Budapest, 1981. (19. évfolyam)

3. szám március - Dr. Buza Péter: Az utolsó „flamingó”

Madarász József és felesége unokájukkal Elfelejtett épületek DR. BUZA PÉTER Az utolsó „flamingó" 18 „Szemeim előtt mindenkor hazám függetlensége, nemzetem dicsősége, a nép jóléte, megelégedése, boldogsága lebegett... Barátomul ajánlkozott egykor Kossuth Lajos. Barátom volt Deák Ferenc. Legfőbb barátom magyar hazám, magyar nemzetem." Madarász József Hosszan, türelmesen csengetek. A lakásból a televízió hangja szűrődik ki. Itthon kell hogy legyen! Kopogok. Egyre erősebben. Hiába. Mégsem én unom meg, a szomszédból néz ki egy asszony. — Itthon van a néni, biztosan itthon — mondja —, de rosszul hall. Majd én! — biztat. S most már ketten próbálkozunk. Közben mesél. — Itt él egyedül. Havonta, ha egyszer elvetődik hozzá egy fiatalember. Nem tudom, kije lehet. Időnként veszek neki ezt-azt, ha megkér. Nem is értem, hogyan boldogul itt egymagában. Mi is kertes házban laktunk. De aki fiatal, könnyebben megszokja a lakótelepet. El tudom képzelni, hogy az öregebbjének milyen kín lehet így, négy fal közé zárva élni. Ismerősök, szomszédok, rokonok — támasz nélkül. Zaj hallatszik az előszobából. Eltörődött öreg nénike nyitja óvatosan az ajtót. — Nyugodtan kinyithatja mamika! Nincs mitől tartani. Ez egy újságíró! A Jókai utcai házról érdeklődik. — Lebontották azt már kedvesem... Bontják az egész utcát. Ott is ilyen lakótelep lesz... úgy hallottam. — A régi dolgok érdekelnek Fekete néni! Bemehetnék egy pár percre! Ülünk a foszladozó fotelekben. A tévében egy veszternfilm ordító jelenetei peregnek. Öreg bútorok, kopott képek között. — Negyvenhárom évig laktam ott! 1937-ben költöztünk be a Jókai utca 40-be; öreg ház volt az már akkor is. Valami Sós nevű vendéglősé volt akkoriban. A férjem suszter volt. Meghalt régen. Most aztán, hogy bontják az utcát, ide pakoltak be engem. Nem is ez a baj, fiam! Csak, hogy így magam maradtam... Család! Van is meg nines is. Egy lányom van, de az még az apja temetésére sem jött el. Pedig én neveltem az első házasságából való fiát! Én voltam helyette az anyja. Aztán az is itt hagyott. Az én aranyos kisfiam. Elszökött ötvenhatban. Hollandiában él. Nézze csak, itt a képe. Ez a felesége meg a gyerekük. Azelőtt nyaranként hazajártak, de most négy éve borzasztó dolog történt! Alighogy megérkeztek, pakoltak, hogy el kell hagyniuk az országot. Ki vannak utasítva! Az anyja — az én rossz lányom — mondhatott rájuk valami gonoszságot a rendőröknek. El is mentek.