Budapest, 1980. (18. évfolyam)

11. szám november - Barkoczi Péter: Barangolás régi vendéglőkben

A Fehér Hajóban főzték a legjobban a székelykáposztát, amit Erdélyben talán még ma sem ismernek, hiszen receptjének megalkotójáról Székely Józsefről nevezték el. A megyei levéltárnok emellett Petőfi-epigonként is jeleskedett. A Szeszély dalai miatt Sekszpir Jóskának becézték, s barátai úgy tartották, hogy „roppant talentuma van, csak azt nem lehet tudni, hogy mire". Az Aranysas fogadó 1880 körül. Csigó László reprodukciói Pest-Buda vendéglátóhelyei a múlt század elején cseppet sem voltak roszszabbak az európai átlagnál. A városunkról szóló útleírások majd mindegyikében találunk róluk említést, a jobbakról-nevezetesebbekről elismerő sorokat. Dicsérik a helyiségek belső kiképzését, a kiszolgálást és nem utolsósorban a konyhát, amely napjainkban már csaknem hozzáférhetetlen egzotikumokkal is szolgált. Az pedig, hogy hazai irodalmunkban irodalmi színhelyként vagy egy-egy író, költő vagy művésztársaság nevéhez kapcsolódóan „vendégei" lehetünk hajdanvolt kiskocsmáknak, vendéglőknek, éttermeknek — az csak természetes. Gvadányi József például a peleskei nótáriust a Váci utcai Hét Választónál vacsoráztatja meg: „A keiner: eszem-é austrigát? kérdette." ő pedig — vesztére — rendelt, s kapott is „citronnal" egy egész tányérral — és rosszul lett. Petőfi Sándorról fennmaradt, hogy állítólag szívesen evett éticsigát ecetes tormával (a tejfölös tormát viszont utálta), s mindezt nagyon egyszerű helyen, a Váci utca 19. számú ház udvarán levő Sperli-féle vendéglőben szokta volt elfogyasztani. Az előkelő éttermek többnyire a jónevű szállodák első emeletén voltak, mint például az arszlánok látogatta Eisele és Beisele ugyancsak a Váci utcában. És voltak, persze, egyszerűek, mint például a Lamacs, a ma is meglevő, Magyar utca 28. szám alatti átjáróházban, ami egészen az államosításokig működött. A literátus és liberális ifjak — élükön a fokhagymás rostélyost kedvelő Vörösmarty Mihállyal — itt vetették fel az Ellenzéki Kör alapításának gondolatát, amit aztán a Felszabadulás tér által elnyelt hajdani Csiga vendéglőben alakítottak meg. A traktérokat, kifőzéseket főleg egyetemi hallgatók látogatták, ahol „fehér asztalnál" már havi kilenc forintért kaptak ebédet. Voltak a vidékiek részére beszálló fogadók, mint a Kálvin téren a templom melletti, ma is meglevő épületben a Két Oroszlán, vagy a Rákóczi út 15. szám alatti, ugyancsak meglevő házban a Fehér Ló, ahol több szobához konyha is tartozott: az uraságokkal érkező személyzet tehát süthetett-főzhetett. A szegények számára a külvárosi forgalmasabb utakon, mint az egykori Kerepesi — ma Rákóczi — úton a lacikonyhákon főztek. Nagy üstökben forrt a leves, fortyogott a töltött káposzta, sistergett a hurka. Ha a vendég nem hozott edényt magával, cseréptányért kapott, amit a következőnek ismét telemértek. Sok mindenről tudnának beszélni a régmúlt vendéglői: a korról, az emberekről, a szokásokról. Krúdy Gyula szavával: ködlovagokról. Az Aranysas fogadó és vendéglő nagyjából a mai Szovjet Kultúra és Tudomány Háza helyén állott, a Hatvani utcai sarokház mellett, melyben Semmelweis Ignác fivérének fűszer- és csemegeüzlete volt. Az bizonyos, hogy a hajdani Újvilág utcát nem róla, hanem orvos öccséről nevezték el, már csak azért is, mert a másik sarkon állt — a Kossuth Lajos utca kiszélesítésekor ugyancsak lebontott — egykori orvosi egyetem és klinika épülete. A vendéglőbe a fogadó kapualjából volt a bejárat. A hosszú bolthajtásos teremhez az udvar felé üvegezett veranda csatlakozott: a Tivoli. Vendéglő volt itt már akkor is, amikor II. Lipót Budára hívta össze az országgyűlést, s a követek és kíséreteik ellepték a várost. Ez időben járt a házban Keresztes József református lelkész, aki egyházközségének adott számadásában feljegyezte: „az étel egy személyre 24, a bor 3, a findzsa kávé 6 krajcárba" került. BARKOCZI PÉTER Barangolás régi vendéglőkben Ma úgy mondanánk: Hitel nincs! Komlókerti életkép, karikatúra (1857 körül) 32