Budapest, 1980. (18. évfolyam)
6. szám június - Szilárdfy Zoltán: Bebo Károly óbudai szobrász
A Doghalál allegóriája. Óbudai plébániatemplom Az eddigiekből is kitűnik, hogy Bebo Károly elsősorban mint templomi tervező, szobrász és díszítő működött. Ugyanakkor nemcsak az óbudai Zichy-kastély építését vezette, hanem elkészítene a kastély szobrászi munkáit is. A helyreállított műemlék épület lépcsőházi korlátján láthatjuk a csúszkáló puttókat, a Bebóra oly jellemző pufók gyermekalakokat. Szabadban lévő kőszobrai közül ma már csak az óbudai Péter-Pál-templom előtt álló Szent Flóriánt és Nepomuki Szent Jánost nézhetjük meg. Legnagyobb szabadtéri szoborkompozícióját, a Flórián téri fogadalmi emlékművet az Árpád-híd építésekor lebontották. Egyes darabjait ma a BTM Kiscelli Múzeuma őrzi. Bebo ezt a művet úrnője, özv. Zichy Miklósné Berényi Erzsébet fogadalmának beváltásaként alkotta. Szent Flórián a tűz, Borromei Szent Károly a pestis, Néri Szent Fülöp a földrengés ellen volt hivatva védeni a várost. A szoborcsoport utóbbi tagja a főváros egyetlen, földrengéssel kapcsolatos emléke volt. Ez a fogadalmi oltár 1819-ben került a Flórián-szoborról elnevezett térre. Az érdekes kompozíció megérdemelné a felépítését alkalmas helyen, esetleg a Zichy-kastély előtt, ahol eredetileg is állhatott. így az új Óbudán eggyel több műemléki hírmondója lenne a régi, eltűnt városrésznek. Bebo Károly tehetsége, kitűnő ízlése és technikai gyakorlottsága elsősorban a 18. században lényeges szerephez jutó díszítőművészetben mutatkozik meg. Hogy milyen érzékenyen reagált az európai stílusáramlatokra, annak megvilágítására elég összehasonlítanunk a mintegy húsz év különbséggel készült óbudai prédikálószéket meg a vízivárosi Szent Anna-templom szószékét. Az egyik tobzódik a rokokó faragványok gazdagságában, míg az utóbbi már a hetvenes évek visszafogottságát érzékelteti. Ugyanitt a főoltár egészen egyéni megoldással, csupán szobrok színpadszerű elrendezésével jeleníti meg Mária bemutatását a templomban. Az igen jó színvonalú pest-budai barokk szobrászatban szinte egyedülálló ez a kompozíció. A számunkra legismertebb szobros főoltár Georg Raphael Donner (1693—I74I ) főműve a pozsonyi székesegyházban, de ott Szent Márton alakja egészen más, klasszicizáló irányzatot képvisel. Bebo illuzórikus szoboregyüttese, akárcsak pompás dekorációs hajlama — más színvonalon — inkább a délnémet rokokó plasztika nagy mes-Az óbudai plébániatemplom szószéke