszi és képviseli, kidolgozza a legjobb módszert, és kézben tartja, irányítja, koordinálja a teljes folyamatot. Lakásalaprajzok új lakóházban — a kép bal oldalán — és átalakított régiben 31