Budapest, 1980. (18. évfolyam)

10. szám október - Dr. BertiBéla—Bertalan János: A város gyűrűje

DR. BERTI BÉLA-BERTALAN JÁNOS A VÁROS GYŰRŰJE A budapesti agglomeráció Pest, Buda és Óbuda egyesítése után, a 80-as években megindult iparosítással a környékhez tartozó települések — a mai peremkerületek — a főváros munkaerőbázisának egyik forrásává váltak. A „környék" lakosságának jelentős része a fővárosban dolgozott, amellett erősödött a kapcsolat az övezet ipari üzemei és a fővárosi ipar között, az övezet mezőgazdasága pedig fontos szerepet töltött be a főváros élelmiszer-ellátásában. Emellett jelentősek a környékbeli üdülőterületek és kirándulóhelyek. igy a budapesti agglomerációnak kereken egy évszázados múltja van. 1950-ben a környék hét városát és 16 községét a fővároshoz csatolták, és ezzel Budapest területe 525 km2

-re növekedett. Újabb agglomerációs gyűrű jött létre, amely 1150 km2

-en azt a mai 43 települést — köztük négy várost: Érdet, Dunakeszit, Százhalombattát és Szentendrét — foglalja magába, amelyek sokoldalúan kapcsolódnak a fővároshoz. Az agglomerációs gyűrű intenzív népességnövekedésére jellemző, hogy felülmúlja mind a belső kerületek, mind a peremkerületek növekedésének ütemét, főleg a vándorlások révén. Az agglomerációs övezetben a természetes szaporodás is nagyobb, mert vidékről túlnyomórészt a fiatalabb népesség költözik fel, ennek következtében magasabb a születések száma is. * Az 1949—1979 között eltelt 30 esztendő alatt a Budapest körüli új agglomerációs gyűrű kialakulását a régi üzemek gyors fejlődése, az ötvenes években új üzemek telepítése és mezőgazdaságunk szocialista átszervezése tette lehetővé. Míg a főváros népességszámának kezdeti gyors növekedése után egy lassúbb tendencia következett, az agglomerációs övezetbe tartozó települések népessége töretlenül emelkedett a 30 év alatt. Budapest népessége közel egyharmaddal, az agglomerációs gyűrűben lévő településeké száz százalékkal növekedett. Ez együtt 713 ezer fős szaporulatot jelentett az 1673 km2

nagyságú területrészen. Az agglomerációba tartozó egyes településcsoportok lakosságának három évtized alatti növekedése erősen eltérő képet ad. Az ipari településcsoportok felé, így a dél-budai irányban, valamint a Csepel-sziget irányában közjl háromszorosára emelkedett a népesség, az atlagosan kétszeres körüli szaporulat tapasztalható a nyugati, északpesti és délkeleti irányban. Az átlag alatt — felével, háromnegyedével' — emelkedett a III. sz. településcsoport (északnyugati — észak-budai — Duna-kanyar), az északkeleti, továbbá a keleti és délpesti irányban fekvő településcsoportok lakónépessége. Külön-külön nézve az egyes településeket, még szembetűnőbbek az arányeltolódások (1. táblázat). Ismerkedjünk meg az agglomerációs gyűrű településeivel. Induljunk el a dél-budai irányból. Az ötvenes években új nagyipari komplexumként Százhalombattán létrejött a hőerőmű és kőolajfinomító, így a város mint munkaerőbázis önálló vonzáskörzettel rendelkezik. Vonzása nemcsak a nagy munkaerőbázissal rendelkező Érdre — amelynek lakónépessége a 45 ezerhez közeledik — terjed ki, hanem elsősorban Fejér megyére is. Mellette Érdre — az egész agglomerációs gyűrű legnagyobb lélekszámú településére — és Diósdra (gördülő-csapágygyár) egyaránt jellemző a dinamikus fejlődés. Az előbbi intézményközpontként Tárnokkal mint alvótelepülések jönnek számításba. Érd magas lakosságszáma és városi jellege megkívánja avult területeinek rekonstrukcióját, a közművesítést és az intézményközpont életre hívását. A területrész délnyugati határa ipari jellegű telepítésre is alkalmas, amellett a Duna-parti sávban szükség van üdülő- és szabadidő-központ létesítésére is, természetesen a közművesítés és a metró budafoki vonalának kiépítése kapcsán. így kapcsolódik ez a településcsoport a nagyobb arányú lakásépítésre kedvező természeti környezetet nyújtó XXII. kerülethez és az intenzíven fejlődő XI. kerülethez, illetve a Fehérvári úton keresztül a kialakulóban lévő dél-budai városrészközponthoz. Nyugati irányban — az Őrmezői és a Budaörsi úti lakónegyedek folytatásaként — a budai hegyvidék aljában fekvő alvótelepülések: Törökbálint, Budaörs, Budakeszi és Nagykovácsi, önálló egységeket képviselnek. Fejlődésük irányát a völgyvonulatok és a domboldalak határozzák meg. Törökbálint és Budaörs a dél-budai, Budakeszi és Nagykovácsi a közép-budai városrészközponton keresztül van kapcsolatban a fővárossal, illetve a főközponttal. A népességszám nagyobb arányú fejlesztésének és a több szintű telepszerű lakásépítkezéseknek ezekben a településekben „megálljt" kell parancsolni. Ezt kívánja a hegyvidék és az erdőövezet védelme, továbbá a közlekedési lehetőségek korlátozottsága. Az említett települések lakóinak közlekedési kapcsolata — főként autóbusszal — kielégítőnek mondható, legfeljebb a hétvégeken akadnak zavarok. A közművesítés lehetőségei — a területi adottságok miatt — eltérőek. A részben sík területű Törökbálint és Budaörs határában raktárterületek létesültek; ezeknek, továbbá az iparnak növelése itt nemkívánatos. Annál inkább, mert az üdülő jellegű fejlesztéssel számol a szabadidő-központ létesítése is. Az esztergomi vasútvonalhoz fűződő vagy annak közelében levő települések közül — északnyugati irányban — a kék autóbusszal is megközelíthető, de inkább VOLÁN-járattal elérhető Üröm és Pilisborosjenő után a solymári völgyben fekvő további települések: Solymár, amelyet kék busz köt össze a fővárossal és a Pilisszentivánnal összeépült, ezért azzal egyesítésre is váró Pilisvörösvár. Észak-budai irányban és a Duna-kanyar mentén levő — részben a szentendrei HÉV -vonal melletti — települések: Budakalász, Pomáz és Szentendre, továbbá a VOLÁN-nal elérhető Csobánka és Leányfalu alvó- és üdülőtelepülések. Üdülőjellegének — Surány és Horány — megtartása mellett Budapest vízellátásának biztosítására hivatott a Szentendrei-sziget három települése: Szigetmonostor, Pócsmegyer és Tahitótfalu. Szentendre városon kívül 12 község tartozik ebbe, a budapesti agglomeráció legnagyobb kiterjedésű, 28,8 ezer hektár nagyságú településcsoportjába, amely elsősorban fővárosunk környezetvédelmét szolgálja. (A többi településcsoport nagysága 10— 12 ezer hektár között mozog.) Az erdővel borított Pilis hegység és a Duna közötti átszellőzést az északnyugati széljárás teszi lehetővé. Az említett településeken csak a laza beépítés engedhető meg, főként a tartós üdülés, a második lakás biztosítása céljából. Maximálisan törekedni kell a levegőszennyező hatások megszüntetésére és a további ipartelepítés megakadályozására, annak ellenére, hogy a pilisi hegyvidék legforgalmasabb kirándulópontjainak: Szentendrének és Pomáznak, továbbá Budakalásznak ipari hagyományai is vannak (papírgyár, illetve textilüzemek). Gondolni kell a közlekedési vonalak kapacitásának korlátozott voltára is. A Pilis erdőségein, továbbá a Szentendrei-szigeten átvezető utak építése ellen tiltakoznunk kell; egyrészt, mert értékes erdő. illetve zöldterület kiirtásával járna, másrészt a gépkocsiforgalom átvezetését megsínyli a természet. Kétségtelen, hogy az egy nyomtávszélességű tahitótfalusi híd egyre nehezebben tudja átereszteni a növekvő forgalmat. Szentendre—Leányfalu— Tahitótfalu között új nyomvonal építésére sincs mód, ezért kellena több figyelmet fordítani az M2-es útra, a tervezendő váci és a nagymarosi—visegrádi hidakra. Pilisvörösvár (Pilisszentivánnal egyesítve) és a rehabilitációs átépítésre szoruló Szentendre a településcsoportok központjai. Az előbbi településcsoport közművesítése még várat magára, az utóbbié — a Duna közelsége miatt — kedvező. A Leányfaluval összeépült Szentendrén az alvó-, üdülő-, ipari és kertgazdasági jelleg egyaránt megtalálható. A Solymári-völgy és a Duna vonala ék alakban az észak-budai városrészközponton keresztül, a Flórián téren át kapcsolódik a fővároshoz. Ahogyan a Duna jobb partján az óbudai városrészközponttól északra a Szentendrei út Buda-2