Budapest, 1980. (18. évfolyam)
12. szám december - Radnai Lóránt: A Szépítő Bizottság elnöke: József nádor
Mindennap bevásárlónap a legnagyobb KERAVILL-ban Az ország legnagyobb KERAVILL-üzlete alatt járunk, a Sugár Áruházban. — Pontosabban a legnagyobb szakmai üzletben — helyesbít Kardos András igazgató —, hiszen más vállalatnak nincs ekkora árutere, ahol párosul az áruház és a szaküzlet választéka. Nálunk 25—30 millió forint értékű lesz az árukészlet, de a nyitáskor meghaladja a 40 milliót is. — De miként lehet biztosítani ekkora forgalom utánpótlását nap-nap után?— kérdezem a pincesorban, az utolsó lépcsőn állva. — Éppen azt a részleget mutatom meg, ahová a vevők sohasem jutnak el. Tágas folyosón, vasrácsos ajtók között érünk el az áruház alatti alagút széléhez. Az alagútba éjjel-nappal jöhetnek az áruszállító gépkocsik, megállnak a raktár előtt, és már kezdődhet is a rakodás. — Tehát éjjel-nappal lesznek itt raktárosok. — Nem — rázza a fejét Kardos András.— A szállítók megkapják a raktár előtti térséget — zsilipet — lezáró rácsos ajtók kulcsát. Azét, amelyik a gépkocsik alagútja felől van. A zárt konténerekben hozott árut behordják az előtérbe. Beljebb nem tudnak jutni, mert a belső ajtókhoz nincs kulcsuk. A rakodás után a külső ajtót ismét bezárják, és elmennek. Reggel a raktár dolgozói ennek a zsilipszerű térségnek az ajtaját nyitják ki, S az áruk átkerülnek a raktárakba. A járművek, az alkatrészek és a tartós fogyasztási cikkek számára három raktár van a mélyben. Területe ötszáz négyzetméternyi. A másik újdonsága ennek az áruháznak, hogy még a nyitás előtt mind a két emeleten egész napi árumennyiséggel töltik fel az eladóteret, hogy az eladók a nyitás után már ne rakodjanak, hanem a vásárlókkal foglalkozhassanak. Az első eladótérben 600 négyzetméteren helyezték el a híradástechnikai készárut, az aprócikkeket és a háztartási gépeket: hűtőgépeket, porszívókat. Ami a legmeglepőbb: csak a falak mellett vannak stabil bútorok, a hatalmas teremben kerekes polcok pótolják a hagyományos üzletek pultjait. Kerekeken mozgó lapokra helyezték a nehezebb háztartási gépeket is, tehát minden könnyen mozdítható, még az alkalmi kiállítások cikkeit sem rakják nehézkes állványzatokra, hanem könnyen odébb vihető kockára. Ebben a földszinti eladótérben találjuk még a járműveket, a kerékpárokat és a kismotorokat. Elhelyezésük ugyancsak ötletes, mert nincs nehézkes, hegesztett csőváz kerékpártartó, hanem minden jármű egyedi megtámasztón nyugszik. — Minden mobil! — mutatják elégedetten az eladók az önkiszolgáló lemezosztály mellett azokat a görgős lapokat, amikre a kosarat teszik, és amelyen fél kézzel to-Áruzsilip, tv-stúdió, elektronika a Sugár Áruházban — a vásárlók szolgálatában vábbgurítanak egyszerre akár 15—20 kosarat is. A lemezosztályon megakad a szemem a pénztárgépeken. Egészen más típusúak, mint a többi boltban. — Elektronikus rendszerűek — magyarázza az igazgató. — Hagyományos funkciójukon kívül alkalmasak arra, hogy cikkcsoportonként összegezzék a forgalmat, tehát az úgynevezett áruforgalom-gyűjtésre. Akár naponta is kimutatják, melyik cikkcsoportból mennyit adtunk el. Ez feltétlenül szükséges az árukészlet feltöltéséhez. A földszintről az emeletre érve megpillantjuk a nagy önkiszolgáló csarnokot, ahol a villamossági osztályon a háztartási kiskészülékek alkatrészei, szerelési anyagai, fénycsövek és izzók ezrei sorakoznak. A lakásvillamossági osztály választéka ugyancsak kitűnő, de meglepetés a járműosztály, ahol autóápolási cikkek, felszerelések, kerékpár- és gépkocsi-alkatrészek találhatók. — Mindent árulnak itt? — Azt azért nem. Mi nem tartunk motoralkatrészeket és autógumit — feleli az igazgató. De már azon se csodálkoznék, ha a következő hónapokban ezek a cikkek is megjelennének a pultokon. Hiszen nemcsak sok áruval, hanem sok új áruházi ötlettel is találkoztam, s amint tapasztaltam, rugalmasabb, robbanékonyabb a kereskedelmi szellem is, mint ahogy azt az átlagüzletekben megszoktuk. Nem is csoda, hisz a dolgozók többsége érettségizett fiatal, akiknek az ötletei magukért beszélnek. Ahol a „klasszikus" üzleti forgalom számításai szerint négy pénztárgép kell, itt hatot állítottak fel, hogy a vevő kevesebbet álljon sorba. Valamennyi osztályon bevezették az előjegyzéses rendelést, a minta utáni árusítást, Budapest területén a házhoz szállítást. Az ország többi részébe utánvétellel szállítanak. Az új KERAVILL-üzletház sokat tesz a vásárlók megnyeréséért, de igyekszünk őket megtartani is. A háztartási készülékeket például darabonként megvizsgálják, és csak az kerülhet az eladótérbe, amelyiknek a hibátlanságát a házi meó is garantálja a saját bélyegzőjével. Tehát a vevő nem kaphat olyan terméket, amelyik hibásan csúszott át a gyári ellenőrzésen, vagy megsérült, elromlott a szállításnál, raktározásnál. A sok új látnivalótól fáradtan ülünk le az irodába egy tévékészülék elé. Előttem egy szürke dobozka, rajta gombok. Az igazgató ujjai végigzongoráznak rajta. A képernyőn egymás után jelennek meg a különböző üzletrészek. — Házi detektív? — A legkevésbé az — hárítja el a feltevést Kardos András. — A három szinten kilenc kamera van, a tizedik reklámcélokra szolgál. Az egész zárt rendszert alkot, bekötve a központi antennába is. Képzelje el, hogy a kiállított 70 darab tévékészüléken akkor is szolgáltathatunk műsort képmagnónkról, amikor nincs országos adás. Bejátszhatunk reklámfilmeket, informatív képsorokat, de azt is látjuk, hogy a kulturált kiszolgálás érdekében melyik részlegbe kell még eladót irányítani, vagy újabb pénztárgépet üzembe helyezni. — Milyen üzletpolitikai elveket akarnak megvalósítani a KERAVILL e páratlan üzletházában? — A leglényegesebb — mondotta az igazgató —, hogy ami az országban kapható, az ott legyen a mi polcainkon. Háromféle beszerzési forrásunk van: a vállalati központi ellátás, a nagykereskedelem, valamint egyes ipari üzemekkel külön kötött szerződéseink. Ez a vállalat legdrágább üzemeltetésű üzlete, hiszen klímaberendezés van még a passzázson is. Évente legalább 270 millió forintot kell forgalmaznunk, hogy elkerüljük a veszteséget. Az idei felfutás után jövőre már elérhetjük ezt. Persze ezért naponta egy—másfél millió forint értékű árut kell beszerezni, átvenni, előkészíteni és eladni, s legalább kétszer megmozgatni. Elengedhetetlen, hogy ilyen méretekben gondolkodjunk, megtanuljuk irányítani, gyorsítani az áruforgást. Ehhez igazodik a nyitva tartási időnk is. — Abban is van újdonság? — Nálunk mindennap bevásárlónap, mert hétköznap 9—20 óráig, szombaton 17 óráig tartunk nyitva. Tulajdonképpen jól számított a KERAVILL, mert a Sugár Áruház a metróval tíz perc alatt elérhető a Belvárostól. Könnyen megközelíthető Kőbányáról, Kispestről a 13-as villamossal, s trolival és busszal pedig egész Dél-Pestről. A hatalmas áruválaszték megér egy félórás utat. (x) 46