Budapest, 1980. (18. évfolyam)

11. szám november - Dr. Gerle György: Új fejezet a Hunyad-orom történetében

Új fejezet a Hunyad-orom történetében ? őszinte örömmel olvastam a Budapest ez év júliusi számában a XII. kerületi Tanács elnökének hozzászólását a Hunyad-oromról írt cikkemhez és a szerkesztőség tájékoztatását, mely szerint a Fővárosi Tanács Városrendezési és Építészeti Főosztálya foglalkozni kíván az ezzel kapcsolatos problémák megoldásával. Ez bátorított fel arra, hogy néhány, azóta szerzett helyszíni tapasztalatomat közreadjam. Mátrai Rezső tanácselnök a szóban forgó szép táj megközelítését lehetővé tevő sétautak létesítésének akadályát az anyagi fedezet hiányában látja, holott e célra tulajdonképpen egy talpalatnyi földet sem kell kisajátítani. Állításom igazolására ismét bemutatom — apróbb változtatásokkal — az eredeti cikkemhez mellékelt vázlatrajzot. Cikkem megjelenése után az 1. számú nyíllal megjelölt helyen, a Hunyad köz 11. szám alatti telek tulajdonosa (a névtábla szerint: Szűcs István) önként „viszszavonta" a kerítését, a telek teljes hosszában mintegy két méterrel, a Járőr utca területéről, amely így kisajátítási költség nélkül szabaddá vált. A jóhiszemű tulajdonos a „felszabadítás" tényére azzal is fel kívánta hívni a figyelmet, hogy egy átlátszó polietilén zacskóval védett táblát illesztett az új határvonalon álló kerítésre, amelyre a félreértések elkerülése végett filctollal ráírta: Turistaút. Kerítését egy használt drótkötéllel végig jól megerősítette (talán attól tartott, hogy valaki újabb engedményekre kívánja késztetni?). Fölösleges az aggodalma! A természetjáráshoz ez a két méter is elegendő, amelyről önként lemondott. Köszönet illeti érte! A megszüntetett végállomás. A szerző felvétele Az oromra vezető sétaút soron következő akadálya a Hunyad-lejtő 28. számú lakóépület vadonatúj kerítésének kívülről — vagyis a közterületről — történt „megtámogatása", ahogyan ezt e folyóirat 1980. 3 számának 30. oldalán közölt fényképen bemutattam. Ennek az „erődítménynek" az eltávolítása a 2. számú nyíllal jelölt helyen olyan széles nyílást eredményezne a magántulajdonban levő telkek között, amely elegendő volna arra, hogy a Pilisi Parkerdőgazdaság elkészítse a csúcsra vezető sétautat. Tehát itt sincs szükség kisajátításra. A 3. számú nyíl az Irtás utcának azt a kis szakaszát mutatja, amelyet Mátrai Rezső hozzászólásának fényképmelléklete is ábrázol. Ezen a helyen, a két magántelek közötti keskeny sávban mindössze az elburjánzott bozótot kellene kiirtani, és egy állandóan ott strázsáló (a tulajdonos zománctábláján „harapósnak" minősített), borjúnagyságú komondort kellene az ebtartásra vonatkozó szabályoknak megfelelően a magántulajdonban levő telekre hatóságilag átköltöztetni — és ezzel a csúcsra vezető következő gyalogút is kisajátítás nélkül szabaddá válnék. íme, a probléma takarékos megoldására vonatkozó javaslataim! Nem titkolhatom el azonban azt az aggodalmamat, hogy javaslataim elfogadása esetén az eddig „de jure" védettnek minősített terület — a Mátrai Rezső által is leírt emberi magatartásformák miatt — elveszítheti eddigi „de facto" védettségét. Mellékelt felvételem a Hunyad-orom és a Zugliget közös kapuját — a megszüntetett 58-as villamos egykori végállomását — mutatja be. Még így, romos, elhanyagolt állapotban is szép és vonzó — hozzá hasonlót alig találni városunk területén. Azzal most nem kívánok részletesebben foglalkozni, hogy a háborús módszerekkel összeroncsolt „indóházat" műemléknek minősítik-e és helyreállítják-e egyszer? Megérdemelné! A felvételt idén tavasszal készítettem, amikor már elhordták a vágányokról az illegálisan odafuvarozott több vagonnyi építési törmeléket. Ezt a képet, attól tartok, többé nem ismételhetem meg. Ugyanis — annak ellenére,