Budapest, 1981. (19. évfolyam)

3. szám március - Császár Nagy László: Menekülés

MENEKÜLÉS vannak olyanok, akiket ezután hamar utolér a második kudarc, a sikertelen pályaválasztás. Mivel mögöttük nem áll senki, aki korrigálná a hibákat, a második kudarcot rendszerint nem tudják elviselni. Sokan pedig akkor kerülnek nehezen feloldható konfliktusba a környezetükkel, amikor összevetik a tanultakat a valósággal, s aztán az életben mást tapasztalnak. . . Kamaszkorban még egyértelműen fogalmazódnak meg az igazságok: a fekete fekete, a fehér meg fehér. Es amikor a védett környezetben nevelkedő gyerekek léptennyomon összevetik a tanult, tételesen megfogalmazott igazságokat a valódi élettel, elkezdenek kételkedni. A társadalom pedig senkinek nem nyújt pajzsot. Az őszinte, belső lázadás nem vezet eredményre. A csata eldőlt. Érzik, nincs erejük kitörni a szürkeségből. És akkor, hogy ne nehezedjen rájuk a „sehová se tartozás" tudata, következik az esztelen önpusztítás: mindennek tagadása. Az elvágyódás, a menekülés, a ragasztó, az itallal bevett gyógyszer — a narkó. Mit tudunk az ő gondjaikról és gondolataikról? Hányan élnek kábulatban? Csak becslésekre hagyatkozhatunk: egyesek szerint a korosztály két-három százaléka, mások szerint a fiatalok közel egyötöde hajszolja az álmot. Magas szám! És mennyi megbicsaklott sors van mögötte! Segíteni csak úgy tudunk, ha ismerjük a gondjaikat. Márpedig segíteni kell! Köztünk élnek, hozzánk tartoznak. Hogy minél kevesebben indulhassanak el a „nagy utazásra"! M. Jutka tizenhét éves. Mostohaapja meghalt, azóta anyja rendszeresen — gyógyszerre — iszik. Jutkát ragasztószippantás miatt tanácsolták el a gimnáziumból. Tanárnő akart lenni. Másfél év alatt tizenötször szökött meg a Bányai Júlia nevelőotthonból, ahová — szintén szökései miatt — egy másik intézetből helyezték. Jelenleg esti gimnáziumba jár, és tizennyolcadik életévének betöltése után a két állami gondozásban levő testvéréről szeretne gondoskodni. Ismeri a főváros összes aluljáróját és terét, ahol a csövesek megfordulnak. Túl van az örömtelen szerelmen és az egyszerre — itallal — bevett harmincöt szem értágitó pirula miatti elmeosztályi kezelésen. Három hónapja nem érzett zsibbadást, mondja, aztán dicséretes őszinteséggel beismeri, a vécében volt már egy kísérlete. Valószínűleg a ,,szer"-ben lehetett a hiba, mert az álom elmaradt. Kopott hangon meséli egykori álmait: — Lebegtem a fűben és a víz fölött, és végre beszélgettem testvéreimmel. Képzelje, az öcsém még ajándékot is adott, ami a valóságban nem fordult elő. Máskor meg az egyik lemez boritójáról lelépett a bábfiú és vele beszélgettem. Csupa érdekeset kérdezett, feleltem neki. Amikor a barátnőm kérte, mutassam be őt is, a fiú szólt, hogy elmegy a hazájába. És olyan lett, mint egy csillag, ami csak nekünk ragyog. Gyönyörű volt, érti? Gyönyörű! Olyan egzotikus. Csak az a baj, hogy a kábulatnak hamar vége szakad, és megint búskomor lesz az ember. A csövezésben az a jó, hogy nem marad magára senki. És ennek az életnek is megvannak a maga szépségei: az álmok, a szabadságérzet, a feloldódás, mintha örökösen muzsikát hallana az ember! Csak az a baj, hogy engem a zene önmagában már nem old fel. A múltkor az egyik koncertre összedobtuk a beugrót, már nagyon vártam, mégis kéregettünk egy üveg borra valót, mert ez hiányzott az igazi lebegéshez. A Bányai Júlia nevelőotthon ablakán levő rácsokat vastag drótháló borítja. A hálón néhány eleve reménytelen, elvetélt szökési kísérlet nyoma. Az adatok szinte hétről hétre változnak, a statisztika szerint a lányok öt—húsz százaléka állandóan szökésben van. Mint Szendrei Sándorné, az intézet igazgatóhelyettese mondja, a lányoknak egy része a szüleihez szökik, jelentősebb hányaduk pedig elindul a vakvilágba. Ezek azok, akik nyaranként a Balaton partján a digózó lányokhoz és csövesekhez csapódnak. Szabadságról elmélkednek, miközben attól rettegnek, hogy rendőrrel találkoznak. A részben ebből adódó belső feszültségből, csak a mindenáron való bódultság feloldódásban találják meg a kivezető utat. Esetük azonban már korántsem a nevelőotthonokra tartozik. De mivel a honi egészségügy nem készült fel ezeknek az idegileg sérült gyerekeknek a gyógyítására, nevelőotthonokban fertőzik a többieket. Kábulatuk segélykiáltás. Akik már szenvedélyük rabjaként kerülnek az otthonokba, azokon szinte lehetetlen segíteni. A nevelőotthonba helyezett lányok között sok az olyan, akinek módosabb szülei vannak. — Rohanó korban élünk, és kevés szülő tudja úgy beosztani az idejét, hogy elmélyülten foglalkozzék a gyerekével, aki így idő előtt megismerkedik a magányossággal, ami elől a terekre, aluljárókba, a csoportmagányosságba menekül. Ennek azonban nagy ára van, és szinte felderíthetetlen, hogy mivel fizetnek a kábulatért. A legfőbb feladatunk a személyiségformálás, de azokban az esetekben, amikor a lányok tizenhat-tizenhét évesen, több hónapig tartó szökés után hozzánk kerülnek, már a vadhajtások lenyesegetése is eredménynek számit. Ennek legfőbb eszköze a rendszeres munkára nevelés. Legalább harminc-negyven szövetkezettel és vállalattal tárgyaltunk, míg elértük, hogy a lányok 80 százaléka (munkakönyvük van!), itt, az intézetben autó-csomagtartókat, evőeszköztartókat és éremtokokat készít. Olykor nehéz elérni a vállalatoknál, hogy a néhány hetes szökés ellenére se szakítsák meg a munkaviszonyt. A többieket — főként a gyakrabban elszökdösőket — pedig bedolgozóként foglalkoztatjuk. Az automatizálás miatt, csak a lélekölő sorjázást, az alacsonyabb rangú munkafolyamatokat bízzák ránk, ez pedig aligha csinál különösebb kedvet a munkához. És nem segíti minden esetben hatásosan a munkára nevelést és a személyiségformálást sem. Nincsen recept arra, hogy miként lehetne megóvni a gyerekeket az intézeti sorstól. Először is: a társadalom minden tagjában tudatosítani kellene, hogy a gyereknevelés nem magánügy. Sajnos az iskolai oktatás is elkésett a családi életre neveléssel. Be kell látnunk, hogy némely jó cél érdekében szervezett építőtábor sem kimondottan a gyerekek erkölcsi nevelését szolgálja. A munkáltatóknak jobban kellene figyelniük a társadalom perifériáján élő emberekre, mert többnyire az ő gyerekeik kerülnek állami gondozásba. A pedagógusoknak is bátrabban kellene a tükörbe nézniük, amikor saját munkájukat értékelik. És aki rájön, hogy nem boldogul a gyerekkel, az inkább fordítson hátat ennek a pályának! A felkészületlenség sorsokat tehet tönkre. És még valami, a gyógyításra szoruló gyerekeket mielőbb meg kell gyógyítani ! Z. Ágnes tizenhét éves. Szülei elváltak. A bontóper igazi okáról csak a véletlenül megtalált bírósági iratokból értesült. Szüleivel kezdetben jó volt a kapcsolata, hol az anyjánál, hol az apjánál élt. Azonban sehol se érezte otthon magát. Mint mondja, nem értették meg az iskolai gondjait. Amikor pedig késve ért haza az egyik koncertről, megverték. Másnap is elkésett, és akkor már egy hétig nem mert hazamenni. Amikor az anyja kórházba került, a nevelőapja meglátta benne a nőt. Saját maga kérte az intézeti elhelyezését. Az intézetben hallott először a kábulatról. Tizennégyszer szökött meg. Töltött napokat lépcsőházban, derékig érő fűben, estétől reggelig becézve hívogatta az álmait. — Nem tudom megmondani, hogy mi az oka az elterjedt kábítózásnak. Tény azonban, hogy az intézetünkben levő száz lány szülei közül nyolcvanan elváltak. A leghosszabb szökésem három hétig tartott. Megesett, hogy innen Csepelre mentünk ragasztóért, csakhogy szépet álmodhassunk. Most esti gimnáziumba járok, óvónő szeretnék lenni, és három hónapja nem bódítom magom. Néha hiányzik, de igyekszem taipraállni. A fizetésem egy része takarékba kerül, mire 18 éves leszek, legalább húszezer forintom lesz. Ebből megpróbálok lakást venni. Nem, azt nem tudom, hogy mennyibe kerül. Lehet, hogy még ez a pénz sem elég lakásra? Akkor majd többet dolgozom. De tudja, mi itt nem arról szoktunk beszélgetni, hogy mi mennyibe kerül és hogyan kell a pénzt beosztani. Hogy miről? Például arról, hogy miért képmutató a világ, és miért utálják egymást az emberek? Meg arról, amit a Jutka mesélt, hogy nemcsak a zene, hanem a bor is kellett neki az igazi lebegéshez. Mondja, miért van az, hogy tizenhét éves korban is csak itallal és nyugtatóval tud feloldódni az ember? Érti ezt? Miért van ez? Ki ad nekik feleletet? 10