Budapest, 1980. (18. évfolyam)
7. szám július - Dr. Buza Péter: Túléllek én, „Nájgebáj"!
Pucher József A ház Nagy Sándor utcai homlokzata . . . királyi udvari fényképész, elnyeri a lovagi címet, a város megbecsült polgára. Felvételek ezreit készíti pesti műtermében. Összegyűlt a pénz is, hogy régi tervét valóra váltsa, felépítse fricskának szánt bérházát a Hold utcában. ,,A Lipótvárosban a hold és a hajnal utczák sarkán 5. sz. alatt fekvő helyen fennálló földszinti házra csatolt tervek szerint szándékba vett három emeletnek építésére az építési engedély Pucher József építész kezessége mellett ezennel oly feltétel alatt adatik ki, hogy az elsőemeleti főfal 2 láb 2 hüvelyk vastagságban építtessék. Miről a jóváhagyási záradékkal ellátott építési tervek készítője, Pucher József magamiheztartás végett értesíteni rendeltetik. Pesten 1871. május 27-én tartott r. tan. ülésről kiadta..." olvashatatlan aláírás. ,,Tisztelt városi közönség! Hivatkozással f. évi május hó 11-én 16 846 sz. a. kelt jelentésére értesíttetik a t. városi közönség, hogy Strelisky Lipótnak a kérelmezett építési engedély, miután a szándékába vett építés ellen általános szabályozási szempontból észrevétel fenn nem forog — kiadhatik. Kelt Hudán, a főv. közmunkák tanácsa 1871. május hó 25-én tartott üléséből. Sina Lajos alelnök." 22 ,,Tekintetes Tanács! A Lipótvárosban hold és hajnal utczák sarkán 5. sz. alatt fekvő, a f. évi 18054 sz. alatt kiadott építési engedély alapján átépített házam teljesen kész lévén esedezem, miszerint a szokásos vizsgálatok megtartása mellett a beköltözési engedélyt kiszolgáltatni méltóztassanak. Pest, 1871. november 15. Alázatos szolgája Strelisky Lipót." Az iratokból az is kiderül — amellett, hogy néhány hónap kellett mindössze a 110 éve fennálló ház három emeletének felhúzásához! —, hogy az építési költség kereken 42 ezer forint volt. Az eljárási jegyzőkönyvből — amely a lakhatási engedély kiadásával összefüggő szemle alkalmából készült — megtudhatjuk hogy a házban összesen harminc szoba, hat előszoba, nyolc konyha és nyolc éléskamra, valamint egy bolthelyiség volt. * A tervek aláírója — az idézett iratok is hivatkoznak személyére — Pucher József építész. Nem Freund Vilmos, ahogyan azt Hevesi könyve tévesen állítja. Pucher jeles és nagy tekintélyű mester volt, akinek városépítő munkájáról alig-alig emlékezik meg a szakirodalom, nevét is méltatlanul ritkán említik. 1836-ban született Németbólyon, 1904 novemberében halt meg Budapesten. Még 1918-ban is „viseli rangját" a Budapesti Építőmesterek Ipartestülete — évkönyvében — az iparhatósági felügyelő bizottság tiszteletbeli tagjaként örökíti meg nevét. 1866-ban, amikor ez az építőmestereket, ácsokat, kőműveseket és kőfaragókat tömörítő testület megalakult, első elnökének választotta meg, s e tisztségét egészen haláláig betöltötte. (Jóval később, a 20-as évek végén fia, István „országolt" néhány évig az ipartestületben.) Bagosi Pucher József (előnevét és nemességét 1892-ben nyerte el) hétszer is szerepel az 1904-es Tiszti cím- és névtár névmutatójában. Tagja a Közmunkák Tanácsának, a Főváros Törvényhatóságának, az ipari munkások oktatására szervezett „vasárnapi bizottságnak" és az építőmesteri képzettség megvizsgálására szervezett bizottságnak. Igazgatósági tagja az Első Magyar Iparbanknak, tanácsosa a Budapesti Királyi Kereskedelmi és Váltótörvényszéknek, elnöke a Magyar Mérnök és Építész Egylet középítészeti szakosztályának. Ráadásul: a III. osztályú vaskoronarend tulajdonosa, a Ferenc József-rend lovagja.. . Mint építőmester jeles középületek kivitelezője, többi között a Keleti pályaudvaré. „Fővállalkozója" a New York-palota és az Ügyvédi Kamara Rákóczi úti székháza építésének. Számos bírálóbizottság választja tagjává, így alelnöke az ezredévi kiállítás építőipari bizottságának, 1894-ben zsűritagként részt vesz az új Duna-hidak építésére kiírt nemzetközi pályázat elbírálásában. Tagja volt annak a bizottságnak is, amely azt a feladatot kapta a város vezetésétől, hogy külföldi tanulmányút alapján pró-Babucs Vince és felesége a Hold (Rosenberg házaspár) utcai vendéglő előtt