Budapest, 1980. (18. évfolyam)

5. szám május - Kállai Ferenc — Dr. Laczkó Ede

PRO URBE BUDAPEST, 1980 Dr. Laczkó Ede Ahogy kinézek a szolid eleganciával berendezett „főfőnöki" szoba ablakán, nem látok mást, mint ipart ipar hátán. Nem is olyan régen még szántóföld volt körös-körül, ahol meg ez az épület emelkedik — bolgár kertészet. És amit minden tősgyökeres kőbányai tud: a szomszédos Martinovics tér Budapest mértani középpontja. Kevesebben tudják, hogy Gellérthegy magasságban vagyunk. Nem véletlen, hogy éppen ide álmodták 1932-ben azt a szegényházat, amely végül kórház 'itt, s Horthy Miklós nevét vette föl. A levegő errefelé akkoriban olyan tiszta volt, hogy őfőméltósága lánya, Paula kisasszony is itt, a mai konyha helyén állott épületben gyógyíttatta származását cseppet sem respektáló tuberkulózisát. A kórház ma Bajcsy-Zsilinszky Endre nevét viseli, első embere a nemrégiben Pro Urbe-díjat kapott dr. Laczkó Ede. Szigorló orvos volt, mikor Erdélyből áttelepült. Summa cum laude végzett Budapesten 1948-ban, ám ez nem jelentett különösebb előnyt a pályakezdésnél. A belgyógyászati klinikán dolgozott kis ideig, majd a Közoktatásügyi Minisztériumban; akkoriban az egészségügy odatartozott. Behívták, miután az elődjét elcsapták, s csak formailag tették föl a szokásos kérdést: volna-e kedve itt dolgozni ? Ki se mondhatta, hogy nem nagyon, már fogadhatta is az előszobájában türelmetlenül toporgó ügyfeleket. Három évig hivatalnokoskodott becsülettel, s ezen idő alatt két ötlete szentesült egyszer s mindenkorra. Önállósult a fogorvosképzés, s az addigi cselédkönyves módit felváltotta az orvostanhallgatók kötelező nyári gyakorlata. Aztán tüdőgyógyásznak szegődött Budakeszire, a Korányi-szanatóriumba. Medikuskorában is érdekelte ez a terület, a lényeg azonban az volt, hogy mindenképpen vissza akart térni a klinikumba. 1961-től kőbányai, akkor nevezték ki a Bajcsy főorvosának a százágyas tüdőosztályon. Kissé szarkasztikusan emlékszik vissza debütálására. Apróbb meglepetések értek — mondja. Az országos intézet után egy perifériális kórházba csöppent, ahol a ruhák falba vert szögeken lógtak, s nem volt törülköző — hogy csak a leglátványosabb hiányosságokat említsük. Kapcsolatba lépett a környékbeli üzemekkel, s a barátság megpecsételéseként kiselejtezett öltözőszekrényeket kapott a kórház. Később az együttműködés intézményesült. — Sok örömöm volt mint osztályvezető főorvosnak — mondja dr. Laczkó Ede. — De hát, szerencsére, ez sem tartott örökké. Szép lassan elpusztítottuk a foglalkozásunkat: 1975-ben megszűnt a tüdőgyógyászati osztály kórházunkban. Egy darabig igazgatóhelyettesként tevékenykedett dr. Kiss Lajos mellett, akit ma is egyik tanítómesterének tart. Most is nagy segítségére van abban: hogyan kell egészségügyi intézetet irányítani. Időközben ugyanis a példakép nyugállományba vonult, s utódjának 1977. január elsejével dr. Laczkó Edét nevezték ki. Méghozzá főigazgató főorvosnak. Ami nem egyszerűen a rang cifrázása, mint azt nem egy esetben tapasztalhatjuk, hanem integrációs besorolás. Hivatalba lépése ugyanis egybeesik az egészségügy nagy reformjának, az integrációnak a beindulásával Kőbányán, önálló költségvetésű, évente 130 millió forinttal gazdálkodó, létszámát tekintve is középüzemnek, azaz 1350— 1400 embernek a főnöke. Ahhoz azonban, hogy ez létrejöhessen, óriási szervezeti változtatásokra volt szükség. A kórházhoz „integrálták" a felnőtt járóbeteg-ellátást, a 35 orvosi körzetet, a szakorvosi rendelőintézetet, s a mintegy 60 munkahellyel funkcionáló üzemegészségügyi szolgálatot. A kórház fekvőbeteg-ellátási feladata kiterjed a XVII. és XVIII. kerületre is, ami csaknem negyedmillió lakos jelent. Az intenzív osztály egész Dél-Pestet ellátja. Kőbányán ugyanakkor — ahol az üzemekben az állandó foglalkoztatottak száma 70 ezer körül mozog — az elmúlt öt-hat évben 70 ezerről 120 ezerre gyarapodott a lélekszám. Az Újhegyi úti lakótelepre huszonötezren költöztek, jórészt a szanált józsefvárosi lakásokból. Orvos azonban nem jött velük. Vagyis egészségügyi ellátásukat új pátriájukban kell megoldani, annak ellenére, hogy a szükséges járulékos beruházások „késnek". Némelyik körzeti orvosra hatezer potenciális páciens jut, ami éppen háromszorosa a fővárosi átlagnak. Szerencsére betöltetlen orvo-Eifert János felvételei si státus nincs, annál égetőbb viszont a középkáderhiány. S bár kórházi ágy nem épült, nem fekszik a folyosón beteg. Döntően azért, mert a kórházba utaltak kivizsgálva kerülnek az osztályokra, így felgyorsult a betegforgó, az ápolási idő lényegesen lerövidült. Az integráció Kőbányán megvalósította, hogy a beteg az első diagnózistól keresőképességének elbírálásáig ugyanoda tartozik; hogy megszűnt az értékrendi különbség körzeti és kórházi orvos között. A kórházi orvosok nemritkán körzetben teljesítenek szolgálatot, s a körzetiseka kórházban is figyelemmel kísérik védenceiket. Ahogy az sem elképzelhetetlen ma már, hogy ugyanaz a rendelőintézeti sebész végzi el a műtétet, aki a beteget táppénzállományba vette. Vagyis nem száműzetés a sebésznek ha csak „szakrendel", mert egyrészt idővel úgyis bekerül a sebészetre,- másrészt, ha nincs ki a csapat, bármikor üzenhetnek érte, hogy azonnal jöjjön és mosakodjon be. Hogy mennyi mindebből dr. Laczkó Ede érdeme, azt felesleges lenne — és nem is lehet — pontosan megállapítani. Fegyelmezett, a bölcsességig derűs ember, aki még álmában sem gondolkodik hierarchiában, ö ugyan főigazgató, de nem hiszi azt, hogy bárki más nélkülözhetőbb vagy kevésbé fontos nála. Sose volt tudós típusú orvos, belekezdett ugyan a kandidatúrájába, összeállította a disszertációját, aztán nem adta le. És nem azért, mintha lusta lett volna. Ahogy mondja: teljes értékű munkát csak úgy végezhet, ha az esze a hivatala körül jár. Ezt tudomásul kell vennie. 1943 óta tagja a pártnak. Hogy mire büszke? A két művese állomásra, a kórház európai színvonalú intenzív osztályára, s nem utolsósorban arra, hogy a szülészetükön „uralkodása idején" hármasikrek is világra jöttek. (K. P.)