Budapest, 1980. (18. évfolyam)

2. szám február - László Gyula: Énekek éneke. Borsos Miklós szobrairól

Leány báránnyal, Vörösréz, 1948 Mosoly. Márvány, 1933 Győr városa állandó kiállítást nyitott neves szülöttjének, Bor­sos Miklós szobrászművésznek műveiből a Szent László herma szomszédságában levő egyik mű­emléki házban. A megnyitót va­lóságos zarándoklat, tömegmeg­mozdulás avatta ünneppé. Való igaz: Borsos Miklós művé­szetét szeretik az emberek, mert világos, egyszerű, harmonikus. Fokozhatnók is a jelzőket, de ezek végül is egyetlen szóban tö­mörödnek: emberi. Megkíséreljük e páratlan si­ker titkát meglesni. Kezdjük azon, hogy kemény, nemes kö­vekből farag. Minden alkotása a kő ellenállását leküzdő művész győzelmének bizonyítéka. Ám ez a győzelem nem semmisíti meg az anyag természetét, in­kábbhogy felszínre hozza. Figyel­jük Borsos köveit! Vannak kö­zöttük tökéletesre csiszoltak, mint amilyenné évezredek alatt vál­nak a patak hengergette kövek. Vannak köztük töredezettek, mint a sziklák vihar döntötte, eső mar­ta, fagy mállasztotta, hőség re­pesztette felületei. Vannak köz­tük olyanok is, amelyeknek fi­nom domborzatai az emberi test felületeinek árapályát igézik a kőbe. Nála mindez a szobrászi mondanivalót szolgálja. A küszkö­dő jellem (Szabó Lőrinc) felüle­tei töredezettek, a forma tiszte­letében munkálkodóé (Barcsay Jenő) simák. A női alakok és ar­cok szeplőtelen kőanyagával szem­ben a gond terhelte férfiaké ba­rázdált. A nőalakok és arcok enyhe gömbölydedségével szem­ben a férfiak határozott síkokból ékelődnek egybe. Az „Énekek énekében" érvényesül legtisztáb­ban ez az elv. Festőnek indult Borsos, s ez a mai napig meglát­szik szobrainak finom árnyaltsá­gán. Aztán a kővel folytatott ke­mény küzdelme — í .íerthogy minden szobrát maga faragta — megteremtette azt az egyszerűsé­get, amely mindenkihez közel hozza szobrait. Új területtel gazdagította a szobrászatot. A nagy elődöktől örökölt ember- és állatábrázolás mellé bevonta a rügyek, bimbók, sarjadó növények formáit. Száz­szorosan felnagyítva ezeknek a formáknak parányi szépségeit, új, kőtömbökben megvalósuló természetet teremtett. Borsos Miklós él a XX. szá­zad szobrászatának valamennyi kifejező eszközével, de soha nem szakadt el a természeti él­ménytől. Aprólékosan megmun­kált szobraiban éppúgy, mint a hatalmas térgörbék mentén ki­bontakozó formáiban a termé­szet ihletését érezzük. Ez teszi rokonainkká ezeket a szobrokat, ezért érezzük otthon magunkat Borsos művei között. Páratlan emberábrázoló, jel­lemábrázoló művész. Portré- és éremsorozataiban emlékezetes Női fej. Bazalt, 1942

Next

/
Thumbnails
Contents