Budapest, 1980. (18. évfolyam)

11. szám november - Kertész Péter: „Értesítjük, hogy lakása lebontásrakerül..."

„Jó fej az öreg. Közölte, hogy ő innen el nem megy. Volt valamilyen urbanisztikai műterme, a beadványait saját idézeteivel, színes fotóival illusztrálta. Olyan városról álmodik, ahol minden rendkívül célszerű, ahol a természet valósággal befolyik a lakásokba, és a toronyházak mozgó liftjeiben éjjel-nappal érik a karfiol." mondja. De hát azért mindent nem fogad el. Kínáltak neki Kőbányán új lakást, s képzeljük el, nincs ablaka a konyhának! Neki a Virág utcában nagy, ablakos konyhája van, s az udvaron virág. Aztán ajánlottak neki szoba-konyhásat helyben, közel a Dunához, háromgyerekes család lakott eddig benne, de nyirkos, pereg a vakolat. Nagyhangú asszonyságban megvan a jóindulat, hiszen a ház lakói kérték, hogy őket szanálják előbb, de hát szeretnének különbet annál, mint amilyent otthagynak. Pöröl, pöröl és pöröl, szidja a bentieket, mintha a szanálok tehetnének valamiről: azt szanálják, akit előírnak nekik, s azokat a lakásokat osztják szét, amelyeket a főváros rendelkezésükre bocsát. Kezdetben persze más volt a helyzet. Jó áron lehetett közvetlenül szanálás előtti lakáshoz jutni, hiszen tuti volt, hogy rövid időn belül sokkal jobbat adnak helyette. Az újpestiek például egész utcasoron kaptak Újpalotán két és fél szobás, két erkélyes gyönyörű lakásokat. Most meg nem lehet megértetni az emberekkel, hogy A SZANÁLÁS NEM LAKÁSIGÉNY KIELÉGÍTÉS. Pedig ki van írva minden lakáshivatal folyosóján nagy betűkkel. „Csak a jogszabályban meghatározott feltételek szerinti cserelakást biztosíthatja a szanálási csoport. Például, egyszobás lakásért csak egyszobás lakást. Amennyiben a szanálási csoport rendelkezésére áll a bontandónál nagyobb vagy magasabb komfortfokozatú lakás, akkor kérelemre, az egy főre jutó jövedelem nagyságától, illetve a vagyoni helyzettől függően biztosíthat nagyobb tanácsi bér- vagy tanácsi értékesitésű (szövetkezeti) lakást a megfelelő díjkülönbözet megfizetésével." Ha van nagyobb lakás — most éppen nincs. A legtöbb nyugdíjas nem tudja megfizetni a díjkülönbözetet. Ha mégis rááll, s törlesztést kér, két kezesről is kell gondoskodnia — ami csaknem lehetetlen. De még ha nem is kellene használatba vételi díjat fizetni az új lakásért — ahol nincs udvari WC, tüzelőfelhordás —, a legtöbb nyugdíjas akkor sem bírná a rezsit. Vagyis beéri a belakott szobakonyhája helyett egy másik szobakonyhával, s lehetőség szerint nem vái ja meg, hogy a türelmét s főleg a lehetőségeit veszített hivatal karhatalmat kényszerüljön igénybe venni a kilakoltatásnál. célcsoportos beruházás, s minden bizonnyal gyorsabb is. Az idén év elején startolt s várhatóan 1986-ig elhúzódó második ütemben 52,5 hektáron — a tanácsházával szemben levő területen — 2783 lakás kerül szanálásra, s 6152 új lakás épül fel — a szükséges infrastruktúrával és alapellátással. * A tanácshoz könnyű bejutni, anynyit kell csak mondani, hogy szanálás. Ez ügyben nonstop van fogadás. A folyosón elég paprikás a hangulat. Főleg az idősebbek mondják a magukét. Nem egykönnyen „cserélnek ha-Nemsokára mi is költözünk zát". Van aki hetek óta egyfolytában háztűznézőbe jár. Aztán vagy megelégelik, s már írják is a kiutalási határozatot, vagy nem, s adnak még egy esélyt. De hát akármilyen is az a lakás — sok esetben fikarcnyival sem különb a réginél —, mégsem a megszokott. Az ugyanolyan — rosszabb! Kivált, ha más kerületben van. Márpedig a cserelakások Budapest mind a huszonkét kerületében termelődnek. Ha pedig rááll a cserére az ember, minden elveszett. A megszokott körzeti orvos, aki ha csak meglátja, már írja a receptet; a szomszédok, köztük az egyetlen volt kolléga, akivel unos-untalan fel lehet idézni a régi szép időket; s igenis a sarki fűszeres; s vele minden talpalatnyi hely az évtizedek óta szeretett, gyűlölt, nélkülözhetetlen pátriából; a temető, a felmenők, az imádott férj vagy feleség sírjával, a már jóelőre biztosított sírhellyel. A fiatalokat nem köti úgy a hely, ők a jobbért bárhová elmennek, egykettőre hátat fordítanak a szobakonyhás nyomorúságnak. Aztán legfeljebb dohognak azon, hogy évközben kell a gyereket más iskolába íratni, s hogy Békásmegyerről vagy Kőbányáról nem éppen leányálom hajnali hatra bejárni a Chinoinba. Dehát megtehetik, hogy gazdát cserélnek . . . Nagyhangú asszony viszi a szót. Ragaszkodik a fene Újpesthez — * Sztori van mindenféle. Egy aszszony például — mondják bévül a hivatalon — visszautasította az egyszobás lakást, holott addig egy tizenkét négyzetméteres sufniban lakott. Igaza van, meg nem is. Egy másik aszszony meg, miután megözvegyült, egyszerűen visszaadta a lakáskulcsot: nem tart igényt a 28 négyzetméteres szanálandó szoba-konyhára. Ilyen se fordul elő minden nap! Aztán itt van Parádi Béláné esete. Negyvenkét évig élt, többnyire ötödmagával, szobakonyhában, most meg három szoba összkomfortos, központi fűtéses cserelakást kapott a nyolcadik kerületben, s amilyen szerencséje van: ugyanabban az utcában, ugyanakkora lakást kapott a lánya is, igaz ő négyszobás családi ház helyett. Kevésbé 7