Budapest, 1980. (18. évfolyam)

12. szám december - Szikora András: Az élő anyag szobrászai

húzott" hadsereg parancsnokai különleges — napjainkban teljesen ismeretlen — fajtájú hírvivő galambokkal tartották fenn a kapcsolatot a szultán udvarával. Hazai vonatkozású feljegyzés, hogy Konstantinápoly és Magyarország 1541-ben elfoglalt fővárosa, Buda között rendszeres galambposta-szolgálat működött. A budai Várban ma is megvan az „öregtorony", mely körül egykor az „állami galambküldöncök" keringtek. Budaés Konstantinápoly közötti 170 mérföldnyi (egy magyar mérföld 8353,6 méter) távolságot az akkor tenyésztett hírvivő galambok 24 óra alatt repülték be. A hírszolgálatra alkalmas fajták mellett elszaporodtak — főleg a kereskedelmi hálózat útjába eső Pesterzsébeti galambkiállításról tudósít a Friss Újság 1937-ben Magyar fodros galamb területeken — az egyéb fajták is. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a Közel- és Közép-Keletről a galamb tényleges géncentrumából, Európában elsősorban Magyarországra koncentrálódott a legtöbb és a legváltozatosabb galambfajta, illetve galambállomány — a török impérium idején. Ha az olaszországi Velence az ún. visszavadult toronygalambok városa — mert több közlemény tanulsága szerint is a Szent Márk téren és környékén hozzávetőlegesen 200 ezer galamb röpköd, és a városnak ez az egyik turisztikai érdekessége —, akkor Buda, majd Budapest pedig a domesztikált, a nemesített, magas színvonalra kitenyésztett röp-, dísz-és haszongalambok „fővárosa". A budapesti galambtenyésztők elsősorban a röpgalambok, majd később a díszgalambok kinemesítésében tettek szert világhírnévre. Szépséghibája a magyar galambtenyésztésnek az, hogy a fajták kitenyésztőinek nevét, a kitenyésztés helyét és idejét kevésbé vagy egyáltalán nem ismerjük. Nem jegyezték fel ezeket a fontos adatokat, és így sok fajtával kapcsolatosan korábban nemzetközi szintű problémák merültek fel. Példa erre a világhíres Magyar tyúktarka galamb. Ezt a galambfajtát az USA-ban a világon legjobban elterjedt White King és színes King nevű galambfajta kitenyésztésénél felhasználták, mint igen fontos „alapfajtát". A mi szakíróink úgy tudják, hogy Ausztriában tenyésztették ki. Ezzel szemben az angol nyelvterületen a Magyar tyúktarka galambnak Hungarian, a németeknél Ungarische Taube, Ungarische Huhnschecke, a francia nyelvterületen Hongrois, az olasz nyelvterületen pedig Ungherese Paloma a neve. A legjelentősebb budapesti galambfajták a következők: Budai kék keringő, Budapesti díszgólyás, Budapesti fehérszalagos deres keringő, Budapesti magasröptű gólyás keringő, Budapesti magasröptű harisnyás gólyás keringő, Budapesti rövidcsőrű, Budapesti tollaslábú gólyás keringő, Budapesti tükrösszárnyú keringő, Csepeli magasszálló hófehér keringő, Magasröptű pesti kék keringő, Budapesti (magyar) bíbic galamb, Magyar páva (Budapesti) galamb, Pesti lompos keringő, Zuglói tollaslábú bársonypajzsos keringő. A fővárosi galambászok nemcsak kedvelői, szerelmesei a galamboknak, hanem tenyésztők, nemesítők, az élő anyag szobrászai. íme! „Pestsashalmon" Pöltl József és testvére, Pöltl Ferenc 1906-ban kezdte kitenyészteni a Pöltl-féle fajtát, amelynek a hivatalos neve a legtöbb szakkönyvben Budapesti magasröptű gólyás keringő. A Csepeli magasszálló hófehér keringő galambot Korányi István tenyésztette ki. Ez egyébként a világon talán a legszebb hófehér színű magasszálló galamb. Néhány évvel ezelőtt mutatták be országos kiállításon a Pelsőczy Sándor által kitenyésztett Zuglói tollaslábú bársonypajzsos keringőt. Kitenyésztője — érdekes jelenség — nem kutatóintézeti tudós, genetikus; egy fodrászmester. Ő is az „élő anyag szobrászainak egyike, mert igen szépet alkotott. Kár, hogy kevés van belőle, mert ennek a fajtának a tenyésztése elég nehéz. Sokan tenyésztik a Budapesti rövidcsőrű fajtát. Leírhatatlanul szép madarak, az elegáns testtartás, a kocka alakú fej, a szemek és a tollazat színének harmóniája teszi közkedveltté és világhíressé ezt a fajtát. Ez a magyar galambtenyésztés magas iskolájának egyik legszebb „terméke". Mi a galambtenyésztés? Foglalkozás! Hobbi? Nemes sport? Ha feltennék ezeket a kérdéseket, azt felelném, hogy egyik sem! Háztáji, tehát kis méretekben folytatott kereskedelmi célzatú galambtenyésztés — akár röp-, dísz- vagy gazdasági fajtát tart a galambász — nem hoz akkora jövedelmet, tiszta hasznot, amelyből meg lehetne élni. Hobbinak sem nevezhető, mert a befektetett összeg — tenyészanyag, takarmány ára, a tartási technológia kialakításának költségei — megtérül, ha szakszerű tenyésztői munkát végez a galambász, és még „besegít" a család húsellátásába is. Nemes sportnak sem tarthatom igazán, mert bár nemes és szép munka a galambtenyésztés, de az ezzel kapcsolatos biológiai folyamatok megismerése és gyakorlása inkább tudomány, mint sport. A galambtenyésztés — akárcsak a többi állatfaj tartása, tenyésztése — mindenképpen hasznos a népgazdaságnak, s ami a leglényegesebb: pecsenyegalamb-exportunk valutát hoz. A röp- és a díszgalambokat a MAVAD-on, a pecsenyegalambokat pedig a TERIMPEX-en keresztül exportáljuk jó áron. A galambtenyésztés tehát termelési ágazat lett: a pecsenyegalambhús forgalmát nem akadályozzák a Közös Piac diszkriminációs intézkedései, minden mennyiséget értékesíteni tudunk. A galambhús szervezett felvásárlása 1962-ben kezdődött, s akkor mindössze három mázsát tudtunk felvásárolni. Alig múlott el fél évtized, s ez a szám 1170 mázsára emelkedett, majd 1975-ben már 5946 mázsa. 1977-ben 86, 1978-ban 98, 1979-ben pedig közel százvagonnyit tett ki a felvásárolt mennyiség. Az ország területén 34 speciális galambtenyésztő mezőgazdasági társulás és 71 vegyes jellegű mezőgazdasági társulás működik, amelynek keretében sok galambtenyésztő található. Az ország területén 250 postagalamb-tenyésztő egyesület működik, ebből 22 Budapesten. Ezen felül a fővárosban 20 röp-, dísz- és haszongalambtenyésztő egyesület, az ország területén pedig mintegy 350 egyesület található. Az élő galambok felvásárlását az áfész-hálózat, a feldolgozást a Baromfifeldolgozó Vállalatok Trösztje végzi. A TERIMPEX főleg a „vissszavadult" utcai vagy toronygalambokat és a tanyavilágban tenyésző, fajtajelleg nélküli galambokat értékesíti külföldön. Az 1980. évi galambfelvásárlási terv 100 vagon. Félelmetesen nagy szám ez, ha tudjuk, hogy egyegy pecsenyegalamb átlagsúlya 45—50 dkg körül van. Egy kilogramm első osztályú élőgalambért 110 forintot, ha másodosztályú, akkor 80 forintot fizetnek a termelőnek. A galambtenyésztés tehát hasznos elfoglaltságot nyújt mind az aktív dolgozók, mind a nyugdíjasok számára. A galambászok között megtalálható minden rendű és rangú ember, martinász, vájár, tanító, egyetemi tanár, vegyész, építészmérnök, vasutas, villamoskalauz, gépkocsivezető, tanácselnök, orvos stb. Kis számban ugyan, de akad közöttük nő is. A kőbányai Bácskai Lászlóné, a BIOGÁL vegyésze például Strasszer- és Kingfajtát, Póti Elekné nyugdíjas, pestlőrinci lakos meg Magyar begyes galambokat tenyészt, méghozzá jelentős mennyiségben és jó eredménnyel. Ha a kiskertekben végzett munka kikapcsolódást jelent a ma embere számára, akkor a galambtenyésztés is felér a világ legjobb „idegcsillapító-Jával". A „gazdasági" galambok húsából készült sült galamb pedig nem csak a gyenge gyomrúak számára „gyógyszer". A dísz- és röpgalambfajtákat kedvelők pedig a szó legszorosabb értelmében — talán mégis ezt kell mondanom — a legnemesebb sportnak hódolnak. 36