Budapest, 1980. (18. évfolyam)
5. szám május - Dr. Buza Péter: Aqua vitae
Ádám és öccse, György. Kiadványaik körül — tudjuk a kor könyvkereskedői kiadással is foglalkoztak — a legérdekesebb : Gyöngyösi János, a tordai rímmester verseinek kiadása, amely 1802-ben és 1803-ban jelent meg két kötetben. A Kilián Testvérek cég tizennégy esztendeig működött e néven, egészen 1809-ig, amikor is Ádám meghalt. Vitkovics Mihály Kazinczyhoz írt, 1809. június 9-én kelt levelében így emlékezik meg az idősebbik Kiliánról : „Leveledet... Kiliánnak is átadtam, tudnillik az ifjabbiknak, aki ígérte, hogy írni fog hozzád. Az öregbiket éppen azon nap, május 26-án, midőn leveledet vevém, szállásom mellett vitték el a fekete széles kocsin az örök elnyugvdsra. Szívfájlalva néztem le koporsójára ezen embernek, aki hazánkban a jobb könyvek árulásával annyi jót tett vala. Ha e mennydörgős idő el nem söprőszte volna tőlem múzsámot, végsőt zenegtem volna tiszteletére. Be sok érdemes férjfi, minden végső megtiszteltetés nélkül múl ki közülünk. Ellenben sokat, kik egy szíves könnyt sem érdemelnek, apotheosissal szállítnak a földbe. .." 1809-től 1819-ig — haláláig — a fiatalabb testvér, Kilián György vezeti az Egyetem téri üzletet. Majd újabb három és fél évtizeden át özvegye irányításával működik a könyvkereskedés, utoljára a Dorottya utcában, ahol végül is 1853-ban megszűnt a cég. Időközben azonban — 1832 áprilisában — Kilián György hasonnevű fia önálló könyvkereskedést nyit Pesten, a Váci utcában, abban az épületben, ahol ma az Idegennyelvű könyvesbolt van. Ez az ifjabbik Kilián cég — amelyet nem tart számon irodalomtörténetünk (nem úgy, mint apja és nagybátyja üzletét, amelyről a kézikönyvek megemlékeznek) — több mint 100 évig, 1948-ig virágzott, smíg a Kiliánok igazgatták — előbb György, később fia, Frigyes — jelentős érdemeket szerzett magának a progresszív magyar irodalmi törekvések támogatásával. Közel 300 munkát adtak ki, ezeknek túlnyomó többsége — mintegy kétharmada — e korban szokatlan módon magyar nyelvű. Köztük számos tankönyv — ez volt ifj. Kilián György kiadói tevékenységének fő ága — és irodalmunk jeleseinek nem kis anyagi kockázatvállalással kiadott művei: a Bajza szerkesztette Kritikai Lapok első öt füzete, Kisfaludy Károly minden munkái hat kötetben, Kazinczy Ferenc levelezése, Vörösmarty Mihály összegyűjtött verseinek 1847-es kiadása, Vajda János költői beszélye, a Béla királyfi, és hosszan sorolhatnánk. Amennyire gazdaságosnak bizonyult azonban a tankönyvkiadás, annyira ráfizetésesnek a magyar irodalom kiadói pártolása. Kilián György kénytelen a nem fogyó köteteket két alkalommal is mélyen leszállított áron meghirdetni. Akkor sem sok eredménnyel. A magyar irodalom még nem jó üzlet. Igaz, Kilián György, majd fia. Frigyes nem üzleti megfontolásból szánta rá magát a mecénás szerepére. Noszeda György, az utolsó Kilián üzlettársa és 1898-tól üzletének folytatója, örököse, az egész múltszázadi romantikából csak a gyönyörű vörös mahagóni berendezést örökölte. Az is áldozatául esett az időnek. * 20 Abban az esztendőben, amikor Kilián Frigyes Gschwindt Emília hitestársává lett, s az egyik legrégebbi és legtekintélyesebb pesti könyvkereskedő dinasztia utolsó tagja elköltözött az élők sorából — 1907-ben —, a Gschwindt család harmadik generációját képviselő Ernő váltotta fel apját, Györgyöt a részvénytársaság elnökigazgatói tisztében. Fiatalon, 26 évesen került a csúcsra, s egészen haláláig — 1932-ig — jelentős szerepet játszott kora közéletében. Többek között tagja volt a Budapesti Áru- és Értéktőzsde Tanácsnak, a Kereskedelmi és Iparkamarának, a GYOSZ-nak, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank igazgatóságának és a főváros törvényhatóságának s közgyűlésének, országgyűlési képviselő és így tovább. Gschwindt Ernő jó érzékkel kormányozta a vállalkozást. A nagy válság előtti utolsó években, 1927-ben és 28-ban a tiszta nyereség meghaladta az egymillió pengőt. És a válság után három esztendővel — 1932-ben — már újra 26 százalékos osztalékot fizettek egy-egy részvényre a tulajdonosoknak, ami nem volt csekélység. Közben Gschwindt Ernő eladta a Puskin utcai házat a cég jogtanácsosának, dr. Újlaky Józsefnek, s családjával együtt Budára, a Döbrentei utca 8. szám alatti házba költözött. A festői fekvésű Budakeszi úton két nyaralót vásároltak: a 65. és a 67. számú telkeken fekvő házakat. Az utóbbiban ma nevelőotthon működik. Gschwindt Ernő is sikeres üzletember. A főváros vezetőinek életrajzát tartalmazó Amíg városatya lettem című, 1930-ban megjelent munka jellegzetes és az eddigiektől eltérő érdeklődési és működési területéről is elárul egyet s mást: „mint hivatott sportsman a testnevelési kérdések eldöntésénél is szorgalmasan teljesíti törvényhozói hivatását. Elnöke a Ferencvárosi Torna Clubnak." Gschwindt Ernő 1923-tól 1931-ig volt az FTC elnöke. Cégvezetőjének emlékezete szerint 320 ezer pengőt költött a Fradira. Mégsem volt soha népszerű. Nagyüzemhez illő módszerekkel irányította a sportkört. A korabeli sportsajtó — ahogy Nagy Béla FTC Napló című összeállítása is demonstrálja — először 1930 decemberében, egy balul sikerült olaszországi labdarúgó körút tanulságait elemezve szellőzteti meg az egyesület és az elnök ellentéteit: „A Ferencváros körül teljes erejével tombol a vita viharja. Csörtető elemek tábora akarja elhitetni mindenkivel, hogy a Ferencváros bajainak okozója Gschwindt Ernő, aki nem elég szeretettel, megértéssel, odaadással szolgálja a zöld-fehér színeket. Pedig az igazság nagyon távol van ettől az állítástól. Minden teher az ő vállán nyugszik, minden fillér az ő zsebét terheli, de a zavarban is teljes alkotmányossággal igyekszik vezetni a Ferencváros Rt-t.. . Elsősorban maguk a játékosok felelősek a mai helyzetért. Torzsalkodnak és kényelmeskednek, dacos elégedetlenkedők, könnyelműek és sportszerűtlenek, egyéni vagy klikkérdekek bomlasztó eszközei..." 1931-ben újabb — ezúttal anyagi természetű — kudarcok között ér véget egy dél-amerikai túra. És végleg lejár az elnöki mandátum is: „Ma, 1931. augusztus 15-én szombaton. Kapualj Udvarrészlet