Budapest, 1980. (18. évfolyam)

9. szám szeptember - Egyenlőség — a föld alatt

Csigó László felvételei ványozottabban jelentkezik. A koporsók valóban rossz minőségűek — a Pilisi Parkerdő Gazdaság készíti őket —, nem egy szer előfordult már, hogy a gyatia deszkaanyag és a nem megfelelő szegezés miatt kiesett belőlük a halott. A pénzügyi rendelkezések nem teszik lehetővé a saját koporsóüzem létrehozását. Azt sem kell elhallgatni, hogy Budafokon a közelmúltban az egyik halottat elcserélték; jöttek a gyászolók, s nem volt mit tenni, mert akit utolsó útjára akartak kísérni, egy nappal előbb — más valaki helyett — már leköltözött a földbe. Tapintat és ügyszeretet kell ide, még akkor is, ha nagyon kevés a pénz. A legdöbbenetesebb esetet az Üjköztetmető krematóriumában tapasztaltam. 1980 áprilisában — műszaki hibák miatt ? — folyamatosan leálltak a kemencék, s annyira fölszaporodtak a holttestek, hogy az ott dolgozóknak nem volt mit tenni, ki kellett vinni a többszáz hullát egy deszkával elkerített füves területre, a szabad ég alá. (Azóta a területet már parkosíttattam.) Nehezen állapítható meg, hogy valóban milyen mértékű volt a villanykemencék meghibásodása, és ki azért a felelős. Az ott dolgozók ragaszkodását jelzi, hogy az egyik alacsonyabb munkakörbe sorolt villanyszerelő inkább vállalta a segédmunkát, mintsem otthagyja az üzemet. — Az üzemel? . . . — Igen, a budapesti krematórium modern üzem. Harminc dolgozó folyamatosan, három műszakban végzi a tennivalókat. Három kemence folyamatos üzemeltetése mellett naponta 72 holttestet tudunk hamvasztani. Hogy győzzék a munkát, évi 2500 forintos célprémiumot tűztem ki a krematórium minden dolgozójának abban az esetben, ha mindhárom kemence folyamatosan működik. Azóta nem volt panasz senkinek a munkájára. — Milyen visszásságokkal találkozott még a Temetkezési Intézetnél eltöltött negyedév alatt? — Fájó szívvel mondom, sok minden másként volna megoldható, ha lenne pénzünk. A vállalat nem tud egy jól képzett mérnöknek 7—8 ezer forint havi keresetet biztosítani. Pedig megérné. Egy-egy ilyen szakember alkalmazásával megtakaríthatna az Intézet másfél millió forintot, a mérnök munkabérének jóval több mint tízszeresét. Kiszolgáltatottságunkra jellemző példa: egy-egy kemence fölújítását a Mucsonytelki Új Élet MGTSZ melléküzemága 536 ezer forintért vállalta. Négy kemencét számítva ez nem is kis összeg, mintegy 2 millió forint. Szakértői felülvizsgálatot kértem, amely remélhetően meg fogja állapítani a könynyü kézzel végzett számlázást. Mint ahogyan megállapította a Farkasréti temetőben kolumbáriumokat készítő Bodonyi Mátraalja Tsz esetében is. Máris bizonyos, hogy — a szakértői vizsgálat eredményeként — az 1 millió 800 ezer forintos, úgymond „végzett munka" összegéből 800 ezer forintot, a követelt összegnek majdnem felét vissza kell fizetniök a bodonyiaknak. * „A holtak álmai felett Szépen virul a kegyelet E nyugalom-hazában." (Arany János: Temetőben) — Szépek-e temetőink? — Sajnos, nem mind. Nekem leginkább a nemzeti sírkert, a Mező Imre úti temető tetszik. Ott érzem igazán, hogy parkban járok, hogy az emlékezés és a kegyelet a természetnek szinte része. Nagyon sokan a temetőbe is magukkal hozzák — vagy a halottra áttestálják — kivagyiságukat. Minél drágább sírkő, minél nagyobb szobor a sikk. Státusz-szimbólum lett az 50—60 ezer forintból alig kihozható gránit-sírkő, s a legszomorúbb az, hogy az ízléstelenségnek gyakran nincsen határa. Mindenki azt tesz a sírra, amit akar, nincs zsűrizés, nincs tiltás. — Hogyan lehet ez ellen harcolni? — Nem tudom. Jelen pillanatban szinte lehetetlen. Az ízléses urnatemetők talán megteszik a hatásukat, s a szemnek szinte már elviselhetetlen kolumbáriumfülkék kicserélése, megszüntetése is javíthatna a temetők külső képén. — Akinek „munkahelye" a temető, szívesen megy-e máskor is valamelyik sírkertbe? — Azokba a temetőkbe megyek szívesen, amelyeknek zöldterületi értékük van. A szombathelyi, kecskeméti és zalaegerszegi temető kerttervezők munkáját dicséri. A szépség meghonosítói ők, akarva-akaratlanul alakítják és formálják mindnyájunk ízlését. Szakolczay Lajos javaslat a halotthamvasztás levezetésére - száz évvel ezelőtt Az 1874-ben alakult Budapesti Orvosi Kör alelnöke, Müller Kálmán (1849—1926) egyetemi magintanár előadást tartott 1880 tavaszán a halottégetésről. Felhívta a figyelmet arra, hogy az 1878—79 telén Oroszországban, Asztrahanyban pusztító pestisjárvány országunkat is fenyegeti. (Szerencsére nem érte el Magyarországot.) A járványok áldozatainak holtteste különösen fertőz, ezért elégetésüket tartják a higiénikusok világszerte a legbiztonságosabb eljárásnak. Ebben nem kell senkinek kegyeletsértést lítni, hiszen ennek révén védik az élők egészségét, életét és biztonságát. Javasolta Müller, hogy járványmentes időben is vezessék be a korszerű temetkezési módot, a halottégetést. Igaz ugyan, hogy a néphit és a vallási kegyelet ellenzi a hamvasztást, s hátránya, hogy lehetetlenné teszi a törvényszéki okból elrendelt exhumálást, a mérgezések utólagos kimutatását. Mellette szól viszont: nincs szomorúbb látvány a gondozatlan sírnál, amelyről már mindenki megfeledkezett. Utalt a temetők kezdődő zsúfoltságára, s arra, hogy a várostól és ezzel a hozzátartozóktól mind messzebb, egyre nehezebben elérhető távolságra kell új temetőket nyitni. Ezzel szemben a hamvakat tartalmazó urnák kevesebb helyet foglalnak el, elhelyezhetők a közelebbi temetőkben, így könnyebben gondozhatják a családok, az emlékezők. Viszont elutasította Küchenmeister német közegészségügyi szakembernek azt a nézetét, hogy az állam tegye kötelezővé a halottégetést. Mindezek alapján javasolta Müller Kálmán, hogy építsenek Budapesten halottégető kemencét, és fejtsenek ki propagandát a hamvasztás elterjedése érdekében, de ne tegyék azt kötelezővé. Patrubány Gergely (1830 —1891) Budapest első tisztifőorvosa teljes mértékben egyetértett Müller Kálmánnal, és a javaslatot Budapest Székesfőváros Törvényhatósága elé terjesztette, amely száz évvel ezelőtt(!) elhatározta, hogy krematóriumot építtet. A határozat azonban csak határozat maradt, a halottégető kemence nem épült föl. Dr. Bugyi Balázs 15