Budapest, 1980. (18. évfolyam)

12. szám december - Török Gyöngyi: A jánosréti Szent Miklós-oltár

Kálvária, részlet A Szent Miklós-oltár főoltár volt, a templom védőszentjének tiszteletére készült. Az oltárszekrényben álló szobor a névadó szentet ábrázolja. A forgatható oltárszárnyak belső oldalain Szent Miklós legendája látható nyolc képen. Ezeknek hátoldalára, azaz a szárnyak külső felére az Olajfák-hegyét és a Kálvária képeit festették, ezeket csak a böjti időszakban fordították a hívek felé, amikor is az oltárszárnyakat becsukták. Az oltár alakját az egyházi ünnepeknek megfelelően lehetett változtatni, a témák kiválasztása is e szerint történt. Az év nagyobb részében csak a szekrény volt látható. Szent Miklós arcvonásainak ábrázolása a szobron és a legendajelenetekben oly mértékben hasonló, hogy jogos a feltételezés: készítőjük a festő és a fafaragó egyazon személy volt, akit erről a művéről Jánosréti Mesternek neveztek el a művészettörténészek. A céhes keretek közt dolgozó, névtelen középkori művészek műhelygyakorlatára jellemző, hogy a szárnyas oltár készítéséhez szükséges asztalos, fafaragó, festő és aranyozó munkát végezhette maga a mester — legtöbbször vállalkozó is egy személyben —, szétosztotta nagyobb oltárok esetén azonban a munkát tanítványai és műhelytársai között. Ezt a feltételezést megerősíti az is, hogy az Olajfák-hegyének és a Kálváriának jóval fejlettebb a festői stílusa, mint a legendajeleneteké. Leginkább ezeken érezhető a németalföldi művészet hatása. A külső táblák remek tájháttereit minden bizonnyal Jánosréti Mester egyik tehetséges műhelytársa készítette. A késő középkori művészetben általános gyakorlat volt híres mesterek képeinek másolása. Vagy az egész kompozíciót, vagy egy-két apró részletet vettek át. \ ^yon megkönnyítette ezt, hogy a X\ század folyamán a fa- és rézmetszet széles körben elterjedté vált. A Kálvária alkotója a legismertebb német rézmetszők, E. S. mester és Schongauer munkáit használta föl. Ennek segítségével meghatározható a7. oltár készítésének ideje. A konzervatívabb Szent Miklós-jelenetek valószínűleg röviddel 1476 előtt készültek, az Olajfák-hegye és a Kálvária valamivel később. A legendajelenetek megfejtéséhez a középkori Legenda aurea (Arany legenda) néven ismert népszerű gyűjtemény nyújt segítséget. A jelenetek hűen követik az akkor közismert Szent Miklós-legendák szövegét: vonalas, statikus ábrázolásmódjuk is illusztratív jellegű. Az oltár Szent Miklós csodái közül nyolc jelenetet mutat be. Az elbeszélés a bal szárnyon, fölül kezdődik. Az első kép Szent Miklós legismertebb cselekedetét, a szegény nemes három lányának megajándékozását mutatja. A szentnek püspöki öltözetben, fején mitrával, kezében püspökbottal ábrázolt alakja nagyobb a többi szereplőnél. A széles ablakon át belátunk a gótikus házba, ahol a szegény nemes három leánya alszik. Kettejüknek már az ölébe hullott a hozományul adományozott aranygolyó, a harmadiké még a szent kezében van. A szegény nemest, akit a szükség arra kényszerített, hogy lányait bűnös mesterségre adja — ezt akadályozta meg Szent Miklós bőkezű ajándéka — koldusruhában jeleníti meg a festő. A következő jelenetben Szent Miklós lecsendesíti a vihart. Egyszer, nagy viharban tengeri utazók Szent Miklóshoz fordultak: a szent megjelent és lecsendesítette a háborgó elemeket. Az egyes részletek: a vitorla, a hordó, az öltözetek és az élénk gesztusok realisztikusak, a legendába illő hangulatot a szentnek felhőkön megjelenő hatalmas félalakja s az árbocot eltörő ördög figurája teremti meg a képen. Hamis eskü a bíró előtt és a botba rejtett arany csodája a tartalmilag szorosan összefüggő 3-as és 4-es jelenet témája. A legenda arról szól, hogy egy keresztény pénzt kért kölcsön egy zsidótól, és esküvel fogadta Szent Miklós oltáránál, hogy megadja a kölcsönt. Amikor azonban vissza kellett volna fizetnie a pénzt, megesküdött a bíró előtt a feszületre, hogy már megadta tartozását. Agyafúrt módon az eskü idejére az aranyakat rejtő botját a mit sem sejtő zsidó kezébe adta. A legenda folytatása a negyedik képen van. A keresztény hazafelé menet elaludt a fáradtságtól az úton. Egy kocsi halálra gázolta, és eltörte a botját, amelyből kigurultak az aranyak. A nép ezt látván, tanácsolta a hitelezőnek, hogy tegye el az őt megillető aranyakat, a zsidó azonban inkább a keresztény feltámadását kívánta. S mikor Szent Miklós imájára ez bekövetkezett, maga is kereszténnyé lett a csodák láttán. Az oltár jobb szárnyán folytatódik a legendajelenetek ábrázolása. Tolvajok meglopnak egy zsidót, s az dühében a szent szobrát veri. A következő képen Szent Miklós megparancsolja a tolvajoknak, hogy adják vissza a kincseket. A jobb szárny bal alsó képén a szent megakadályozza három ifjú kivégzését. A legutolsó képen a szent koporsóját látjuk, melyet csodás gyógyulásra váró zarándokok vesznek körül. Jánosréti Mester a bányavárosi művészet egyik legjelentősebb egyénisége volt a XV. század utolsó harmadában. Másik ismert alkotása a garamszentbenedeki Kálvária-oltár középképe és predellája, melyet az esztergomi Keresztény Múzeumban őriznek. Jánosréti Mester műhelyéből került ki a Magyar Nemzeti Galéria cserényi Szent Mártonoltára is, melynek Szent Marton életét elbeszélő jelenetein érezhető a jánosréti Szent Miklós-főoltár hatása.