Budapest, 1980. (18. évfolyam)
10. szám október - K. P.: E bura fakó
„Minden gyermek gyertyát gyújtott, az asztalra csepegtetvén reá állította, s nyolc óráig gyertyánál folyt a tanulás." (Fogarasi Sámuel marosvásárhelyi tanító 1793-ban írott feljegyzéseiből) Eötvös utca 11/a. A kapu előtt kifeszített madzag állja útját „a betolakodónak". Az udvaron lévő vívóteremből pengecsattogás, majd csatakiáltás hallatszik. Az egykor jobb napokat látott Endrődy-palota lépcsőháza olyan, mint a legtöbb házé errefelé a jó öreg Terézvárosban: omladozó falak, gyér világítás. Aztán a lépcsőforduló megállásra késztet: dús hajkoronájú, gipsz Edison-portré jelzi — tisztes korú izzólámpa társaságában —, hogy csupán pár lépcsőt kell felkapaszkodni, s már is megérkezünk a fény múzeumába. Igen, nincs ebben semmi viccelődés vagy meghatódottságot palástoló irónia: csakugyan itt található Európa első világítástechnikai állomása, immáron, fél évszázada. Ma az Egyesült Izzó fényforrásfejlesztési főosztályának egyik osztálya, amely szűkös körülményei között még helyet szorít a Magyar Tudományos Akadémia világítástechnikai bizottsága és a CIE (Comission Internationale de l'Eclairage), azaz a Nemzetközi Világítástechnikai Bizottság magyar nemzeti bizottsága titkárságának is. Számos cég közreműködött az állomás alapításában. Alighanem valamennyit az a harmincas évek elején felismert tény vezérelte, hogy tudniillik a világítás fejlesztése, javítása jelentős teljesítménynövelő tényező. Magyarán: több haszon van benne, mint ha spórolnak a világítással. Az utcai lámpa alatt a földről felszedett újságot olvasó szegényember minden bizonnyal okosodott, ám rendre fejfájással tért nyugovóra. Az állomás 1934. évi záróülésén ilyeneket írt beszámolójában az elnök: „A lakószobák mennyezetének közepéről lelógó, erősen káprázó lámpákkal te'erakott, sokágú avult csillárok divatja végre leáldozóban van. A sokágú középcsillár az előző két évszázad gyertyás csillárainak szolgai utánzásából keletkezett. Viszont a technika haladása ma már könnyűszerrel lehetővé teszi a fényforrás megosztását, és az általános világítás mellett a különleges igényekhez simuló helyi világítás alkalmazását." Ugyanebben az időben az újpesti Phöbus villamostelep kirakatvilágítási versenyt rendezett, amelyen egy híján száz kereskedő vett részt. A díszoklevelet Újpest város polgármestere nyújtotta át a nyerteseknek. Megindult a világítástechnikai ismeretterjesztés. Az egyik budapesti gyár mérnökei évente több száz előadást tartottak vidéken az üzlet-, kirakat- és reklámvilágítás tudnivalóiról, a jó világítás jelentőségéről az iparban, valamint a korszerű lakásvilágításról. Az állomás bemutatta a korszerű világítás módjait. A felszabadulás után veszített felkapottságából az ügy: a fény egy kicsit luxusnak számított. A Tungsram javarészt az exportot szorgalmazta, nem véletlenül volt az ötvenes években az egyik legnagyobb dollárszerző. Másfél évtized eltelt úgy, hogy volt is világítástechnikai állomás meg nem is. Aztán 1964-ben végre elkészültek a tervek az állomás felújítására, de a kivitelezésre mégsem került sor. A korszerűsítés csak a már veszélyessé vált elektromos hálózat részbeni felújítására és a helyiségek festésére korlátozódott. Jellemző, hogy bútort, függönyt, szőnyeget a Magyar Elektrotechnikai Egyesület kölcsönzött a nagyra hivatott létesítménynek, mely végül is a hetvenes évektől funkcionál újfent eredeti küldetésének megfelelően. Mondhatni, a huszonnegyedik órában, hiszen a legtöbb helyen hazánkban még ma is csak isten szabad ege alatt „optimális" a világítás. A szellemi világosság megannyi szentélyét álmosító félhomály lengi be. Barcsay Jenő talán legszebb s legmonumentálisabb mozaik kompozíciója például valósággal láthatatlan a különleges építészeti megoldásokkal hivalkodó szentendrei illetőségű Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtárban. Debreceni Gábor, az állomás vezetője, igazi megszállottja a szakmájának. A színháztól pártolt át a világításügyhöz, pedig a kulisszák világában nem kisebb mestere volt, mint a zseniális Oláh Gusztáv. Alig győzöm lejegyezni, mi minden fér bele tevékenységi körükbe. És nem azért, mert olyan nagyok lennének lehetőségeik. Foglalkoznak — végkimerülésig — ismeretterjesztéssel — különös tekintettel az energiagazdálkodás igényeire. Kísérleteket folytatnak új fényforrásokkal, lámpatestekkel, világítási berendezésekkel. Világítási típusrendszereket alakítanak ki különböző felhasználási területeken: iskolai tantermekben, tornatermekben, kórtermekben, bölcsődékben, irodákban. Mindemellett futja erejükből speciális világítási megoldások tervezésére is. A világítástechnikai állomás áldozatkészségének köszönhető az Országház Munkácsy-terme, a sárospataki református könyvtár, a veszprémi állatkert majomháza, s a sümegi műemlék templom tökéletes világításának megoldása. Az Eötvös utcában bárki ingyenes tanácsadásban részesülhet, s működés közben szemlélheti meg a különféle fényforrásokat, világítási módokat és rendszereket, megismerkedhet a különböző megvilágítási szintekkel, valamint a teljes hazai és külföldi fényforrás-és lámpatestarzenállal. Pár évvel ezelőtt a Magyar Elektrotechnikai Egyesület „fényt mért" 258 iskolában, minden száz közül ötben. A vizsgált iskolák 93 százalékában a világítás erősségének átlaga kisebb volt a magyar szabványban említett legalacsonyabb elfogadható értéknél, a 200 luxnál. Negyvenkilenc iskolában találtak 20 luxnál — padonként két gyertya fényénél — gyengébb megvilá-27
