Budapest, 1980. (18. évfolyam)

12. szám december - Csalog Zsolt: Dani mesél angyalföldi kölyökkoráról

meg csavargó, meg tolvaj, meg mittudom­mi! Hát mire fölnőttünk, jóformán az osz­tályom egy negyedit fölakasztották! Lett onnan kasszafúró, nyilas, idegenlégiós — onnan minden lett csak bankigazgató nem! Mer nem azt mondom: vót egy csomó jóeszű gyerek ott. No vótak ott erős, friss, klassz gyerekek, sokan — csak hát ugye mit tud csinálni ? Ha nincs egy vasa se! Ha meg NAGYON nem vigyáz, elkapja a gépszíj, elzüllik! Könnyen megy! Kikerült azér egy pár nagyszerű ember is ezekből a munkáskerületekből. Ha mindent kibírt. . . Na, hát mikor kikerültem ebbe a barak­iskolába, széjjelnéztem — mm, mondom, hát ez van. Mindegy már, hát csináljuk! Ugye az alkalmazkodókészségem megvót hozzá hát próbáljuk meg. Mit csináljak ? Akkor egy-két évig úgy látszott, hogy talán kicsit rendbe tudunk jönni. A£ám is szépen dógozgatott a Lampartba, szerették nagyon, katonának se vitték el mer nélkü­lözhetetlennek vót nyilvánítva — és nagyon jó melós lehetett, mer megbecsülték, ha ivott is. Hogy akármilyen részeg is vót, érte­jött valaki, hogy - Józsi, gyere, nem baj, majd helyrehozzuk valahogy! — aszt össze­raktuk, fölöltöztettük az öreget, ment be dó­gozni. De akkoriba tán nem is ivott any­nyit, a keresetiből is adott haza valamennyit, úgyhogy eleinte még tudtunk valahogy lé­tezni. Csak aztán ugye — hát jött a háború. N gyvenhárom-negyvennégy — nem vót valami könnyű időszak. Apám is bedobta magát megint a piálásba, az élet egyre ne­hezebb lett. Anyámnak is jól jött, ha néha kicsikét besegítek valamivel, meg engemet is egyre jobban érdekelt már a pénz — hát ugye kamasz gyerek! —, úgyhogy egy kis pénzkeresésbe én mindig nagyon benne vó­tam. Ha lehetett, tisztességes úton, ha meg nem, akkor — szóval, valahogy mindig segí­tettem magamon. A Bajza utca sarkán vót egy teniszpálya. Hajnalba fölkeltem, mentem tuján a Bajza utcába, lelocsoltam a pályát, dróthengerrel elsimítottam, begipszeltem a vonalakat, akkor már jöttek a tisztviselők teniszezni, kicsit késtem mindig az iskolából, mer még szedegettem nekik egy darabig a labdát így megvót a két-három pengőm naponta. Abból kettőt anyámnak adtam, egyet meg­tartottam magamnak — gyereknek az egész jó pénz vót, hát a Fortuna moziba tíz fillérér lehetett megnézni a kovboj-filmet! Ott min­dig jó vesztern-film ment, nem köllött várni se, be lehetett menni akármikor, amikor körbeért, vagy meguntuk, kijöttünk - ahol most a Tükörterem van a Ligetbe, ott vót a Fortuna. Vagy a Nép moziba, az Aréna úton, az Elektromos Művekkel szembe, vagy a Keletinél a Kapitolba, vagy a Hazámba mentem — nagyon sok mozi megszűnt azóta, rengeteg mozi vót még akkor! Villamoson sose fizettem, mer belül nem is utaztam, csak mindig kívül, az ütközőn, a hátulján, „tuján" úgy mondtuk, meg „tö­kizés"-nek: hát hátul kilógott egy izé, arra ültünk, a tökire — nem is vót divat akkor máshogyan utazni! Na ez is egy takarékos­ság vót. Lett azér ebből balhé is — egyszer mentem leventére,, és a Váci úton a Hazám mozinál — az ott vót a Velicki cukrászdá­val szembe — elkapott egy rendőr, leszedett — aszittem lecsavarja a fülemet! Nyáron vót elég pénzem, mer szünetbe mindig építkezésnél dogoztam — na az baro­mi nehéz munka vót. Daruk akkor nem vótak még, úgy köllött fölvinni gyalog a harmadik emeletre a maltert, trepniket, mindent, a téglát meg sukkoltuk, kézzel dobáltuk föl, napi négy-ötezret is! Tizenkét éves koromba már az ötvenkilós cementzsákokat vittem a vállamon — hát dogoztam mindig, rendesen, azér is nem bírtam kifejlődni: izmos vót a testem, meg rettentő szívós — de kicsi, vékony maradtam. Nyáron az építkezés, iskolaidőbe meg újságot árultam, teniszlabdát szedtem, ki­futófiú vótam kocsmákba — villogó kis srác vótam, nem az az aludtej, dógozni meg már akkor is szerettem. Szombaton, meg kettős ünnep előtt mentem a csarnokhoz kosarazni, vagy a Lehel piacra - mindig esett le azér egy kis pénz. Hát néha aztán vót olyan is, hogy leléptem egy kosárral — na előfordult, persze. Túl nagy lelkiismeretfur­dalásom nem vót — ugye a nagysága is vitt két kisebb kosarat, a cselédlány is kettőt, a legnagyobbat az én kezembe nyomták, hát akkor vagy megvártam, hogy adnak húsz fillért amér vittem, vagy ha láttam, hogy valami komolyabb dógok vannak benne, ak­kor esetleg leléptem vele - hát maradt elég nekik is! A JL JLhogy aztán jött egyre közelebb a há­ború, mindig nyomorgósabb idők jöttek -na akkor már kicsit megkomolyodott a do­log. Már akkor sokszor nem vót mit enni. Akkor jött az, hogy iskolába menet mindig vittünk zsákot, aszt keresztül a bulgárkerté­szeten, káposztát, tököt, ezt-azt eltüntet­tünk, vagy megrohantuk a paradicsomot, meg ahogy a Váci úton Fótról, Dunakeszi­ről jöttek be a parasztkocsik a piacra, azokról kapdobáltunk le dogokat — szóval, mint gyerek, ugye, ilyen kisebb törvénybe ütköző cselekményeket sűrűn elkövettem. Ez divat is vót akkoriba Angyalföldön. Mondjuk betörés, az már nemigen vót, én addig nem nagyon mentem, abba már álta­lába nem vettem részt. Mer valahogy ösztö­nösen tudtam, hogy hol az a szalmaszál, amin már nem szabad átlépni. Hát köny­nyen elzüllhettem vóna! Mer nem egy úgy járt! És egy tíz, tizenkét éves gyerek nagyon befolyásolható, könnyen bekerül, és bizony amelyiknek nem vót meg az ítélőképessége, nem látta, hogy meddig lehet elmenni, az szépen benneragadt ebbe a játékba! De én valahogy megéreztem mindig, hogy hol a határ, és időbe megálltam. Vagy ha mondjuk túl is mentem egyszer-egyszer egy lépéssel, azér mindig ügyesen ki bírtam mászni. Az is számított, hogy mélyen vallásos vótam. De komolyan! Én kimondott vasár­napiiskolás vótam! Az istentisztelet ugye kö­telező is vót, de aki akart, az elmehetett még vasárnapi iskolába, ahol ilyen szent történe­teket olvastunk a Biblia szerint — és azok engemet irtó szórakoztattak! Vagy a hitok­tató mesélt, valamit a Bibliából, de izgalma­san, színesen, meg is magyarázta, vagypedig fölolvastuk. És mivel én nagyon jól olvas­tam, én lettem a fölolvasó, és minden vasár­nap ott olvastam hangosan ezeket a történe­teket, a Bibliából, de az ifjúság számára át­dolgozva, hogy hogyan történt, amikor Jézus a lakodalomba vót, de már minden elfogyott, nem vót mit inni, és akkor ő csodát tett meg satöbbi, vagy hogy a Lázár­nak mondta, hogy „kelj föl Lázár!" és a Lázár fölkelt, és ment — hát ez engemet csudára megragadott! Ezt NAGYON sze­rettem ! Úgyhogy szóval akkoriba én KOMOLYAN vallásos vótam. Most már ugye egész más, hát most már a gondolkozásom majdnem tel­jesen marxista — csak azér: fene tudja. Lehet, hogy a gyereknek mégis szüksége van arra! Hogy nevelni csak evvel lehet a jóra! Meg aztán én még most is azt gondolom, hogy az hogy énnekem most is LELKI­VILÁGOM van, az is ebből jött, hogy val­lásos vótam. Engemet az csiszolt ki! Q kJ/óval asziszem, hogy a vallásosság is vé­dett engemet attól, hogy lejtőre kerüljek, el­zülljek. Meg anyám is. Na ő másképpen, mer ő aztán vallásos sose vót, ajaj, egy bor­zasztó szókimondó asszony anyám! Meg nagyon gyakorlati vót! Ő nagyon keményen fogott minket — de engem kellett is. Mer én nagyon rossz vótam. Meg még rosszabb lettem vóna, ha anyám hagy. De ő az erköl­csi dogokat nagyon szigorúan vette, ha vallásos nem is vót. A hazugságot, meg a lopást azt nagyon büntette! PISZKO­SÚL, azér AGYONvert minket, ha hazud­tunk vagy loptunk. Na, például őmiatta se lehetett olyan túl­zásba vinni ezeket a kis lopkodásokat. Mer őneki olyant nem lehetett mondani, hogy „na loptam ezt a kosár krumplit, itt van ni!" Mer akkor ő leültetett volna számolni, hogy írjam le mennyi tizenkilencszer hetvenkettő — és marha rossz matekos voltam, össze­adni se tudtam, a kurva életbe, nem ment, egyszerűen nem ment, és akkor ez nekem olyan vót, mintha a hajamat húzná! Úgy­hogy ha akartam neki passzolni mégis egy kosár lopott krumplit, akkor arra ilyen hülye megoldásokat kerestem, hogy haza­megyek, mondom: Megjöttem, hoztam krumplit, egy bácsi teliadta a kosarat egy pengőér! Itt van a többi pénz! Ezt megette. — Te — aszondja —, szaladj vissza, hátha ottéred, itt van két pengő, hozzál még két kosárral! Akkor falból elszaladtam, a sarokig. Az­tán egy idő után vissza, persze nagy lihegve h-h-h-h irtóra tudtam alakoskodni! — — Nincs már sehol — mondom —, el­adta mindet, hazament! H-h, h-h De hogy loptam, azt nem mondhattam meg, mer megNYÚZOTT volna! Negyvenháromba elvégeztem a hét osz­tályt, aszt mindjárt el is mentem inasnak. Muszáj vót, hogy kikerüljek kicsit anyám hatósugarából — hát anyám, az BOR­ZASZTÓ vót, mer túlságosan is igazságos vót, tiszta ŐRMESTER, ahogy az nevelt — így mégis kicsikét szabadabb lettem. 15

Next

/
Thumbnails
Contents