Budapest, 1980. (18. évfolyam)

7. szám július - Hanák Katalin—Révész Klára: Televíziózás a fővárosban és vidéken

Rendszeresen jelentkező aktuális politikai műsora a televíziónak a Parabola és a Panoráma. A Parabola nézettségének területi hierarchiája egyértelmű és töretlen vonalú: mindig jóval több budapesti nézi a műsort, a községekben lakók e műsor iránti érdeklődése pedig jelentékenyen elmarad a vidéki városokban lakók mögött is. A Panorámánál már megtörik a hierarchia: a vidéki városokban a nézettség némelykor meghaladja a budapestiekét, s a községekben lakók is felzárkóznak a városiakhoz. A város és a falu közötti kulturális különbségek kiegyenlítődéséről tanúskodnak a riport- és dokumentumfilmek nézettségi adatai. Mert ha a témától, a feldolgozási formától függően találunk is bizonyos különbségeket a településtípusok szerinti nézőszámban, általában azt mondhatjuk, hogy e műsortípus nézettségét egyfajta kiegyenlítettség jellemzi. A délután és este sugárzott riport- és dokumentumfilmeket körülbelül egyforma arányban nézik a budapestiek és a községek lakói, s valamivel nagyobb az ezek iránti érdeklődés a vidéki városokban. A vidéki stúdiók dokumentumműsorai iránt — érthetően — a környező városokban a legnagyobb az érdeklődés, a községekben pedig ugyanolyan, mint Budapesten. (A Szegedi Stúdió 15 adásának átlaga: Budapesten 6%, vidéki városokban 9%, községekben 7%. A Pécsi Stúdió 13 adásának átlaga: Budapesten 7%, vidéki városokban 12%, községekben 9%.) Meglepő eredmény viszont, hogy Budapesten — amelyre sokféle konzervativizmus ütötte rá hajdan a „bűnös város" stigmáját, és amelyet manapság is gyakran a bűnözés hazai centrumaként emlegetnek —, kisebb érdeklődést tanúsítanak a Kék fény iránt, mint a vidéki városok és a községek lakói. íme egy adat ennek illusztrálására: a Kék fény nézettsége a megkérdezettek százalékában: Budapest: 64; vidéki város: 76; község: 80. A tévé portréfilmjei egy-egy tudós, művész stb. alkotói tevékenységét igyekeznek bemutatni — emberközelben. Budapesten általában valamivel népszerűbbek ezek a filmek, mint a vidéki városlakók körében, és ezek mögött is valamivel elmarad a falusi emberek érdeklődése. Az átlagosan 2—4%os nézettségi eltérések azonban legalább annyira a nivellálódási tendencia érvényesüléséről, mint a változatlanul fennálló — elsősorban művelődési — különbségekről tudósítanak. A rajzfilmek nézőszámában nincs érdemi különbség az egyes településtípusok között. A humoros hangvételű Közgadasági kislexikont hol a budapestiek, hol a vidéki városiak, hol pedig a községiek közül nézték valamivel többen. Hasonló a helyzet a Gusztdv-sorozatnál, és ami korántsem magától értetődő, Béni és Frédi népszerűségénél is. (Hiszen a két kőkorszak! szaki kalandjai a kőkorszakba visszavetített urbánus környezetben s szituációkban játszódnak le.) Az oktató műsorok nézettsége természetesen jóval alacsonyabb, mint az ismeretterjesztő programoké. A Mindenki Iskolájának nézettségi átlaga — 17 adás alapján — •4—5% vidéken éppúgy, mint a fővárosban. (Ez egyben arról is tanúskodik, hogy 1977-hez képest megcsappant a program iránti érdeklődés. Az MTV Szabadegyeteménél hasonló tendenciával találkozhatunk: meglehetősen alacsony az átlagnézettség minden településtípuson. A televízió legnépszerűbb ismeretterjesztő műsorainak a nézettségében már találhatunk településtípusok szerinti markáns különbségeket, mégpedig a vidéki nézők javára. A jogi esetek nézettsége — öt adás alapján — kiemelkedően magas a vidéki városokban és szintúgy a községekben: 71—73%. Ennél jóval alacsonyabb Budapesten: 64%, — akár csak a Kék fény esetében. Hogy a jogi és a kriminalisztikai ismeretterjesztés iránt miért épp a budapestiek érdeklődnek a legkevésbé, ennek okait, társadalmi összetevőit érdemes lenne külön is megvizsgálni. A tévé két másik népszerű ismeretterjesztő műsorát, a Kisfilmek a nagyvilágból című filmösszeállítást és a Deltát a legnagyobb arányban a vidéki városokban, illetve a községekben lakók kísérik figyelemmel. A Kisfilmek a nagyvilágból nézettségi átlaga — 8 adás alapján — a következő: Budapesten 45%, a vidéki városokban és a községekben 52—55%. Hasonló arányok rajzolódnak ki a Deltánál is: 11 adás átlagában Budapesten 55%, vidéki városokban és a községekben 62—64% nézte meg. Az olyan közepes nézettségű ismeretterjesztő műsorok, mint a Családi kör, a Főzőcske, de okosan, elsősorban a vidéki nézőket hódították meg. A televízió többi ismeretterjesztő műsora — mint a Nézőpont, a Pedagógusok fóruma, több történelmi műsor, a Születésünk titkai (melyet 1978-ban megismételtek), a Szépen, jól magyarul, a Filmszem, az Autók és emberek — iránt az érdeklődés általában a vjdéki városokban a legnagyobb, Budapesten és a községekben közel azonos mértékű. A képzőművészeti ismeretterjesztő műsorok átlagos nézettségében településtípusonként nem találunk nagy eltéréseket: Budapest 9%, vidéki városok 8%, és községek 6%, de egyes képzőművészeti műsoroknál nagy különbségek is előfordulnak, pl. a Mexikó arca című műsort a budapestiek közül 14% , a vidéki városiak közül 10% és a községiek közül csak 6% nézte. A versmú'sorok, a Nyitott könyv, a Színházi album nézőszámában nincsenek lényeges differenciák az egyes településtípusok szerint. Ezt mondhatjuk el a színházi közvetítésekről is (10 adás átlaga: Budapest 50%, vidéki város 53%, község 51%). De ha külön-külön vizsgáljuk az egyes színházi közvetítések nézettségét, akkor megint csak a témától, a megformálástól függően már érdemi eltérésekre bukkanunk. Azon túl, hogy a Ludas Matyi nagyobb sikert aratott a községekben, mint Budapesten, alapos célvizsgálat nélkül nem tudunk válaszolni arra, hogy G. Lorca Bernardo Alba háza című drámája vagy G. Green A csendes amerikaija miért ültetett több községi, mint budapesti nézőt a képernyő elé. A színházi közvetítéseknél egyébként sem a nézettségbeli különbségek — amelyek hangsúlyozzuk, átlagosan nem jelentősek — érdemelnek figyelmet, hanem az, hogy a képernyő a színházba alig vagy egyáltalán nem járók százezreihez — kiváltképp afalun élőkhöz — viszi közelebb a színházat. S ez akkor is szép kulturális misszió, ha tudjuk, hogy a tévé közvetítette (a konzerv) színházi élmény a legritkább esetben tudja megadni a valóságos színházi élmény teljességét. (Mert nem minden darab bírja el, hogy esetleg papucsban, falatozás közben nézzék.) A komoly zene iránti érdeklődés a városi lakosok körében jóval nagyobb, mint a községieknél. Tizenöt komoly zenei adás nézettségi átlaga: Budapest 12%, vidéki város 11%, község 8%. De az átlag itt is elfedi, hogy egyes koncertközvetítéseknél a különbségek jóval nagyobbak. (Pl. a Mendelssohn műveiből összeállított hangversenyt a budapestiek 11%-a, a vidéki városiak 6%-a és a községiek 4%-a hallgattanézte.) Figyelemre méltó, hogy az oldottabb, ismeretterjesztő jellegű komoly zenei műsorok, mint a Zene, zene, zene nézettségében a különbségek elhalványulnak, a községi nézők is jobban felzárkóznak a városiakhoz. (Átlagos nézettség Budapesten és a vidéki városokban 16—17%, a községekben 13%.) A Zenés Tv Színház nézettségében településtípusonként érdemi szabályszerűséget nem tapasztalunk, azon túl, hogy a magyar zeneszerzők művei iránt a falvakban a legnagyobb az érdeklődés. De ki tudná pusztán a nézettségi adatokból megmondani, hogy Offenbach miért nagyobb siker a községekben, mint Budapesten, s Suppé miért a budapestieknek „kell" leginkább? A tévé egyik mindinkább népszerűvé váló könnyűzenei műsora az Egymillió fontos hangjegy nagyjából azonos mértékű érdeklődést vált ki minden településtípuson. Az egyéb könnyűzenei műsorok — a táncdaltól a popzenén át a dzsesszig — nézőszáma hullámzó. Szabályszerűségként azt állapíthatjuk meg, hogf a külföldi együttesek műsorait valamivel nagyobb árányban a budapestiek, a magyar együttesekét a községiek nézik. A másik — a zenekultúra területi megoszlásával összefüggő — tapasztalat, hogy a „komoly" könnyűzene (pop, dzsessz) inkább a budapesti közönséget vonzza, míg a hagyományos — kommersz, édeskés, operettdallamokhoz közelálló — táncdal a vidékieket. (Egy példát: a budapestiek 38%-a,-a vidéki városiak 49%-a, a községiek 44%-a volt kíváncsi arra, hogy Merre jártál tegnap S-ts?) Az igazán érdemi különbségek a magyar népzene— némelykor műzene — fogadtatásában találhatók: a Nótaszót (8 adás átlaga) a budapestiek 22%-a, a vidéki városok 35%-a, a községiek 43%-a hallgatja-nézi. Hasonlóak az arányok a Szép magyar tánc esetében is (4 adás átlaga: Budapest 34%, vidéki város 46%, község 52%). Miután a magyar lakosság közel fele még mindig községekben lakik, a Szép magyar tánc 52%-os községi nézettsége arról tanúskodik, hogy siker koronázta a tévé tánckultúra terjesztésére fordított erőfeszítéseit. A tévéjátékok és tévéfilmek nézettsége településtípusonként ingadozó: hol a fő-18