Budapest, 1980. (18. évfolyam)

5. szám május - Vecseklőy József: Ügetőpálya a Városligetben

Sándor Móric lovasbravúrjai. 1. 31 óra alatt Budáról Bécsbe. 2. Különös hatosfogat. 3. A legrövidebb út a Várból. J. E. G. Prestel festménye sligetben Az ügetősport a főváros sporttörténe­tének nagyon elhanyagolt, alig feldol­gozott része. Sokkal nagyobb érdeklő­dést érdemelne pedig a jelenleginél, hiszen nagyszerű eredményeket ért el. A ma­gyar ügetők Európa-rekordokat döntöttek meg, közel háromezer versenyben győzték le az Euró­pában egykor vezető szerepet játszó Ausztria haj­tóit, de győzedelmeskedtek — hogy csak a jelentős ügetőversenypályákat említsem — Berlin, Ham­burg, Róma és Milánó útbaejtésével Moszkvától Michiganig. Érdemes tehát egy pillantást vetni e sportág küzdelmes, hányatott és dicsőséges múlt­jára. Az úgetősportnak egyenes elődje a kocsisport. A hajtásnak olyan nevezetes művelői voltak ha­zánkban, mint a két Wesselényi és a múlt századi Európa legjobb kocsisának elismert Sándor Móric. Sándor gróf kocsisbravúrjait mindig vele utazó házi festője, Johann Erdmann Gotlieb Prestel meg is örökitette. Bemutatunk ezek közül néhány buda­pesti vonatkozású képet. Az első Sándor Móric egyik — 1827. évi — híres hatásának végpont|át örökíti meg, amidőn Bécsből indulva, a Csallóközt is útbaejtve, 31 órai hajtás utan érkezik hatos fogatával a Bécsi kapuhoz. Ezt a rekordot csak a vasút képes majd megdönteni A következő kép egy másik kiváló teljesítményét örökíti meg: várbeli palotájából lehajt négyes fo­gatával a Várlépcsőn a Fő utcába. Két pont kozt a legrövidebb út az egyenes, még ha az az egyenes nem is egészen egyenes. (A Várlépcsőt ma Ponty utcának nevezik.) Pest vármegye — melynek az akkori közlekedési szabályok megszegése miatt nem egy nézeteltérése volt Sándor Móriccal — megtiltotta, hogy hatos fogattal, azaz három pár lóval hajtson, mivelhogy az a királyi család privilégiuma. Sándor úgy fogott ki a nemes vármegyén, hogy nem három pár lovat fogott kocsijába, hanem elöl négyet és mögöttük kettőt. Es csak azért is hat lóval robogott be a megyeházára. Az ügetősport Magyarorszagon, pontosabban Budapesten 1877-ben, a Lótenyésztés Emelésére Alakult Rt. megalapításával indul meg. A részvény­társaság vezetősége — Esterházy Miklós elnök, Podmaniczky Géza alelnök és Pulay Kornél vezér­igazgató — azonnal akcióba lép. Pulay egy újság­cikkben kifejti, hogy ,,Magyarország félvér tenyész­tésének emelésére alig lehetne helyesebb és olcsóbb tényezőt alkalmazni, mint ügető versenyeket. . . itt a fővárosban." A vállalkozás azonban a vára­kozás ellenére nem részesül állami támogatás­ban, sőt, a lótenyésztés irányítói nem nézik jó szemmel az úgető fejlődését, féltik a dédelgetett angol telivért a konkurrenciától. A társaságnak >gy egyelőre nem áll módjában versenypályát épí­teni. 1878-ban azonban sikerül megállapodást kötni a fővárossal, amely szerint húsz évre bérbe veszi lóvásártér céljaira „a VIII. Kerepesi út mentén fekvő városi omnibusz telep területét, épületeivel, és a hozzá tartozó telkekkel együtt". Az elképzelés szerint itt epül ma|d fel az első magyar úgetőversenypálya Ez a terület később Tattersall néven lesz ismertté. Nagyiából ma is ezen a helyen van a lóversenypálya. További tárgyalások eredményeképpen a tár­saság engedélyt kapott arra, hogy a Városligetben rendezhessen versenyeket. ,,Az ügetés a városligeti két vendéglő közt kezdődik, s a Rondeau délfelöli ol­dalát megkerülve, az artézi kút felé megy, ezt jobbra hagyva oz állatkert előtt halad el, s a tovat megkerülve a vendéglőhöz tér vissza, ahol a nyerőpont lesz." A pálya kerületét a fővárosi tervtárban őrzött ada­tok bizonysága szerint 1835 méterben állapították meg. Az utánmérésnél azonban kiderült, hogy az 2346,5 métert tesz ki. Az akkori versenyzési szak­értők szerint ,,a pálya roppant kanyargása hátrál­tatja a lovakat, de a kocsist is a teljes sebesség kifejtésében." Egy pillantás az egykori versenyfeltételekre: ,,Bármely ló indulhat; bárki hajthat; a kocsis azonban a kirendelt bírónak engedni tartozik. Tíz egymásután tett galoppugrás disqualifikál. A verseny idő ellen történik. ígyik kocsis a másik után két perccel indul. Indulás a városligeti köröndön, a vendéglő mellett. A pálya kétszer a tó körül, zászlókkal kijelölve. 4693 m. A verseny felett egy hét tagú jury ítél." Igy indul meg a magyar ügetőversenyzés a ..Vá­rosligeti Nagykörön". Figyelemre méltó a versenyszabályzatnak ez a tétele: ,,Bárki hajthat!" Korábban a lósport mindenütt az arisztokrácia sportja volt. Az idézett ..bárki hajthat" áttörést eredményezett a lóver­senyvilág exkluzív kasztrendszerének korlátain. A magyar ügetősport tehát már a kezdet kezdetén ..polgári", sőt, az akkori felfogás szerint „túlzottan demokratikus" sportág volt, szemben a főúri, arisz­tokratikus galoppsporttal. 1879. május 12-én volt az első versenynap. Két versenyt rendeztek. Az elsőt, a kettes fogatúakét az egyetlen osztrák versenyző —Wawrick Ferenc, ismert bécsi istállótulajdonos — nyerte két osztrák lovával, Fáy József sárga és pej, valamint Dőry Lajos ket szürkéje ellen; futott még négy fogat. A máso­dikat, az egyes fogatút, ugyancsak egy osztrák — Felsinger Frigyes — pej lovával, Batthyány Elemér pe| és Pulay Kornél fekete orosz lova előtt. Futott még két fogat. Bécsben ebben az időben már javá­ban folytak az ügetőversenyek, természetes tehát, hogy az osztrákok — átmenetileg — fölénybe ke­rültek. A versenyeknek kedvezett a |0 idő. A közönség a pálya széléről figyelte az eseményeket. Az egykori sporttudósító szerint: ,,Roppant számú és díszes közönség jelent meg az érdekes sport látványra; ő felségeik azonban, mint reménybe volt helyezve, nem jelentek meg.. . A versenyzés 12 óra 30 perckor kez­dődött és minden baj nélkül délután két órakor végző­dött." (gy zajlott le száz évvel ezelőtt az első ügető­verseny a fővárosban. 1880-ban négy versenyt rendeztek. Nyerők: Dő­ry Lajos, Fáy József, Esterházy Móric és Wampetisch Ferenc fiakeres. Sajtóvélemény: „Az egész trab verseny elég csinosan és egymás után folyt le. . . A fizető közönség száma több százra ment, s a Város­liget útjait nagyszámú néző lepte el. Az idő jó volt." 1881-ben már két versenynapot írtak ki, hat-hat futammal. A társaság azonban szeretett volna leg­alább egy versenyt ,.versenypályán" lefuttatni a girbegurba Nagykör helyett. Ezért kérelemmel fordult a galoppversenyeket rendező magyar Lo­varegylethez, hogy a Szent István napi versenyek után a síkverseny pályán, annak külső körén „na­gyon könnyű, e célra készült kocsikkal" ügetőver­senyt rendezhessen. A Lovaregylet angol sport­szellemben felnőtt vezetősége összeegyeztethető­nek tartotta a sportszerűség szellemével, hogy a testvérsport szerény kérésének teljesítését meg­tagadja. Maradt tehát a girbegurba Nagykör, ahol utoljára 1882-ben rendeztek versenyeket. Ezzel az esztendővel lezárul a magyar úgetősportnak a Nagykörhöz fűződő őskora. A következő évtől már versenypályán futnak az ügetők. A Nagykör volt tehát a bölcső, ahol a sportág nevelkedett. A közönség a kegyeibe fogadta az úgetőversenyeket, a főváros pedig újfajta látvá­nyossággal gazdagodott. 35

Next

/
Thumbnails
Contents