Budapest, 1980. (18. évfolyam)

1. szám január - Szilágyi András és Domonkos Endre: Egyházi gyűjtemények kincsei

Töviskoronás Krisztus. Veszprém, Egyházmegyei Múzeum, XV. század. Festett fa Szilágyi András írása Domonkos Endre fotói EGYHÁZI GYŰJTEMÉNYEK KINCSEI Kiállítás az Iparművészeti Múzeumban Budapesten az utóbbi években főként a külföldi múzeumok világjáró vendégkiállitásai arattak közönségsikert. Az Iparművészeti Múzeum október elején megnyílt új kiállítása, úgy tűnik, legalább annyi látogatót vonz, mint korábban a perui és a trák aranykincsek vagy az Hrmitázs modern francia festményeinek tárlata. Gazdagsága, műfaji sokrétűsége biztosítja a kiállítás sikerét. Ötvösművek, textíliák és faszobrok mellett — ezek szerepelnek a legnagyobb számban — az iparművészet valamennyi ágát jelentős műtárgyak képviselik. A rendezők módszeres előkészítő munkájának eredményeként jó néhány, korábban még a szakemberek előtt is ismeretlen alkotást láthatunk a tárlókban és vitrinekben. Nyolc évszázad szakrális művészetének emlékeiből, hat magyarországi egyház műgyűjteményéből válogattak a kiállítás rendezői. Tudatosan kerülték a legkézenfekvőbbnek látszó megoldást: az egyházak szerinti csoportosítást. Felismerték ugyanis, hogy az azonos rendeltetésű darabok meglehetősen nagyszámú együttese óhatatlanul egyhangúnak tűnne a nagyközönség számára. Ehelyett — számos esetben — a műtárgyak látszólag szokatlan, meglepő csoportosításban vonják magukra a figyelmet: domborított díszítésű úrasztali pohár és hasonlóan megmunkált ereklyetartó, hímzett miseruha és azonos díszítésű tóraszekrényfüggöny, úrvacsorai kancsó és szédertál, a kerámiaművesség egykorú emlékei. A művek effajta bemutatása korántsem szeszélyes, önkényes válogatás, e'lenkezőleg, tudatosan átgondolt rendezői koncepció eredménye, amelyet mindenekelőtt a művek készítési ideje határoz meg. E kronológiai szempont »következetes alkalmazása, egy-egy világosan kirajzolódó műfaji egység bemutatása lehetővé teszi, hogy a különböző korstílusok a maguk sokrétűségében táruljanak fel a néző előtt. A Győrben őrzött elefántcsont diptyehonszárny jeleneteinek aprólékos, finom mintázása és a Veszprémi Egyházmegyei Múzeum Madonna-szobrának nagyvonalúan összefogott, monumentális hatást keltő ábrázolása különös ellentétben áll egymással. Mindkét mű a késő középkor Mária-kultuszának emléke, ugyanakkor a gótikus stílus eltérő kifejezési formáit példázza. A gótika XV. századi fejlődése jól nyomon követhető a kiállításon szereplő ötvöstárgyakon. A korszak építészetére jellemző formák — csúcsíves fülkék, fiatornyok, toronycsúcs — jelennek meg a kőszegi Szent Jakab-templom úrmutatóján. E tagozatokat alig stilizált levél- és virágdíszekből álló, gazdagon burjánzó ornamentika váltja fel az 1500 körüli alkotásokon. Ez utóbbiakat a magyarországi ötvösség kiemelkedő emléke, a németjárfalvai úrmutató képviseli. A reformáció elterjedése idején néhány új tárgy jelenik meg, melyek közül a protestáns egyházak úrvacsorai kannái és úrasztali térítői szerepelnek a legnagyobb számban. Többségük a XVII-XVIII. században készült; az ötvösmunkák vésett és domborított díszítményei, az úrihímzések virágmotívvmai a reneszánsz ornamentika to /ábbéléséről tanúskodnak, alakos ábiázolás csak elvétve fordul elő. E mü'ek szigorú felépítésükkel, egyszerű formáikkal a protestáns templombel >ők sajátos, világát idézik, és felerős;-ik azt a hatást, melyet az érett barokk alkotásai — a kiállítás kétségkívül legpompásabb együttese — gyakorolnak a látogatókra. A barokk kibontakozását az ellenreformáció térhódítása tette lehetővé, nem véletlen tehát, hogy az ilyen stílusú műtárgyak túlnyomó része a katolikus templomokból származik. Kivétel: a soproni evangélikusok keresztelőtálja, Gálffy Ádám műve, amely az augsburgi ötvösség legkitűnőbb munkái közé sorolható. A magyarországi barokk székesegyházak osztrák mesterek tervei szerint épültek újjá a XVIII. században, falképeik, berendezésük is túlnyomórészt bécsi iskolázottságú festők és szobrászok alkotásai. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy a váci, egri és a kalocsai székesegyház e korból származó felszerelési tárgyai külföldi, legnagyobbrészt bécsi ötvösműhelyekben készültek. A rendkívül gazdag soro/.at leghatásosabb darabjai a dúsan aranyozott szentségtartók, rajtuk mesterien mintázott figurák és különféle drágakövek láthatók. Közöttük is — egyedülálló plasztikai díszítése miatt — különös figyelmet érdemel a szombathelyi plébániatemplom 1770 után készült monstranciája; melynek ostyatartója körül a rózsafüzért tartó Madonna, Szent Domonkos és Aquinói Szent Tamás alakja látható. E három figura gyak-