Budapest, 1980. (18. évfolyam)
6. szám június - Szatmári Jenő István: A szemét helye...
helyezni. A komposztüzemek körül jelentős védőtávolságok biztosítása szükséges, (200—1000 m a komposzt ki indulóanyagától függően), miután a komposztot legtöbb esetben több hónapon keresztül a szabad ég alatt, nyitott téren, prizmákban érlelik. A komposztálási eljárások közül ritka az olyan, ahol a friss komposzt érlelése is zárt térben, épületben történik (pl. Tecnital-eljárás). Az előzőkben vázolt néhány probléma oda vezetett, hogy lakott területen vagy azok közelében lehetetlenné vált az üzemek létesítése, ugyanakkor a komposzt iránti kereslet lényegesen lecsökkent a korábbihoz képest, és az 1970-es évek elején több külföldi üzem kéntelen volt leállni, vagy csökkenteni termelését. A fővárosi háztartási hulladékok vizsgálata azt igazolta, hogy a komposztálási eljárás itt nem alkalmazható az alábbi okok miatt sem: OA szemétben lévő alkotórészek közül a műanyag 4—5%-ot, az üveg 5—6%ot, a fémhulladék 4—6%-ot, a papír 25—40%-ot tett ki az utóbbi években attól függően, hogy a hulladék vegyes fűtésű lakóterületről vagy lakótelepről származik. Ennek megfelelően az éghető részek aránya 40—50% között ingadozik. Nyitott érlelőtér és jelentős hely^^ igényük miatt a főváros területén nem telepíthetők komposztüzemek, továbbá a komposzt az előállítás helyén nem értékesíthető, a távolabbi felvevő piac pedig bizonytalan. A hulladékártalmatlanítás és -hasznosítás elégetéssel A hulladékok elégetése a hasznosítás egyik lehetséges és legelterjedtebb módja. Az égetésnél a bomló anyagok, fertőzést előidéző kórokozók átalakulnak, illetve elpusztulnak; a végtermék tovább nem bomló, tökéletesen kiégett salak- és pernyeként marad vissza, amely teljesen steril. Az európai nagyvárosok — fővárosok is — a lerakóhelyek betelésével előállott szemételhelyezési és -ártalmatlanítási problémáikat égetéssel oldották meg. Európában ma több mint 100 égetőmű üzemel, melyek túlnyomórészt az 1960-as évek elejétől kezdve épültek és olyan kialakításúak, hogy az égetést hasznosítással kapcsolják össze. A hulladékok elégetése költséges eljárás, de alkalmazása mellett szólnak az alábbi indokok: egy berendezéssel nagy mennyiségű ^^ hulladék égethető el, így a nagyvárosok részére különösen előnyös megoldást ad (600—2000 tonna/nap); ^^ lakott területen is telepíthető; az égetéses eljárás — az anyagbeli^ szállítástól a füstgáztisztításig és salakfelhasználásig — jól irányítható folyamat; Oa felszabaduló hőenergia hasznosítható; hulladék vas a salakból kiválasztható és újra felhasználható; a salak töltő-, takaró-, útépítőanyagaid ként, visszatájosításhoz vagy salakblokk formájában sok célra felhasználható. Az épülő Budapesti Szemétégetőmű A főváros szemételhelyezési gondjainak enyhítésére — miután a város területén lévő nagyobb befogadóképességű lerakóhelyek rövid időn belül betelnek — 1977-ben megkezdődött az 1200 tonna/nap teljesítményű szemétégetőmű építése. Az égetőmű a fővárosban keletkező háztartási és ehhez hasonló összetételű intézményi, üzemi és ipari hulladékok 60%-át tudja égetéssel ártalmatlanítani, illetve hasznosítani. A beszállított szemét zárt bunkerba kerül, innét daru rakja fel a kazánok rostélyaira, ahol meggyullad, majd 850—1050 C hőmérsékleten elég. A kiégett salak és pernye a salakbunkerba, majd szállítószalag segítségével tehergépkocsikra kerül, közben mágneses vaskiválasztás történik. A hulladékok elégetésekor felszabaduló hőenergia a kazánokban gőzt termel. A gőzt turbógenerátorral hasznosítják úgy, hogy elektromosáram-termelés mellett lehetőség van gőzkiadásra is. A füstgázok elektrosztatikus tisztítás után jutnak a 120 méter magas kéménybe. Az égetőműben előállított villamos energia — 144 000 megawattóra/év — 30—40 000 lakosú város szükségletét tudja fedezni; a kiadott hőenergia — 440 000 tonna/év gőz — feleslegessé teszi azt, hogy a szemétégetőmű környékére települő ipari üzemek (8—10 üzem) saját kazántelepeket létesítsenek. A salakból kiválasztott hulladék vas menynyisége évente 13—14 000 tonna. A Budapesti Szemétégetőmű technológiai berendezéseit csehszlovák cégek szállítják és szerelik. A kazánok egyik legfon- , tosabb része — az égetőrostély — NSZK licenc alapján készült. Ilyen rendszerű égetőművek megtalálhatók — számuk több mint 60 — nemcsak Európában, hanem Amerikában, Japánban is. Az építészeti munkákat magyar vállalatok végzik. Az elmúlt év végéig — 1979. december 31-ig — az előirányzott költségek 54%-a került felhasználásra; a műszaki készültség ennél magasabb. Az építési-szerelési munkák jelenlegi üteme alapján várható, hogy az első Budapesti Szemétégetőmű 1981-ben megkezdi működését. Szőke József SZATMÁRI JENŐ ISTVÁN a szemét helye... Az épülő szemétégetőmű kéménye Egy kétmilliós világvárosban mind több lesz a szemét, a hulladék. Ez — sajnos — velejárója az életszínvonal növekedésének is. Az viszont már súlyos gond, hogy a kérdéses nagyváros miként szabadul meg ettől a hulladéktól. A Fővárosi Közterületfenntartó Vállalat szerint évi három és fél millió köbméter hulladék keletkezik Budapesten, amelyből a szemétégetőmű naponta 1200 tonnát fog „eltüntetni", mellesleg évi 144 ezer megawattóra elektromos energiát, 440 ezer tonna gőzt termel — ami energiaínséges évtizedünkben éppen nem csekélység — és a szemétből visszanyer évi 14 ezer tonna hulladék vasat is. A számok szépek. Es tulajdonképpen örülni kell és lehet is annak, ha ennyivel 32