Budapest, 1981. (19. évfolyam)
3. szám március - Ember Mária: Párhuzamos emlékezés
Vásárlási utalvány Csigó László reprodukciói hogy „adjanak meggondolási időt". Erre a háttérből azt felelte egy dörmögő hang: ,.Meggondolni lehet, de meggondolás nélkül is csinálni fogja!" Megegyeztek, hogy két órán belül választ fog adni. És most itt ül velem szemben! Meglepetésemből felocsúdva, mintha kitisztult volna az agyam. „Egy kérdésem van, arra válaszolj: tudod csinálni vagy nem?" Erre ő felszabadultan elnevette magát. „Persze, hogy tudom. Kevesebb hűhóval, mint a Vezér!" „Akkor el kell vállalni, úgy, ahogy az a munkás mondta, minden fontolgatás nélkül!" „Na, valahogy majd lesz" — mondta — s ezzel most már kissé vidámabban indult új állásába. A férj: A dolog tulajdonképpen azzal kezdődött, hogy egy napon a vezérigazgató (Frommer) nem jött be a gyárba. Nem tudtuk, hol van, és azt sem, hogyan tovább. Nagy fejetlenség uralkodott az egész vonalon. A szobámban bajmolódtam, az éppen folyamatban lévő fegyvergyári hozzáépítések is hozzám tartoztak, amikor ajtót nyitott egy háromtagú munkásküldöttség, és felszólított, hogy vegyem át a gyár vezetését, mert a munkások csak úgy hajlandók dolgozni. Meg voltam lepve, és néhány óra haladékot kértem. Az egészet olyasmivel próbáltam elhárítani, hogy én nem vagyok szónoktipus. De a lényeg amit éreztem — az volt: fiatal házas vagyok, fiatal apa, végre most már vége a háborúnak... én nem akarok asztal tetején szólni a néphez! Haladékot kértem, mire az egyik munkás közbeszólt: „Fontolgatni fontolgathatja, de fontolgatás ide vagy oda: csinálni fogja!" Hazamentem és elmeséltem a történteket a feleségemnek. Őt csak az érdekelte, el tudom-e látni a felkínált hivatalt. Mire visszatértem a gyárba, már össze volt hiva a nagygyűlés. A feleség: A férjemet még aznap megválasztották a munkástanács elnökének. Nem sokat törődött vele, hogy neki inkább „termelési biztos"-nak kellett volna lennie. Boocz főbizalmi lett a termelőbiztos. Már akkor sem értettem a szerepcserét, miért nem a munkásság megbízottja lett az elnök?... Értelem szerint forditva kellett volna lenni. Senki sem tudhatta még akkor, hogy ez a névcsere harminc évvel később a férjemnek legalább havi ezer forinttal kevesebb nyugdijat jelent majd. De ezen az áron Boocz főbizalmi annyival kevesebbet ült börtönben — és az is jó érzés. Esténként persze a férjem mindig tüzetesen elmesélte, ami a gyárban történt. Azt is, hogy Boocz elvtárs felszólította, vonuljon be a Vezér szobájába, „mert hát ebben a kis lyukban...!" Aki ismerte őt, tudja, hogy ez sehogysem volt a férjem ínyére, de hát belátta, a vezetéshez nemcsak adottság, térség is kell. Négy tanú előtt kinyittatta az igazgató Íróasztalát, segítségükkel kiemelte a gyárra vonatkozó iratokat, a többit becsomagolták és egy öreg irodaszolgával átküldték a volt vezérigazgató, Frommer Rudolf lakására. A férj: Tévedés. A „termelési biztos" nem volt kevesebb, mint a munkástanács elnöke, hanem több. Emlékszem, egy ideig vita folyt még arról is, hogy a termelési biztos a munkástanács alá tartozik-e, vagy fölé? Nyilvánvalóan a termelési biztos volt a kommunisták bizalmi embere. A jelszavak, amelyeket akkor hangoztattak, nagyon közel esnek a maiakhoz. „Termeljetek!" — ez volt a lényeg. Ezzel nekem nem lehetett egyet nem értenem. Aztán később (de ez már a kommunizmus alatt volt) olyan népnevelő célzatú plakátok jelentek meg az üzemben, mint az, hogy „Mosakodj!" „Minél többször fürödj!".. . vagy hasonló. Meg olyanok, hogy a műhelyben „Vigyázz a tisztaságra!" „A műhely levegője mindig tiszta legyen!" „A huzattól ne húzódozz, a cúgtól ne félj!" És amikor — mert előfordultak kilengések is — hivatalos helyről azt hirdették, hogy „vissza kell állitani a munka fegyelmét", érti: „vissza": akkor ez az én véleményemmel is találkozott. Egy súlyosabb — illetve súlyosabbnak indult eset is történt. Már a gyár vezetője voltam. Izgatottan berohan hozzám a főkönyvelő, hogy a munkások feszegetik a raktár nagy ajtaját, fegyvert követelnek. Ez egybeeshetett azzal, hogy Szamuely Tibor azt írta a Vörös Újságban: „Állig fegyverbe, proletárok!" „Fegyverkezzetek fel!" A főkönyvelő izgalma láttán nagy nyugalom szállt meg. „Kár a gyár vagyonát rongálni" — mondtam: nem szabad odáig fajulni a dolgoknak, hogy bezúzzák a raktárkaput. Ellenben elő kell keríteni a raktárnokot, és nyugta ellenében adják ki a fegyvereket! Az igénylők meg álljanak szépen sorba... beavatkozni nem kell, lebonyolítja ezt a munkásság maga is. Tudtam persze, hogy a „nyugta" ezekben a felindult napokban csak formaság, de a gyár területén igyekeztem fenntartani a rendet. A feleség: Átteleltünk, és jött a tavasz. Március 21! Férjem egyszer azzal állitott be: „Kikiáltották a tanácsköztársaságot!" Ez meg mi? Megint segítségül hívtam a történelmet. Hát igen — jakobinusok — kommünárokü! Szóval most igazán kommunizmus lesz. Ezt rendben találtuk. Csak ne öljenek — ez volt az egyetlen kellemetlen gondolatom. Közben a gyárban megint üléseztek, megbeszélték az eseményeket, és a férjemet újra megválasztották a gyár vezetőjének. De most már a munka a körmükre égett, szervezték a vörös hadsereget, kellett a fegyver! Éjjel-nappal dolgoztak, a férjem korán reggel elment és este későn jött haza. Persze, senkinek nem jutott eszébe — neki a legkevésbé —, hogy mindezt a régi, elég szűkös főmérnöki fizetés mellett csinálja. A férj: Közben mind nehezebbé vált az élelmezés. Szenzációként hatott, amikor április elején gőzekével felszántották a lóversenypályát, hogy mintakertészetet csináljanak belőle. A kisfiúnkat már szilárd táppal kellett volna etetni — de hát az egész városban csak a gersli járta, meg a tök. Egyik este a vacsoránál azt találtam mondani a feleségemnek: í y A kantinban is ez volt ma délben." Már nem emlékszem, melyik a kettő közül. Mire kimondtam, már meg is bántam. De a feleségem azután mindennap felhívott kora délután, valami ürüggyel, hogy megtudakolja, mi volt az ebéd, hogy este mást főzhessen. ' Folytatjuk) 14
