Budapest, 1980. (18. évfolyam)

7. szám július - Mátrai Rezső: Hunyad-oromnál nem zárulhat be a kör...

Szép és nehéz pálya É ív a néni matematikaórát tart. — Ha két repülőgép ugyanabban az időben, ugyanarról a repülőtérről indul és az egyiknek az óránkénti sebessége kilencszáz kilométer, míg a másik percenként . . . Azon kapom magam, hogy együtt számolok a IX. kerületi Hámán Kató Általános Iskola 4. b osztályos diákjaival. De nem azért ülök az utolsó padban, hogy beszámoljak az óra menetéről, a tanítónő munkájáról, jóllehet, ez az egyik legjellemzőbb, legmarkánsabb vonás Kondorosi Éva portréjához, akit nemrégiben Földes Ferenc-díjjal tüntettek ki. A hivatalos indoklás csupán a tényekre szorítkozik, ám ezek felsorolása sem zsúfolható össze egyetlen mondatba. Így érjük be annyival, amit első hallásra megőriz az emlékezet. E szerint a kitüntetett tanítónő részt vett az új tanterv kidolgozásában, jó eredményt ért el az anyanyelvi oktatás és a kifejezőkészség javításában, munkafüzetet szerkesztett. Elismerés illeti emellett a kerületi munkaközösségben végzett vezetői tevékenységéért, és mert évek óta segíti a pályakezdő fiatalokat. Mondják, hogy jószerivel össze sem lehet számlálni Kondorosi Éva túlóráinak számát, mert amikor szükségét látja, akár egész délután foglalkozik egy-egy tanítványával. Nem csoda hát, hogy nála a bukás ismeretlen fogalom. Neki az is nevelési alkalom, ha kirándulni megy a gyerekekkel, vagy beáll közéjük játszani. Ülünk egymással szemben az igazgatói irodában. Csakhamar kiderül) hogy önmagáról nem szívesen beszél. A róla hallottak alapján akár egy dicsőségtáblát is teleírhatnék a munkásságáról, mégsem teszem, mert ez idegen tőle. A feladatok éltetik, ezért alázattal szolgálja a hivatását. — A Gyáli uti iskolában, az úgynevezett ugró osztályokban kezdtem tanítani, onnan pedig az Illatos uti iskolába kerültem. Bár akkoriban nem Budapest Főváros Tanácsának Végrehajtó Bizottsága 1980 júniusában Földes Ferenc-díjban részesítette Karádi Károlynét, a III. kerületi Leővey Klára Ének-zene Tagozatos Általános Iskola tanárát, az új matematikaoktatás bevezetésének előkészítésében végzett eredményes munkájáért; Kondorosi Évát, a IX. kerületi Hámán Kató Általános Iskola tanítóját, az új tantervek kidolgozásában, az anyanyelvi oktatásban, a tanulók kifejezőképességének fejlesztésében elért eredményeiért, munkaközösségvezetői tevékenységéért; Pusztai Ferencnét, a XI. kerületi Hungária úti 11. számú Általános Iskola napközi otthoni nevelőjét eredményes pedagógiai munkájáért; Dr. Szentkirályi Jánosnét, az V. kerületi Pálffy György utca 10. számú Óvoda óvónőjét, az új nevelési program bevezetésében való aktív részvételéért, kiemelkedő felügyelői és munkaközösségvezetői munkájáért, korszerű segédkönyv elkészítéséért; Varga Lajost, a Latinca Sándor Ipari Szakközépiskola igazgatóját, a szakmunkásképzés megszervezésében végzett úttörő munkájáért; Dr. Wágner Józsefnét, a XXII. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága művelődésügyi osztályának vezetőjét, a kerületben folyó közoktatási és közművelődési tevékenység átgondolt, következetes irányításáért és fejlesztéséért. Csigó László felvétele lelkesedtem a nehéz feladatokért, rna mégis örülök, hogy így alakult az életem. Olyan iskolák voltak ezek ahová — divatos kifejezéssel élve — többnyire hátrányos helyzetű gyerekek jártak. —Jó iskola volt ez azért is, mert megtanultam: nem engedhetjük meg magunknak azt a fényűzést, hogy csak tanítsunk. Sokan mondják mostanában, hogy a nevelés a család feladata, és nemegyszer elmarasztalják a szülőket, amiért keveset foglalkoznak a gyerekekkel. Baj, ha beérjük ennyivel, mert az egymásra mutogatással nem sokra megyünk. A nevelésre kitűnő alkalmat kínálnak az osztályfőnöki órák, és azt hiszem, hogy még közel sem használtuk ki azt a rengeteg lehetőséget, amit ezek a negyvenöt percek nyújtanak a gyerek személyiségének formálására. Ezekre az órákra legalább olyan alaposan kellene felkészülnünk, mint a szaktantárgyak oktatására. Bár ennek az eredménye objektiv mércével nem mérhető, én mégis biztos vagyok abban, hogy megtérül a befektetett energia. Szerencsére az új tanterv is jobban segíti a pedagógus alkotómunkájának kibontakoztatását. Még több demokratikus vitára lenne szükség, hogy át tudjuk adni egymásnak a jó tapasztalatokat. Az új tanterv és a tankönyvek továbbfejlesztéséhez is számításba kell venni a pedagógusok bírálatát, véleményét. Lelkesedéssel beszél az új tantervben megfogalmazódó kiegészítő anyag jelentőségéről. Talán sikerül majd eloszlatni azt a nézetet, melynek képviselői az iskolát manapság nem tartják eléggé fogékony intézménynek. Meglehet, nem egészen alaptalan ez a vélekedés, de ennek is megvan a magyarázata. A jelenlegi gyakorlat szerint ugyanis évek telnek el, amíg egy-egy új tudományos tétel belekerül a tankönyvekbe. Az új tanterv jegyében az oktatás közelebb kerül a mindennapi élethez, és felkészültebb, a világ dolgaiban jobban eligazodni képes diákok kerülnek majd ki az iskolapadokból. Persze ez jobbára még csak kívánalom, mert kár is lenne tagadni, akadnak, akik már előre féltik a diákokat az új tantervtől. — Részt vettem az előző két tanterv kidolgozásában is, joggal mondhatom tehát, hogy sosem végeztünk ilyen alapos munkát. Mégis, magamtól is újrakérdezem: vajon meg tudjuk-e valósítani az elképzeléseket ? A munkatársakkal beszélgetve úgy érzem, mintha időzavarba kerültünk volna. Elérkezett a határidő, hát bevezetjük az új tantervet, de egy-egy vélemény azt sejteti, hogy sem a tárgyi feltételek megteremtésében, sem pedig szakmailag nem készültünk fel kellően ennek megvalósítására. Márpedig, ha a ránk eső részt nem tudjuk időben megtanulni, nem a diákok buknak meg, hanem mi. Hasonló gondolatokat fogalmaznak meg munkatársaim a kerület1 munkaközösségben is. Elidőzünk egy pillanatig az oktatás eszközeinél, mert ezek beszerzésének napjainkban nemegyszer határt szab a kényszerű takarékosság. — Az ésszerű takarékosság mindenkinek kötelessége. Tudjuk, a tanszerek sokba kerülnek, ezért azokat mi központi elosztás alapján kapjuk — szűkösen. De azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy építődobozzal hat gyerek egyszerre tud elmélyült munkát végezni. Pedig az oktatómunka egyik feltétele, hogy a pedagógus az osztályhoz viszonyítva tudjon tervezni. Ugyanakkor, alfi nyitott szemmel jár, sokfelé lát és hall milliós értékű pazarlásókról, ami fölött sokszor szemet hunynak. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ésszerű a taneszközökkel takarékoskodni, hiszen az itt „megtakarított" forintokat a jövő nemzedékek műveltsége sínyli meg. Számolunk. Hamar kiderül, hogy az oktatásügy sem mentes a pazarlásoktól. Mert egy pedagógusnak — az óvatos becslések szerint is — legalább hat órát kell fölöslegesen adminisztrálnia. A tanulók körülményeivel, fejlődésével kapcsolatos feljegyzéseket senki sem kifogásolja, annál többen megkérdik viszont, hogy például az iskolatej-befizetések könyvelése beletartozik-e az oktató-nevelő munkába. És számos ilyen, látszólag apróságnak tűnő teendő hátráltatja az igazi munkát. És a jövő? Mi a véleménye Kondorosi Évának a fiatalokról ? — Nem értek egyet azokkal, akik szerint hiányos a pályakezdők elméleti felkészültsége. A fiatalok egészséges türelmetlensége — legtöbb esetben — jobbítási szándékot takar. Azt viszont nehezen tudom elfogadni, hogy néhányan elkedvetlenednek, amikor rádöbbennek, hogy a valóság sokkal bonyolultabb, mint azt a főiskolai évek idején gondolták. Vannak olyan pályakezdők is, akik szinte félnek a tanítástól. Mindez igazolja-sürgeti, hogy nagyobb gondot kell fordítani a főiskolások gyakorlati ismereteinek bővítésére, mert sem a diákoknak, sem a pedagógusoknak nem jó, ha évek telnek el addig, amíg valaki teljes értékű munkát tud végezni. Beszélgetünk még, és végül — óhatatlanul is — szóba kerül a Földes Ferenc-díj, Kondorosi Éva munkájának elismerése. — Mit is mondhatnék? Természetesen nagyon jólesett a kitüntetés, hiszen az ember ilyenkor érzi igazán, 'hogy volt értelme a munkájának. De talán nem veszi zokon senki, ha azt mondom, hogy nekem az az igazi öröm, amikor egy-egy régi tanítványom bejön az iskolába, és elmeséli, hogyan formálódott az élete. Császár Nagy László 31