Budapest, 1980. (18. évfolyam)

5. szám május - Frank János: Az ismeretlenből érkezett vendég

Arc, 1969, tojástempera elérhetetlen, ilyen formanyelven csak az beszélhet, akinek a gondolatai is tiszták. Illés festészete csupa játék, de a játék — ez nem ellentmondás — nála logikával párosul. Újabb alkotásain a színek intenzívebbek, a korábbi elaprózott előadásnak, illetve az idegességnek nyoma sincs. Külön-külön minden képelem sommás lett, s ez az alapja az egész kép összefogott, illetve összefoglaló hajlandóságának. Olyan effektusokra taláiunk Illés újabb festményein, mint amilyent a halszemoptika produkál a fényképészetben, sőt, a következetes síkbantartás mellett, ennek ellentétét, némi plaszticitást is észlelhetünk. Ezt a jelenséget pszeudóplaszticitásnak nevezném. Az egész Illés-jelenségben az a legizgalmasabb, hogy ennek a festőnek a rokonait művészeti, eszmei felmentőit — hiába keresnők. A magyar művészetben nyoma sincs ilyen tendenciának, s ha az egyetemes modern művészetet nézem, ugyancsak törnöm kell a fejemet, ki lehetett az előképe. Mindenesetre akárhogyan forgatjuk is: Illés Árpád teljesítménye a magyar művészettörténet hiányzó láncszemét pótolta-pótolja. Az Illés-képet megfejteni igen nehéz. Vagy mégsem? Sohasem fogjuk megérteni művészetét, ha azt keressük, hogy vajon mire — mi mindenre — gondolt akkor, amikor a képét megfestette. Közeledjünk hozzá inkább azon az úton, hogy mi nézők mit gondolunk, hogy milyen érzéseket, érzelmeket, gondolatokat vált ki belőlünk. A művészettörténész, a műkritikus is a közönség része. Néhányszor elmondta ugyan Illés a kép indítékát, impulzusait, az alkotás folyamatát, esetleg a kép tartalmát is, ahogyan ő érti. Olykor ráéreztem éppen arra, amit ő mondott, de a legtöbbször egészen más volt a véleményem, mint magáé a festőé. Nem baj. Egy műnek tudniillik nemcsak egyetlen megfejtése van. A legtöbbször kettő, sőt, sokféle. Mi nézők valamennyien mást és mást kapunk egy-egy műalkotástól. Az a fontos, hogy műalkotás legyen, és hogy valóban kapjunk tőle valamit, illetve képesek legyünk a művészet üzenetét felfogni. A festőnek olyan a kiállítás, mint az író-26 Tengeri szörny (függőkkel), 1972, tojástempera Illés Ádám felvételei nak a kötet. A publikálás lehetősége, számadás. Illés Árpád szorgalmas ember, s azok közé tartozik, akik fontosnak tartják — sőt, kötelességüknek — munkájuk közreadását. A legelső kiállítását Keszthelyen rendezte 1933-ban. Harminc évvel később, 1963-ban emlékezetes volt visszatérése a Fényes Adolfterem bemutatóján. 1967-ben a Kulturális Kapcsolatok Intézetének Illés-tárlatmegnyitóján — emlékszem — még a Dorottya utca is teli volt vendégekkel. A Német Szövetségi Köztársaságban 1968-ban, 01-denburgban és Delmenhorstban, 1970-ben újra Oldenburgban volt Illés-tárlat. 1974-ben az Ernst Múzeum mutatta be a festő nagyszabású gyűjteményes kiállítását. Ezenkívül kisebb termekben számtalan kamarabemutatója volt. Idén a Győri Műcsarnok legújabb képeiből, októberben pedig a budapesti Műcsarnok rendez három termében Illés Árpád-kiállítást. Frank János Óriáskígyó, 1978, tojástempera Az ismeretlenből érkezett vendég, 1973, tojástempera